Már közel 300-an neveztek az EPAM szegedi jótékonysági maratonjára

forrás: Prím Online, 2016. június 16. 10:10

Előzetesen közel 300-an regisztráltak az első szegedi jótékonysági maratonfutásra, amelyet az EPAM Magyarország rendez június 19-én.

A cég a nevezési díjból befolyt összeget életmentő készülék vásárlására fordítja, és felajánlja az SZTE Gyermekklinika Gyermekintenzív Osztálya részére. Vajda Attila olimpiai bajnok kenus rajtoltatja el 9 órakor az EPAM irodaháza elől a mezőnyt, amelyhez még a helyszínen is bárki csatlakozhat.

 

Az EPAM hagyományteremtő szándékkal indította el futóprogramját. Az első szegedi jótékonysági maraton célja, hogy a nevezési díjak összegéből évről-évre olyan alapítványok működését támogassa, melyek nehéz sorsú vagy beteg embereknek nyújtanak segítséget. Idén a SZTE Gyermekklinika Gyermekintenzív Osztályán kezelt gyermekekért fog össze Szeged és környéke. Az osztályon évente mintegy 250 gyermeket látnak el, többségük veleszületett szívfejlődési rendellenesség miatt szívműtéten esett át, megégett vagy életveszélyes fertőzésben szenved.

 

– Előzetesen 277-en regisztráltak a rendezvényre, de a helyszínen is bárki csatlakozhat még. Június 19-én szeretnénk megmozgatni egész Szegedet, egyúttal segíteni a „Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek alapítványon keresztül” a városi gyermekklinika betegeinek – mondta el Brendan Moore, a nemzetközi szoftverfejlesztő cég szegedi irodájának vezetője.

 

Nevezni még a helyszínen is lehet, a verseny napján, 6:00 és 8:15 között.

 

A 42,2 kilométeres verseny az EPAM szegedi székhelyétől (Római krt. 21.) indul, Vajda Attila olimpiai bajnok kenus startjelére. A mezőnybe egyéni indulók mellett olyan 2 és 4 fős csapatok jelentkezését is várják, amelyek váltóban állnának a startvonalhoz. Egyedül senki sem marad, ezt az EPAM garantálja; a „váltótárskereső” alkalmazás segítségével mindenki megtalálhatja futótársát. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, akik a Szeged melletti Algyőn, a 21-es váltópontnál indulhatnak a mini maratonon.

 

 

Az I. EPAM Jótékonysági Maraton és Maratonváltóra azoknak is érdemes kilátogatni, akik egy izgalmas napot szeretnének eltölteni a szabadban családjukkal vagy barátaikkal. A szurkolókat számos szórakoztató program várja, többek között tűzzsonglőr-bemutató, néptánc, dog dancing és ingyenes életmód tanácsadás is.

 

Fellép a Kalungu Ütőegyüttes, amely a könnyűzenében használatos doboktól kezdve a latin-amerikai, afrikai hangszerekig rendkívül széles repertoárt szólaltat meg.

 

Magyarország elsőszámú street akrobata csapata, a szegedi Flip Unit Team is ott lesz a rendezvényen. A csapat egy showműsorban ötvözi a freestyle akrobatika, a parkour és a capoeira látványos elemeit, ezeket egyedi show-elemekkel fűszerezve. 

 

A szervezők kvízjátékkal is készülnek, így senki sem távozik üres kézzel.

 

Algyőn pedig többek között hiphop-,  teakwando- és fitnesz-bemutató is várja az érdeklődőket. A kisebbek nagy kedvence lehet a Truffaldino Bábszínház, amely a szórakoztatást, nevettetést tűzte ki célul. Igénybe vette ehhez a bábművészet széles skáláját: játszik kesztyűs bábokkal, botos bábokkal, óriás bábokkal, asztalon mozgatott figurákkal. A gyermekeket ajándékok várják.

 

További információ: https://www.facebook.com/events/576352552524037/

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megnyílt a Huawei Customer Service Center

A Huawei megnyitotta első hazai ügyfélszolgálati központját Budapesten, ahol felhasználói számára teljes körű tájékoztatást és szerviz szolgáltatásokat kínál. 

2017. január 20. 10:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Magyar Telekom átruházza a többségi részesedését a Crnogorski Telekomban

2017. január 10. 11:37

2016 végére a teljes mobil adatforgalom 70%-a már a 4G hálózaton fut a Telekomnál

2017. január 3. 12:44

Még nem késő! Csatlakozz a magyar delegációhoz!

2016. december 16. 13:02

Önvezető Uber-taxik és más "autós" hírek

2016. december 15. 11:58
cloudappsportal.com