A biológia a gyerekek kedvence

Eljött a környezettudatos gyermekek kora?

forrás: Prím Online, 2016. október 3. 11:33

A legtöbb magyar szülőnek fontos, hogy a megvásárolt játék hozzájáruljon a gyermek szellemi fejlődéséhez, ezért kétharmaduk vásárolt is már olyat, ami a természettudományokhoz kapcsolódik. A REGIO JÁTÉK által, a Kutatók Éjszakája alkalmából készített friss felmérésből az is kiderül, hogy a 14 éven aluliak a biológia és a földrajz iránt érdeklődnek leginkább, idén egyébként eddig már több mint 21 ezer darab tudományos játék talált gazdára.

A megkérdezettek kétharmada vásárolt már tudományos játékot gyermekének, akik szinte egyöntetűen lelkesen fogadták az új szerzeményt – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. A magyar szülők 72 százaléka szerint a legfontosabb, hogy a kiválasztott játék hozzájáruljon a legkisebbek szellemi fejlődéséhez, általa újat tanuljanak, segítse felfedezni a körülöttünk lévő világot; csak ezek után jön, hogy az iskolai tanulmányokat is kiegészítse, árnyalja. „Minden harmadik 3-6 éves, valamint minden második 7-10 éves kapott már valamilyen matematikához, természettudományhoz kötődő játékot, amit főleg annak tükrében jó látni, hogy a gyermekek valójában mennyire szeretik például a biológiát (72%) vagy a földrajzot (63%)” – mondta el Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

 

A válaszadók 80 százaléka szeretné gyermekét a jövőben a tudományok irányába terelni, ehhez a szülők háromnegyede otthoni kísérletezéssel is megpróbálja hozzásegíteni a kicsiket. „Pár egyszerű hozzávalóból akár vulkánkitörést is lehet szimulálni a konyhában, de fontosnak tartjuk a környezettudatosságra is felhívni a figyelmet. Az elmúlt tíz évben egyre népszerűbbé váltak a gyermeket a bio, öko és zöld gondolkodásra rávezető játékok a szülök körében, például olyanok, melyekkel üres üdítős dobozokból takarító robotot vagy időjárás-állomást építhetnek a picik” – árulta el Gyaraki Dávid.  

 

A játékáruház adatai szerint 2016-ban eddig több mint 21 ezer darab tudományos játékot vásároltak a magyarok összesen közel 60 millió forint értékben, mely csaknem 20 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának (január-szeptember) eredményét. „Az egyik anyuka szerint a gyermek minden kíváncsiságát ki kell elégíteni, ezek a játékok pedig jól szemléltetik a lényeget. A Kutatók Éjszakája programhoz éppen ezért olyan játékokkal csatlakoztunk, melyek a vulkánoktól a kristályokig, a dínóktól az emberi testig számos tudományos területet ölelnek át” – mondta el a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

 

Top10 4M tudományos játék (2016.01.01.-09.23.):

  1. Kristálynövesztő készlet
  2. Csillagtérkép kivetítő szett
  3. Foszforeszkáló Naprendszer bolygói
  4. Kristálybányász játék
  5. Foszforeszkáló dinoszauruszok
  6. Konyhai tudomány
  7. Naprendszer planetárium készlet
  8. Detektív szett, ujjlenyomat vizsgáló
  9. Bűvészdoboz (12 trükk)
  10. Dinamó zseblámpa készlet

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05