Több mint 2.500 dél-dunántúli pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára

forrás: Prím Online, 2016. július 19. 12:37

A dél-dunántúli régióban több mint 2.500 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon Melege Program keretében meghirdetett háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére.

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a dél-dunántúli régióban a nyugdíjas, illetve a nagycsaládos természetes személyek 2016. július 19-én, 9:00-ig nyújthattak be a pályázatot.

 

A nagy érdeklődésre való tekintettel, az eredeti terveknek megfelelően a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban 2016. július 21-én 8:00 órától. Az érdeklődők 2016. július 21-én 8:00-9:00 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. 2016. július 21-én 9:00 órától a pályázatbenyújtást határozatlan időre felfüggesztik majd a dél-dunántúli régióban.

 

A Pályázati Útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon (https://hgcs-2016.nfsi.hu/) keresztül lehetséges.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Okoskarkötővel a finom eleganciáért

Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele. 

2022. november 15. 09:24

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39