Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny középiskolásoknak

forrás: Prím Online, 2016. október 10. 11:25

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 26. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 csatorna közreműködésével, 2016. október 6-án, az Ericsson K+F Központjában.

Az eseményt dr. Antal Csaba, Ericsson Magyarország Kft. technológiai és innovációs igazgatója nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a középiskolás fiatalokat ösztönözni kell arra, hogy merjenek belevágni a felfedezésekbe és valósítsák meg az ötleteiket, mert most vannak a legfogékonyabb korban. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a nemrég megrendezésre került Kutatók Éjszakáján is rendkívül népszerűek voltak a MISZ által delegált fiatalok.

 

Dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a vendégeket és bejelentette a 26 Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetését, ill. feltételeit. Elmondta, hogy főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van saját ötletük a megoldásra is. Beszélt a nemzetközi versenyek fontosságáról és a MISZ által, ezen rendezvényekre delegált fiatalok sikereiről. (A részletes felhívás a www.innovacio.hu portálunkon olvasható.)

 

Dr. Palkovics László, államtitkár, a Verseny fővédnöke az EMMI nevében köszöntötte a meghívottakat. Először, mint államtitkár, beszélt a felsőoktatás és a magyarországi kutatás-fejlesztés helyzetéről. Kiemelte, mennyire fontosnak tartja, hogy növekedjen a természettudományok iránt érdeklődő fiatalok száma, amelyet a jövőbeli életpálya pozitívvá tételével érhetünk el. Ezután, mint egykori kutató szólt a közönséghez, és a Gartner-görbe segítségével felvázolta egy ötlet útját a termékké válásig. Ahogy ő fogalmazott: „Az innováció hosszú és rögös folyamat, nem minden szakasza lelkesítő, de ez viszi előre világunkat.”

 

 

Az esemény második felében Ivánka Gábor, zsűritag bemutatta a következő három, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen korábban díjazott fiatalt, akik 5-5 percben beszéltek sikereikről, és bemutatták munkájukat:

  • Bálint Karola (ShopMap, avagy tablet a bevásárlókocsin) 
  • Rácz Gréta (Akvapóniával az egészségért)
  • Imets Tamás (Egy eszköz az elmének).

 

Zárszavában Prof. Dr. Szabó Gábor elmondta, hogy a fiatalok prezentációi bizonyítják, milyen nagy szükség van erre a tudományos és innovációs versenyre. Kiemelte, hogy november 28-ig csak a kreatív ötleteket kell benyújtani, a 2. fordulóban azonban már működőképes eszközöket, befejezett projekteket kell prezentálni. 

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott főtámogatással valósul meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új vezető a Microsoft Magyarország élén

2022. július 1. 11:16

A hatás mechanizmusát keresik az IVSZ MENTA 2022 előadói

2022. június 30. 12:40

Az ESET új, hálózati szintű megoldást kínál a távközlési és internetszolgáltatók számára

2022. június 23. 11:24

A raktár nélküli webshopoké a jövő

2022. június 19. 13:24