NMHH: Való Világ-barométerrel az aggályos tartalmak tudatosításáért

forrás: Prím Online, 2016. november 22. 08:47

A káromkodásrekordot egy óra alatt 113 trágár kifejezés elhangzásával a Való Világ 8 szeptember 20-i adása tartja – többek között ez derül ki abból a vizsgálatból, amelyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kvantitatív módon elemzi az RTL 2-n futó, rendre kiemelt figyelmet kapó valóságshow-t. 

A korábbi évadokhoz hasonlóan ebben a műsorsorozatban is sok szexualitás, obszcén kiszólás, dohányzás, alkoholfogyasztás jelenik meg, amelyek statisztikáját hétről hétre nyilvánosságra hozza honlapján annak érdekében, hogy a hatósági eljárásokon túlmutatva – ma, a televíziózás nemzetközi napján is – felhívja a figyelmet az ártalmas tartalmak negatív hatásaira és a józan médiafogyasztásra.

 

Mi a barométer célja?

A hatóság a kifogásolható jelenetek sorozatos vetítését elsősorban a kiskorúak káros tartalmakkal szembeni sebezhetősége miatt még a jogszabályok betartása mellett is aggályosnak tartja. A Való Világ 8 – és általában a valóságshow-k – esetében ez azért különösen fontos, mert a műsor nézettségi mutatói a 13–17 éves korosztályban a legmagasabbak. A kizárólag az esti kiadásokra fókuszáló „VV-barométer” az előző sorozatok tapasztalatait felhasználva hat kategória – a szexualitás, a szexuális kontextusban megjelenő meztelenség, a trágár kifejezések gyakorisága, valamint negatív magatartásmintaként a dohányzás és a direkt, illetve indirekt módon feltűnő alkoholfogyasztás – mentén vizsgálja a valóságshow nyolcadik sorozatát, amely augusztus 27. óta, várhatóan jövő év februárjáig látható az RTL 2-n. 

 

Az NMHH célja a barométerrel az, hogy a kiskorúak védelmében a hatósági vizsgálatokon túlmutatva bemutassa a morálisan aggályos tartalmak sűrű megjelenését, és látványosan szemléltesse azok gyakoriságának nézettségi trendekkel összekötött elmozdulásait. A programban előforduló káros motívumok elemzése kvantitatív módszeren alapul, így lehetőséget ad az időbeli változások kimutatására, valamint a folyamatos összehasonlításra is.

 

 

Mennyi aggályos tartalommal találkoznak a VV8 nézői?

A trágár beszéd kifejezetten jellemző a Való Világ powered by Big Brother elnevezésű műsorsorozatra, de eddig minden adásban feltűnt a dohányzás is, és az is ritka, amikor egy adásban nem jelenítenek meg alkoholfogyasztást vagy szexuális tartalmat. A vulgáris beszéd megjelenésében november elejéig szeptember 20. jelentette a csúcsot, amikor egy adáson belül 113 olyan esetet regisztrált az NMHH, ami kimeríti a trágárság fogalmát. A cigarettafogyasztás megjelenítésében 23 a rekord (október 11.), a direkt alkoholfogyasztásban a második nap (augusztus 28.), amikor 42 jelenetben tűnt fel ivászat a képernyőn. Nem mondhatni, hogy a villalakók és a szerkesztők túlzottan szemérmesek volnának, hiszen már a második napi adásban 22 alkalommal jelent meg meztelenség. Az erotikus, szexuális tartalmú jelenetek rekordja 29 megjelenés (szeptember 18.).

 

A vizsgálati metodika

A vizsgálatban használt elemzési egység a káros viselkedésmintákat közvetítő jelenet. A jeleneteket annyiszor regisztrálják, ahány alkalommal azokat a műsorszerkesztő az összefoglalóban megjeleníti. A heti bontásban közzétett adatokat a napi jelenetszámok – azaz előfordulások – átlagolásával számítják ki. A problémás tartalmak közül egyedül a trágársággal kapcsolatban alkalmaznak eltérő módszertant, mivel a durva, trágár kifejezések gyakorisága könnyen számszerűsíthető. Ebben az esetben nem a jelenetek, hanem a szavak előfordulása képezi az elemzési egységet. A trágár kifejezések besorolását az érvényben lévő korhatár-kategóriák törvényi kritériumrendszere, illetve a Médiatanács ajánlásában foglaltak alapján végzik a munkatársak.

 

A szexualitás és a meztelenség megjelenését a szoros korrelációjukra tekintettel egy kategóriába vonja össze a vizsgálat. A szexualitás megjelenése során annak vizuális és verbális reprezentációját is figyelembe veszik, így a szexualitásra vagy szexuális tevékenységre vonatkozó szóbeli utalások is megjelennek a regisztrált jelenetszámokban.

 

A korhatárkarika nem díszítőeleme a képernyőnek, hanem a nézőnek szánt fontos információ 

Az NMHH a televíziózás idén húszéves nemzetközi napján felhívja a figyelmet arra, hogy a médiatartalmakhoz való szabad hozzáférésen túl a tévénézők kezében ott a távirányító, azaz a döntés, a szabad műsorválasztás joga és ezzel együtt a káros tartalmak elkerülésének lehetősége. Az ENSZ kezdeményezésére a tévétársaságok ezen a napon olyan magasabb témákról ejtenek szót műsorrendjükben, mint a béke, az együttműködés, a fejlődés. 

 

A felnőttek felelősségét támogatja a műsorválasztásban az is, hogy a televíziós műsorszámok, sőt mozikban vetített filmek, valamint a számítógépes vagy online játékok esetében is minden képernyőn vagy tárgyi csomagoláson megtalálhatók a korhatárkarikák, amelyek tájékoztatnak bennünket arról, hogy az adott médiatartalmak milyen korú gyermekeknek valók.  

 

Különösen fontos ez akkor, amikor a Való Világ-műsorszám szolgáltatója egyébként luxemburgi joghatóság alá tartozik, a Médiatanács pedig csak szigorú feltételek megléte esetén járhat el külföldi joghatóság alá tartozó médiaszolgáltatóval szemben. Amióta a műsor az RTL 2-re került, a Médiatanács már négy alkalommal fordult az európai hatóságokhoz részben a műsor tartalmát rendszeresen kifogásoló állampolgári bejelentések miatt is. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05