Erősen zárta 2016 2. negyedévét a LogMeIn

A magyar gyökerű nemzetközi IT nagyvállalat 28 százalékkal növelte 2016 2. negyedéves teljesítményét

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 9. 15:15

Magyarország első startupból kinőtt nemzetközi IT nagyvállalata 2016 2. negyedévében 83.3 millió dollár bevételt realizált, ami 28 százalékkal több az előző év megfelelő időszakához képest.

Az itthon 370, világszerte ezernél is több embert foglalkoztató cég még magasabb fordulatszámra kapcsolt mind idehaza, mind a nemzetközi szintéren: egyrészt budapesti irodájuk jelentős bővítésen esett keresztül a megnövekedett munkatársi létszámnak köszönhetően, másrészt a közelmúltban egyesültek a Citrix GoTo nevű leányvállalatával. 

 

Az elsősorban távelérés és IT biztonság területén nemzetközi piac élmezőnyébe tartozó, magyar gyökerű LogMeIn 28 százalékkal jobb eredményt ért el a 2016 májustól júliusig tartó 3 hónap alatt, mint 2015 megfelelő időszakában: a vállalat bevétele 83.3 millió dollárra rúgott, jelentősen felülteljesítve ezzel az előzetes várakozásokat. A cég korrigált adózás előtti eredménye 21.4 millió dollár, ami 14.6 millió dolláros növekedést jelent az előző év 2. negyedévéhez képest. A jövőre vonatkozóan a LogMeIn még derűlátóbb célokat helyezett kilátásba, és 84.2-84.7 millió dollár közé várja bevételét az augusztus 1 -október 31 közötti periódusban, míg az egész évre vonatkozóan 333-335 millió dolláros bevételt jósolnak. 

 

Hazánk első startupból kinőtt nemzetközi IT nagyvállalata töretlenül fejlődik mind itthon, mind a nemzetközi porondon. A cég „agyaként” számon tartott fejlesztői részlege, amely jelentős részben itthon működik, folyamatosan, éves szinten átlagosan 20 százalékkal növekedik a foglalkoztatott emberek tekintetében, aminek eredményeként ki kellett bővíteni a budapesti főhadiszállását. Emellett LogMeIn a közelmúltban egyesült a Citrix GoTo nevű spinoff cégével, aminek köszönhetően tovább gyarapodott távelérésre spacializálódott portfólióját. 

 

A LogMeIn világszerte több, mint 1050 embert foglalkoztat és 11 irodát tart fenn Sydneytől San Franciscon és Bostonon át egészen Dublinig. A cégnél Magyarországon a főváros mellett Szegeden és Debrecenben összesen 370, döntő többségében informatikus dolgozik. A LogMeIn IT megoldásai olyan partnereket szolgálnak ki a globális piacon, mint a HP, Microsoft, Walmart, GE, vagy KFC.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Többmilliárdos beruházást hajt végre, erősíti jelenlétét a Schneider Electric Zalaegerszegen

Összesen több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi MG Zala üzemében. Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet az idén 30. születésnapját ünneplő gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése. 

2023. május 28. 10:14

2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő

Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját a GKID. 2022-ben már másodszor készült külön rangsor a 100%-ban magyar hátterű cégekről, ahol az Euronics ismét kiérdemelte az első helyet. Az összesített listán a vállalat megőrizte hetedik helyét, 2023-ban pedig további növekedésre számít online értékesítési csatornáján.

2023. május 27. 16:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01