Az ABB Kft. idén is meghirdeti egyetemi ösztöndíj- és női mentorprogramját

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 7. 11:29

Az ABB Kft. 2016. szeptember 19. és november 2. között várja az energetika és automatizálás területén tanuló egyetemi és főiskolai hallgatók pályázatait két egyetemi programjára: az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél éves időtartamra szóló ABB ösztöndíj.

A női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvét műszaki területen illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével. 

 

 

A program során a vállalat öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel konzultáción vesznek részt öt hónapon keresztül havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. 

 

Az ABB ösztöndíjra 2. és 3. éves BSc, illetve 4. vagy 5. éves MSc műszaki felsőoktatási hallgatók pályázhatnak a következő gyakorlati témakörökben: együttműködő robotok felhasználási területei, digitalizálás az energiaellátásban, hisztorikus adatgyűjtő és elemző rendszer kialakítása Decathlon Services platformon, energiaelosztási rendszerek méretezéstől a megvalósulásig a kisfeszültségű területen, valamint megújuló energiák tárolása és összekapcsolása az elektromos közlekedéssel.

 

Az ösztöndíjat elnyert 2. vagy 3. éves BSc, illetve 4. vagy 5. éves MSc hallgató a hat havi pénzbeli juttatáson felül havonta két alkalommal interaktív konzultációs lehetőséget kap az ABB szakembereivel, valamint hogy egy ABB gyárat meglátogasson külföldön, és diplomamunkáját az ABB-ről írja.

 

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél mindkét programban figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

 

„Az ABB Kft. célja hagyományt teremteni egyetemi programjaival. Örömmel támogatom a tavaly első ízben kiírt és sikeresen teljesült programjainkat, amelyek lehetőséget adnak magyar műszaki felsőoktatási hallgatók számára, hogy betekintést nyerjenek egy nemzetközi vállalat mindennapi működésébe. Külön kiemelném női mentorprogramunkat, amely a vállalat esélyegyenlőségi törekvéseivel összhangban a női hallgatók számára kívánja vonzóvá tenni a mérnöki pályát” – mondta el Taira Julia Lammi az ABB Kft. szeptember 1-től kinevezett új ügyvezetője.

 

A pályázati kiírások a következő linken találhatók: http://new.abb.com/hu/karrier/lehetosegek/diakok

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újdonságokkal tér vissza a Schneider Electric „zöld” versenye

Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.

2023. augusztus 24. 17:50

2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!

Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.

2023. augusztus 15. 09:38

Ezek Európa legjobb fenntarthatósági startupjai

Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A pályázók a megújuló üzemanyagoktól, a zöld hidrogéntől kezdve az élelmiszer-értéklánc dekarbonizálásán át a körforgásos gazdaságot támogató javaslatokig számos ötletes megoldást mutattak be, amelyek közül a kiválasztottak segítséget kapnak a vállalkozásuk felépítéséhez, a javaslatuk kidolgozásához, teszteléséhez, illetve a továbbfejlesztéshez szükséges infrastruktúra kialakításához.

2023. június 28. 12:49

Kihirdették a Vodafone Digitális Díj nyerteseit

A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – KKV Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat. Ezen felül idén egy arra érdemes pályázó a Start It @K&H inkubációs programban fejlesztheti tovább megoldását, egy második különdíjast pedig a Vodafone Magyarország munkatársai választottak ki az indulók közül.

2023. június 14. 20:58

Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap!

Okostelefon, tablet, laptop – eszközök, amelyek ma már elengedhetetlenek a kapcsolattartáshoz, a tanuláshoz, vagy akár a munkakereséshez, a munkavégzéshez is. A szociálisan rászorulók azonban nehéz anyagi körülményeik miatt sok esetben nem rendelkeznek az élethelyzetüknek megfelelő informatikai eszközökkel, szoftverekkel. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és a Yettel által létrehozott Digitális Felzárkóztatási Alap, amelynek forrásaira 2023. június 30-ig lehet pályázni.

2023. június 14. 11:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59