Jelentős beruházással bővíti hálózatának kapacitását a UPC
Új helyre költözött az országos irányítóközpont
Új épületbe költözött a UPC Magyarország hálózatának irányítóközpontja. A hazai szélessávú optikai hálózat főhadiszállását több mint másfél éves előkészítést követően mozgatták át az új telephelyre. Az új fejállomással jelentősen növekszik a szélessávú UPC hálózat adatforgalmi kapacitása és biztonsága. Az ügyfelek a költözés közben is fennakadás nélkül használhatták a szolgáltatásokat.
Több millió eurós beruházással tovább fejlesztette az ország legtöbb végponttal rendelkező, 500 Mbit/s-os sebességre képes telekommunikációs hálózatát a UPC. Az évről évre növekvő adatforgalom és felhasználói elvárások miatt a UPC elérkezettnek látta az időt arra, hogy olyan hálózati kapacitást építsen ki, amely az eddigieknél is biztonságosabban tudja kiszolgálni a már meglévő, és a jövőbeli ügyfelek igényeit is. A fejlesztés legfontosabb mérföldköve a hálózat központjának, az országos fejállomásnak az átköltöztetése volt.
A fejállomás a vezetékes távközlési szolgáltató esetében stratégiai jelentőségű létesítmény. Olyan alapszolgáltatások mellett, mint a tévé, az internet, a vezetékes telefon és a mobil, számtalan fontos és kiegészítő szolgáltatást - mint például a videotár, a MyPrime, vagy a Horizon Go – is innen irányítanak. A fejállomáson futnak össze az országszerte több mint 300 települést, 1.6 millió háztartást összekötő, több ezer km hosszúságú, nagysebességű optikai hálózat szálai. Az itt található berendezések, szerverek jelentik a hálózat lelkét, az összes szolgáltatás alapját képező intelligenciát.
A költöztetéssel párhuzamosan megvalósított fejlesztésekkel a UPC jó előre felkészítette hálózatát a gigantikus mértékben növekvő internetes adatforgalom kiszolgálására. Az új fejállomáson a legmodernebb hálózati eszközöket helyezték üzembe, kiépítették az innovatív szolgáltatások biztonságosabb működéséhez szükséges rendszereket, illetve modernizálták az ügyintézést kiszolgáló IT rendszereket is. Ez utóbbi fejlesztés keretében a UPC belső folyamatait támogató IT infrastruktúra kapacitása háromszorosára növekedett.
A UPC hálózatának irányítóközpontját közel fél év alatt, éjszakánként és hétvégenként mozgatták át új helyére, a főváros XIV. kerületében található Ungvár utcába. A költöztetést úgy hajtották végre, hogy e miatt még csak részlegesen sem kellett egyetlen távközlési szolgáltatást sem leállítani, így a UPC ügyfelei számára egy percre sem okozott zavart a művelet. A siker titka az alapos előkészítésben rejlett, amelyen közel 100 UPC-s szakember - technikusok, mérnökök és informatikusok - dolgozott másfél éven át.
Székely Gábor a UPC Magyarország hálózati igazgatója elmondta, hogy az országos optikai kábelhálózat 700 négyzetméter alapterületű új központjában világviszonylatban is kiemelkedő kapacitású új berendezések találhatók, amelyek másodpercenként akár 24 Terabit adatot képesek továbbítani. „Ezt az elképesztő adatmennyiséget, amely közel ötvenszerese a korábbi fejállomás kapacitásának, úgy lehet elképzelni, mintha 3000 mozifilmet egyetlen másodperc alatt küldenénk át az egyik számítógépről egy másikra. Ekkora terhelés mellett a szerverek megfelelő hűtéséről is gondoskodnunk kell, ezért az új hálózati központunk hűtőkapacitása akkora teljesítményű, mint 100 klimatizált lakásé.” – tette hozzá érdekességként a szakember.
„Fejállomásunk költöztetése az eddigi legnagyobb műszaki beruházás a UPC Magyarország 18 éves története során. Most, hogy sikerült végrehajtanunk ezt az embert próbáló feladatot – amelyet ezúton is köszönök minden közreműködő kollégámnak – elmondhatom, hogy a UPC magyarországi infrastrukturája nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő lett. Ezzel egy újabb, jelentős lépést tettünk új és meglévő ügyfeleink egyre növekvő felhasználói igényeinek minél tökéletesebb kiszolgálása felé. Amellett, hogy 500 megabites átviteli sebességre is képes hálózatunk mostantól még megbízhatóbban működik, a megújult technológia segítségével ügyfélszolgálatunk is gyorsabban tudja kezelni a beérkező igényeket.” – nyilatkozta Magnus Ternsjö, a UPC Magyarország vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A világ első transzkontinentális 5G próbahálózatát hozza létre az Ericsson, az SK Telecom és a Deutsche Telekom
- A telekommunikáció és a műsorsugárzás fejlődése az elmúlt 30 évben
- Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait
- „Sajátos kapcsolatban élünk az ügyfeleinkkel”
- Az 5G jegyében lépett partnerségre a Samsung és az LG U+
- Budapesten tartják az idei telekommunikációs világkonferenciát
- Ónos eső – helyreállt a UPC szolgáltatása, az AH-é még nem
- A ZTE nagyobb figyelmet szentel a magyar ügyfeleknek
- A fejlesztésközpontú frekvenciapályázatról konzultált piaci szereplőkkel az NMHH
- GfK: 30 százalékkal nőtt a telekommunikációs piac forgalma
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:
Okoskarkötővel a finom eleganciáért
Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele.
A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához
Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!