Rekorddöntés a cél az Év fiatal vezetője pályázaton

Egy héttel tovább, november 6-ig pályázhatnak a díjra a fiatal vezetők

forrás: Prím Online, 2016. október 25. 10:38

Az előzetesen meghirdetett határidőnél egy héttel tovább, egészen november 6-ig küldhetik pályázataikat a jelentkezők az Év fiatal vezetője – 2016 díjra. A szervezők idén is kiugró mennyiségű és minőségű pályázatra számítanak; a díj meghirdetése óta egyre élénkebb az érdeklődés a pályázók részéről.

„Tavaly, mikor legelőször hirdettük meg a díjat, minket is meglepett, hogy milyen nagyfokú volt az érdeklődés a pályázat iránt. Idén mindent megteszünk azért, hogy a kiugró érdeklődés még nagyobb számú beadott pályaműben nyilvánuljon meg” - jellemzi a szervezők várakozását Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője. A pályaművek érkezésével párhuzamosan a neves szakemberekből álló zsűri már megkezdte az értékelési szempontok összehangolását. A zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, eredményeit, de nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. 

 

„Egyértelmű célunk, hogy az Év Fiatal Vezetője díj egyre nagyobb szakmai rangot vívjon ki magának, és jó okunk van abban reménykedni, hogy a tavalyi érdeklődést is meghaladó, rekordszámú pályázat érkezzen” – vallja Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője. A szakember optimizmusát az is táplálja, hogy idén kitolták a díj megpályázhatóságának életkor-kritériumát, idén a 40 évüket még nem betöltő fiatal vezetők is pályázhatnak. És mivel több nagyvállalattól érkezett jelzés, hogy a színvonalas pályázat elkészítéséhez valamivel több időre lesz szükség, a pályázat leadási határidejét is egy héttel kitolták, egészen november 6-a éjfélig várják a pályaműveket.  

 

„A felfokozott érdeklődést részben annak tudjuk be, hogy az ügy mellé álltak a hazai Top200-ban szereplő vállalatok, így például - arany fokozatú támogatóként – az NN Biztosító, vagy a Vibrocomp és a BD, de még fontosabb szempont, hogy olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet” – hívja fel a figyelmet a díj üzenetére Tóth Annamária. A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A díjra november első hetéig lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó 2017 elején lesz, ekkor derül fény arra, ki lesz Magyarországon 2016 Év Fiatal Vezetője. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, hogy a bírálók ugyanakkor a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában. Külön figyelem övezi a legjobb 30 év alatti vezető különdíjat is, hiszen a győztes még a fiatal vezetők között is a legrátermettebb utánpótlást képviseli majd.      

 

Az Év Fiatal Vezetője -2016 díjkiírás: http://www.coachingteam.hu/palyazat2016/ 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országos Marketinggyémánt Díj

Marketingszolgáltatói oldalról a Kreatív Vonalak Kft. lett Az Év Marketing partnere 2017-ben, megbízói/ügyféloldalról pedig a Platán Autóház Kft. viselheti az Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2017 címet.

2017. november 24. 19:26

Az innováció csapatmunka

Online fotóarchívumot építenek, harcolnak az élelmiszer-pazarlás ellen, új technológiák alkalmazásával keltik életre a klasszikus művészeteket és mesélik el történeteiket.

2017. november 24. 17:47

A Telekom nem áll meg a kedvezményekkel

Az elmúlt hétvégét követően a Telekom újabb három napos Black Friday akciót tart 2017. november 24-26-a között. 

2017. november 24. 14:36

Mit gondol, hogy fog kinézni 30 év múlva Dubaj, Moszkva vagy New York?

A Kaspersky Lab népszerű multimédiás projektje, a Föld 2050 frissítést kapott, a meglévő városokat kiegészítették Dubai, Moszkva és New York City futurisztikus víziójával. 

2017. november 24. 13:25

Rekordszámú érdeklődés az eMAG Black Friday akciói iránt az első két órájában

Reggel 7 óra 11 perckor indult el az eMAG Black Friday akciója, ami az első két órában közel 625 ezer látogatót vonzott. 

2017. november 24. 12:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19

Izmos Smart City felhozatallal jön a 2018-as CES

2017. október 31. 15:04

Már csak 1 hét van hátra az ’Az Év Honlapja’ pályázat lezárásáig!

2017. október 25. 08:38
cloudappsportal.com