Európában a Galaxy Note7 készülékek már közel 60 százalékát kicserélték
A Samsung Europe arra biztatja a többi felhasználót is, hogy cseréljék ki Note7 telefonjukat
A Samsung Electronics megerősítette, hogy a Note7 készülékcsere-program indulása óta Európában immár a Galaxy Note7 okostelefonok 57 százalékát kicserélték.
Szeptember 19-e óta a Galaxy Note7 tulajdonosok 90 százaléka új Galaxy Note7 készülékre, míg 3 százalékuk másik Samsung Galaxy készülékre cserélte korábbi Note7 okostelefonját.
A készülékcsere program előrehaladtával a vállalat folyamatosan emlékeztette az európai Note7 tulajdonosokat, hogy kapcsolják ki okostelefonjukat és a Samsung készülékcsere programja keretében cseréljék újra készüléküket.
A csereprogram a jelenlegi állást figyelembe véve Európában akár már október elején befejeződhet. Éppen ezért a Samsung a készülékcsere-program részeként október 28-tól Európa-szerte újraindítja a Galaxy Note7 forgalmazását.
David Lowes, a Samsung Electronics Europe marketingigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta: „Üzenetünk – mely szerint a biztonság mindennél fontosabb – eljutott a Galaxy Note7 tulajdonosokhoz, és a lehető legjobb dolgot tették: gyorsan én biztonságosan kicserélték a készüléküket. Keményen dolgoztunk, hogy minél hamarabb eljuttassuk a csere Note7 készülékeket Európába, ezzel is szavatolva ügyfeleink biztonságát és minimalizálva a kellemetlenségüket.”
„Szeretnénk megköszönni ügyfeleink türelmét és lojalitását a Samsung és a Note7 felé! Azokat a felhasználókat, akik még nem cserélték ki készüléküket egy vadonatúj Note7-re, arra ösztönzünk, hogy tegyék meg ezt minél előbb!”
Egy páneurópai felmérés szerint a felhasználók Samsungba vetett bizalma nem ingott meg. Az 5000 brit, német, francia, spanyol és olasz felhasználó bevonásával készült kutatás megmutatta, hogy a megkérdezettek többségének (61 százalékának) nem változott a Samsungról mint márkáról kialakult véleménye a Galaxy Note7 csere miatt, sőt, 15 százalékuk pozitívabban ítéli meg a Samsungot.
A Samsung együtt dolgozott a beszállítókkal annak érdekében, hogy a csere Galaxy Note7 készülékek garantáltan a legmagasabb gyártási és minőségellenőrzési folyamatok szerint készüljenek. A Samsung megerősítette, hogy a viszonteladókkal való szoros együttműködés, a napi szintű közvetlen kapcsolat a felhasználókkal, valamint a szoftverfrissítés mind-mind pozitív hatást gyakoroltak a készülékcsere-programra. A Samsung Európában minden Galaxy Note7 tulajdonosnak több biztonsági üzenetet is küldött, amelyben arra kérte őket, hogy cseréljék ki készüléküket. Emellett az összes Galaxy Note7 okostelefon szoftverfrissítést is kapott, amely 60 százalékban korlátozza a Note7 készülékek akkumulátorának maximális tölthetőségét.
A Samsung Europe egy helyi vezetőkből álló belső csapatot is alakított, amely együtt dolgozik az értékesítési partnerekkel annak érdekében, hogy Európa-szerte a lehető leggördülékenyebben és leggyorsabban valósuljon meg a készülékcsere-program.
Lowes arra biztatja a felhasználókat, hogy a számos opció valamelyikével győződjenek meg arról, hogy új Galaxy Note7 készülék van a birtokukban: „Minden vásárlónk használhatja az online széria szám (IMEI szám) ellenőrzőt a Samsung.com weboldalon, amikor pedig kézhez kapják új készüléküket, a zöld színű akkumulátor szimbólumnak és a csomagoláson lévő fekete négyzetnek köszönhetően száz százalékig biztosak lehetnek abban, hogy egy új szériás Galaxy Note7 készüléket tartanak a kezükben. Bármilyen egyéb felmerülő kérdés esetén pedig látogassanak el a Samsung.com weboldalra.”
A Galaxy Note7-tel kapcsolatos további információ a http://www.samsung.com/hu/note7exchange/ weboldalon érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung lépései a Galaxy Note7 felhasználók biztonsága érdekében
- Rekordmennyiségű rendelés érkezett a Galaxy Note7-re Európában
- Előrendelhető a Samsung Galaxy Note7
- Samsung Z - Tizen platformmal az Android ellen
- Samsung Galaxy S III Mini és Galaxy Note II a Vodafone-nál
- Havannabarna Samsung Galaxy S III a Vodafone-nál
- Samsung Galaxy S III a Telenornál
- Samsung nap az új Galaxy Mini 2-vel
- Május 3-án mutatkozik be a Galaxy S III
- Fizikai „Home” gombot és öt oszlopos menürendszert kap a Galaxy S III
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?
Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja
Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:
Okoskarkötővel a finom eleganciáért
Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele.
A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához
Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!