Óriási az igény a nyári IT-táborok iránt

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 3. 10:52

Dübörög az iskolán kívüli nyári oktatás. A HelloWorld nyári táborok egy év alatt megnégyszerezték a forgalmukat.

Sokan azt hiszik, hogy a programozás egy rendkívül összetett tudomány, amely csak matekzseniknek és számítógépguruknak való. Ez nem igaz, valójában bárki megtanulhatja a programozás alapjait, és akár egy délután alatt összeállíthatja a saját számítógépes játékát. Sajnos az informatika szélvészgyors fejlődésével a közoktatás nehezen tud lépést tartani, így fordulhat elő, hogy sok iskolában még mindig a számítógép perifériáira, az Office alapismeretekre korlátozódik az IT-oktatás, a programozás alapismeretekre pedig mindössze nyolc tanórát ír elő a Nemzeti Alaptanterv. Annak ellenére, hogy az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) kutatása szerint 22 ezer betöltetlen informatikus állás van Magyarországon, amely jelentős nemzetgazdasági kiesést okoz országuknak. Ráadásul a legutóbbi PISA-felmérés alapján jelenleg a 15 éves korosztály 60 százaléka digitális írástudatlan.

 

 

A közoktatás hiányosságait látva Magyarországon elszaporodtak a modern informatikai oktatásra fókuszáló szervezetek, és az elmúlt egy évben jelentősen felértékelődött a programozás iskolán kívüli oktatásának fontossága. Reneszánszukat élik a nyári informatikai táborok is, ahol a gyermekek játékos módon tanulhatják meg a kódolás alapjait, szinte játszva programozhatnak. Az IVSZ ernyőszervezetként saját felületein lehetőséget teremtett ezeknek a táboroknak a promócióra, ahol több mint 10 különböző szervezet (például HelloWorld, Skool és az IVSZ által szervezett Robot tábor) regisztrálta a saját nyári rendezvényeit. A listában 18 helyszín és 75 különböző turnus található meg, jellemzően napközis formában, ám a nyári IT-táborok valós száma még vélhetően ennél is népesebb.

 

A PC World szerkesztősége által szervezett, a bentlakásos táboroztatást előtérbe helyező HelloWorld táborok iránt is megugrott az érdeklődés az elmúlt egy évben, hiszen míg tavaly 45 gyermek részvételével zajlott a rendezvény, idén nyáron már 194 fő lépte át a táborok kapuit, amit több mint négyszeres növekedésnek felel meg. Míg 2015-ben csak egyetlen HelloWorld tábor volt, idén már négy esemény közül választhattak a táborozók és két eltérő tematikából. A Robotprogramozó táborban a megfogható tárgyak és robotok vezérlésén, az Arduino mikrovezérlő-fejlesztésen volt a fő hangsúly, a Minecraft táborban pedig a gyermekek a kedvenc játékukon belül tanulhatták meg az algoritmikus gondolkodás és a programozás alapjait.

 

 

"Te hogyan tanítanád az informatikát? Folyamatosan ezt kérdezzük egymástól, mikor új HelloWorld tananyagok kidolgozásán dolgozunk. Rengeteg ötletünk van, naponta találkozunk új technológiákkal amelyek mindig egy újabb és újabb ötletet szülnek. Azt tudjuk, hogy nem akarjuk a gyermekekkel bemagoltatni a számítógép felépítését és az operációs rendszerek fő működési elvét. Csak olyan megoldásokkal és kompetenciákkal akarunk foglalkozni, amelyekre vélhetően 10-15 év múlva is nagy szükség lesz" - nyilatkozta Molnár József, a PC World főszerkesztője, a HelloWorld főszervezője. "Az EPAM helyi és nemzetközi szinten, az eKids program keretében évek óta számos kezdeményezésben aktívan részt vesz azzal a céllal, hogy a gyerekek minél előbb megismerkedjenek az informatika világával, ezért is örültünk, a HelloWorld Minecraft táborok támogatási lehetőségének. A saját tapasztalataink és a résztvevő gyerekek, szülők pozitív visszajelzései mind azt mutatják, hogy amellett, hogy rengeteg élményben volt részük, nagyon jó irány játékokon keresztül megtanítani a gyerekeket a programozás alapjaira" – vélte Baráth Adrienn, az EPAM Systems Kft. marketingmenedzsere.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50