Van élet a hűtőmágneseken túl

forrás: Prím Online, 2016. június 17. 12:20

150%-os növekedés egy év alatt,  összesen 136 ezer eladott doboz: 2012-ben indult az igényes városajándékok márkája, a Cinq Filles Budapest, mely az azóta eltelt időben jelentős mértékben megerősödött és jelenleg az európai terjeszkedés küszöbén áll.

Az eddig megtett út tanulságait összegezve látható, hogy egy jó koncepció és a megfelelő csapat minden gazdasági nehézség ellenére is nagy eredményeket érhet el.

 

Kísérletként indult és jövedelmező vállalkozás lett belőle: a Cinq Filles Budapestet tapasztalt márkaépítők alapították azért, hogy megmutassák, milyen lehetőségek rejlenek a városajándékokban és azt, hogy magasra pozicionált Budapest-márkát is létre lehet hozni. A koncepció lényege, hogy városonként változó, kisméretű, elegáns ajándékdobozokba válogatott édességek szappanok, gyertyák, helyi specialitások kerülnek. Más a kínálat ugyanis Budapesten, és más Bécsben, a további külföldi városok megjelenésével pedig újabb változatok fognak születni. A márka célközönségét elsősorban az utazók teszik ki, akik külföldi barátaiknak, üzletfeleiknek szeretnének valami helyi, jellegzetes apróságot ajándékozni és egyben lenyűgözni őket.

 

Az elképzelés sikerét mutatja, hogy a termékeket az indulástól kezdve azonnal, és sikeresen elkezdte árusítani elsőként a Budapest Airport a duty free shopjában, ezt követően pedig számos ötcsillagos szállodának szállítottak (például a párizsi Pullmann hotelnek, a bécsi Ritz Carltonnak és szintén a  bécsi Sofitelnek, idehaza pedig kezdetben a Corinthia Grand Hotelnek és a Sofitelnek, jelenleg pedig a Four Seasons Budapestnek és a Ritz Carlton Budapestnek, valamint az Iberostar Grand Hotel Budapestnek). Ennek köszönhetően a vállalkozás a kezdetektől egy létező piacot kezdett el kiszolgálni.

 

A Cinq Filles Budapest mára egy dinamikusan fejlődő, és a piaci igényekre gyorsan reagálni tudó vállalattá nőtte ki magát. Az első évben 11 000 eladott dobozzal indítottak, mára már 50 000 dobozt adnak el egy évben, összesen pedig több, mint 136 000 eladott dobozt könyvelhettek el. 

 

 

Fontos mérföldkő volt a cég életében, hogy 2014-től Magyarországról elsőként és eddigi egyetlenként a bécsi repülőtér beszállítóivá is vált és belső, strukturális változásokat is bevezettek. Az eredmények hamar megmutatkoztak: 2014 és 2015 között a bevételek 150%-os növekedést produkáltak, amihez a szállodákkal való együttműködés is hozzájárult. 

 

A Cinq Filles közben folyamatosan fejlesztette termékeit egyrészt a csomagok tartalmát, másrészt a dobozok formáját és anyagát illetően. Így születtek meg a puha dobozos termékek, melyek közül már egészen kicsi, tenyérnyi változat is kapható azok számára, akik sok ajándékot szeretnének vinni ismerőseiknek, de nem szeretnék hogy azokkal legyen tele a bőrönd. 

 

Ahogyan Unger Zsolt, a cég alapítója elmondta: „Az elkövetkező két évben szeretnénk Európa további nagyvárosaiba is eljutni és szeretnénk, ha a márkánk evidenciává válna az utazók szemében. A tárgyalások már zajlanak és nagyon biztatóak, ezért várhatóan a közeljövőben újabb előrelépést tehetünk.”

 

A cég 2015-ben elindította webshopját is, hogy szélesebb körben is lehetőséget adjon az érdeklődőknek a termékei beszerzésére. Itt a repülőtéri kínálat helyett egy jóval bővebb, több csomagot felvonultató kollekció található meg. Ezzel párhuzamosan két újabb márkát dobtak piacra: a Cinq Filles Home Decort különleges tárolódobozokkal, valamint a Cinq Filles Momentet, mely fontosabb események, esküvők alkalmával használható köszönőajándékként. Ez a két termékcsalád még újnak számít és a bevezetés szakaszában van, de a cég bízik a sikerükben.

 

A Cinq Filles Budapestről

A Cinq Filles Budapest 2012-ben indult útjára, elsőként budapesti városajándékok sorozataként. A minőségi, kézzel készített termékekkel a vásárlók a Budapest Airport, a Four Seasons Budapest és a Ritz Carlton Budapest hotelek, valamint az Arioso polcain találkozhatnak. 2015-ben két további termékcsaláddal bővült a kínálat: a Home Decor tárolódobozokkal, valamint a Moments sorozattal, melynek első darabjai az esküvői köszönőajándékok voltak. 

Kulcsszavak: ajándék Cinq Filles

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09