„A digitális világ mindképpen eljön”

Galvács László, 2016. szeptember 19. 15:34

A fogyasztói szokások átalakulását és a szolgáltatói igények változásait követve a Viacom a hagyományos lineáris televíziós tartalomszolgáltatás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az új típusú, on-demand, mobil és OTT platformok közötti tartalommenedzselésre. A részletekről Bodócsi Erika, a Viacom International Media Networks közép-kelet-európai tartalomértékesítési és tartalommenedzsment igazgatója nyilatkozott a Média-Kábel-Műhold c. lapnak. 

Noha a felmérések szerint 99 százalékban még mindig a lineáris tévéadásokat nézzük, szakmai párbeszédekben egyre gyakrabban kerülnek szóba az új digitális vagy interaktív megoldások. Vajon miért?

 

Ha egy médiavállalkozás hosszú távon a piacon szeretne maradni, akkor folyamatosan figyelnie kell az igények, szokások változását, a műszaki lehetőségek fejlődését, hogy időben reagálni tudjon azokra. Napjainkban két fő jelenség figyelhető meg, egyrészt a különböző generációk eltérő lineáris tévézési szokásaiban, másrészt a tartalomfogyasztás módjában.

 

Mi úgy látjuk, hogy a kisebb gyerekek még a tévé előtt ülve, míg a 10 éves kor fölöttiek körülbelül 25 éves korig a tévé mellett már az online térben is aktívan keresik a tartalmakat. Rájuk inkább jellemző az is, hogy a kisebb képernyőket, így az okostelefont, táblagépet is szívesen veszik igénybe videós tartalmak megtekintéséhez, vagyis náluk már megjelenik a multiscreen fogyasztás. Ez a változás tehát általában 10-12, de inkább 15 éves korban, a középiskola elején jelenik meg, ami persze attól is függ, hogy ki milyen családban nő fel, mennyire jellemző a mobilkészülék használata otthon. Ebben a korban sokan csetelnek, twittereznek, a Facebookon, az Instragramon vagy más közösségi oldalakon élik életük egy részét. Ma már a legtöbb családban a kisebb gyerekek is otthonosan kezelik ezeket a készülékeket, a játékok világán keresztül tanulják meg használatukat, de mesefilmet, videós tartalmakat még inkább a nagy képernyőn néznek. Később, amikor a fiatal generáció tagjai felnőnek, családot alapítanak, gyermekeik lesznek, újra a nappaliban elhelyezett nagyképernyős készülék kerül a középpontba: ahogy idősödnek, visszatérnek a hagyományos tévézéshez.

 

A másik nagy trend szerint a lineáris fogyasztás mellett egyre inkább igényként vetődik fel az előfizető részéről, hogy akkor, ott és azt szeretné nézni, amikor, ahol és amihez éppen kedve van. Ebbe éppúgy beletartozik a nappaliban történő közös filmnézés – de immár rögzített vagy online lekérhető formában is –, mint az egyéni streamelt tartalomfogyasztás, akár útközben mobilon vagy otthon a szobában.

 

Hogyan reagálhat erre egy médiavállalat?

 

Erre minden médiaszolgáltatónak fel kell készülnie, rendelkeznie kell a különböző platformokra érvényes terjesztési jogokkal, illetve természetesen érdemes olyan műszaki megoldásokat, alkalmazásokat kifejlesztenie, amelyeken keresztül a saját digitális tartalmait egyedi módon képes megjeleníteni.

 

Működik egy csapat nálunk, amelyik kifejezetten digitális termékfejlesztéssel, egyedi online megoldások megvalósításával foglalkozik. Az alkalmazásaink nemcsak a hagyományos tartalmakat (ún. long formokat) kínálják on demand formában, hanem kifejezetten ilyen célra készült egyszerűbb játékokat, kiegészítő – a mi szóhasználatunkban „second screen” – tartalmakat is. Ezek praktikusan igazodnak az eszköz, a fogyasztási mód sajátosságaihoz, ezért nem olyan hosszúak, mint egy adott műsorszám a tévében, hanem akár 2-3 perces dalbetétek, kiragadott humoros jelenetek, vagy a lineáris adásból kimaradt részletek is lehetnek. Sok élethelyzetben lehet hasznos ez az online megoldás, például, ha utazás közben vagy orvosi váróban le kell kötni a gyermek figyelmét, vagy magunk számára szórakoztatóan kitölteni az időt.

 

Milyen lehetőségei vannak a távközlési cégeknek?

 

A legnagyobb telekommunikációs szolgáltatók már ma is kínálnak olyan, mobil eszközökön élvezhető, multiscreen szolgáltatást az előfizetőiknek, amelyek függetlenek a kábeltévézéstől, és éppen az ilyen típusú tartalmak elérését teszik lehetővé. Például a Telekom TV GO, a UPC Horizon, vagy a Telenor My TV szolgáltatásában az ügyfél jogosulttá válik a video tartalmak, vagy akár a lineáris tévéadások online elérésére is bármilyen eszközön. Úgy tudom, mások is gondolkodnak azon, hogy elindítsák saját multiscreen, vagy más hasonló, nem lineáris tévés megoldásukat, de adott esetben ehhez szükség van bizonyos fejlesztésekre.

 

Hol tart ma Magyarországon a digitális piac fejlődése?

 

Ma még nagyon az elején vagyunk ennek a folyamatnak, de Magyarország is – hasonlóan a környező országokhoz – elindult ezen az úton. A VOD már évek óta működik, minden lineáris csatornánk nézhető online multiscreen platformokon is, és a Netflix belépésével – rajta keresztül vagy akár annak hatására – várhatóan felgyorsul az OTT típusú tartalomfogyasztás. Jelentős lépés lehet, amikor az online modellek révén össze tud fogni a médiaszolgáltató a műsorterjesztővel, és valamilyen új típusú megoldással lépnek ki közösen a piacra.

 

Mikorra lehet mindebből sikeres üzleti modellt kialakítani?

 

Ez a piac fokozatosan épül fel. Biztos, hogy mint minden technológia-vezérelt terméknél, itt is eljön az a fordulópont, amikor már olyan mértékben kezdik el használni a digitális termékeket, hogy a hatása jelentős lesz a bevételekben, és érdemes számolni vele az üzleti tervekben is. A Viacomnak a globális stratégiájában, de ehhez kapcsolódva a helyi menedzsmentnek is megvan az elképzelése a növekedéshez vezető útról. Proaktív módon igyekszünk koncepciókat, modelleket, terjesztési jogokat ajánlani a partnereinknek, úgy, hogy ők is felismerjék annak a hasznosságát, meglássák, hogy miként tudják mindezt az ügyfeleiknek kínált értékre átkonvertálni.

 

A digitális világ mindenféleképpen el fog érkezni. A lineáris tévézés és az online tartalomfogyasztás pedig nagyon jól ki tudja egészíteni egymást. Nem szabad ezektől tartani, inkább használni kell őket arra, hogy az előfizető minél színesebb szolgáltatást kapjon, minél változatosabb médiafogyasztási lehetőségekhez jusson.

 

(A teljes cikk megjelent a Média-Kábel-Műhold c. lapban.)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A DokiApp-ot választották az év applikációjának

2021. január 18. 14:59

Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu

2021. január 7. 09:55

Fejlett technológia és ügyfélszám bővülés az Adverticum Zrt-nél.

2020. december 18. 08:54

Új vezérigazgató a Telenor Magyarország élén

2020. december 16. 19:05
online sportfogadás