"Digitális Esély 2016" pályázat

Idén is meghirdeti a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok digitális felzárkózását támogató közös programját a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács és az SAP szoftvercég

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 13. 09:15

„Digitális Esély 2016” címmel az idei évben is meghirdeti közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég. A pályázat célja szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.

A pályázat ünnepélyes bejelentésén Sik Zoltán Nándor, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács alelnöke elmondta: az NHIT, mint a kormány infokommunikációs ügyekben véleményező és javaslattevő szerve kiemelten fontosnak tartja, hogy a ma már az életünk minden területét átszövő informatikához kapcsolódó tudás elérhetővé váljon mindazon gyermekek számára is, akik az ehhez szükséges eszközökhöz és tudáshoz önerőből nem tudnak hozzáférni. A pályázat az idei évben is esélyt teremt arra, hogy a diákok az így megszerzett tudást hasznosítani tudják mind további tanulmányaik, mind pedig a munkaerő piaci elhelyezkedésük során. 

 

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a magyar fiatalok infokommunikációs oktatásának támogatása számukra nem új, hanem több éve végzett folyamatos munka. „Tíz év múlva akár azon fiatalok között lesznek a legújabb szoftverek megálmodói, véghezvivői az SAP-nál, vagy éppen más magyar cégnél, melyek részt vettek e pályázaton, és új jövőt kaptak az informatika által”- mondta.

 

A „Digitális Esély 2016” pályázaton összesen tízmillió forint érhető el, amely tíz-tizenöt, Magyarországon működő és nyilvántartott közhasznú szervezet (civil szervezetek, alapítványok, gyermekotthonok) szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkózását, valamint infokommunikációs oktatását segítő programját segíti majd. 

 

 

Két életkori kategóriában várják a pályázatokat: egyrészt a 10-14 év közötti, másrészt a 15-18 év közötti szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek informatikai oktatására, digitális esélyegyenlőségének javítására vonatkozó programokkal lehet jelentkezni. 

Egy pályázó mindkét kategóriában nyújthat be pályázatot.

 

Mindkét kategóriában olyan pályázatokat várnak, amely bemutatja, hogyan és milyen új módszerekkel valósítható meg hatékonyan a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális felzárkóztatása, mindez hogyan javítja az életminőségüket, hogyan ad új esélyeket a továbbtanulásukhoz.

 

A pályázatok beadási határideje: 2016. október 7. 

A pályázatról bővebb információ a www.nhit.hu/digitalisesely2016 oldalon olvasható.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újdonságokkal tér vissza a Schneider Electric „zöld” versenye

Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.

2023. augusztus 24. 17:50

2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!

Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.

2023. augusztus 15. 09:38

Ezek Európa legjobb fenntarthatósági startupjai

Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A pályázók a megújuló üzemanyagoktól, a zöld hidrogéntől kezdve az élelmiszer-értéklánc dekarbonizálásán át a körforgásos gazdaságot támogató javaslatokig számos ötletes megoldást mutattak be, amelyek közül a kiválasztottak segítséget kapnak a vállalkozásuk felépítéséhez, a javaslatuk kidolgozásához, teszteléséhez, illetve a továbbfejlesztéshez szükséges infrastruktúra kialakításához.

2023. június 28. 12:49

Kihirdették a Vodafone Digitális Díj nyerteseit

A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – KKV Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat. Ezen felül idén egy arra érdemes pályázó a Start It @K&H inkubációs programban fejlesztheti tovább megoldását, egy második különdíjast pedig a Vodafone Magyarország munkatársai választottak ki az indulók közül.

2023. június 14. 20:58

Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap!

Okostelefon, tablet, laptop – eszközök, amelyek ma már elengedhetetlenek a kapcsolattartáshoz, a tanuláshoz, vagy akár a munkakereséshez, a munkavégzéshez is. A szociálisan rászorulók azonban nehéz anyagi körülményeik miatt sok esetben nem rendelkeznek az élethelyzetüknek megfelelő informatikai eszközökkel, szoftverekkel. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és a Yettel által létrehozott Digitális Felzárkóztatási Alap, amelynek forrásaira 2023. június 30-ig lehet pályázni.

2023. június 14. 11:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59