Magyar innováció segíthet a színtévesztőknek
A világon közel 300 millió, ebből csak Magyarországon 400 000 ember színtévesztő. Egy magyar kutatócsoport olyan eszközt fejlesztett ki, amellyel hatékonyan korrigálható a színlátás. A Colorlite névre keresztelt szemüvegekhez elsőként Magyarországon juthatnak hozzá a vásárlók.
Aki színtévesztő, nehézségekkel szembesülhet a hétköznapi tevékenységek során is. A színtévesztés sajnos több mint 100 szakma esetében kizáró ok lehet az adott munkakörre egyébként teljesen alkalmas jelöltek esetében is. A rendellenességet az X kromoszóma hibája okozza, ezért sokkal több a színtévesztő a férfiak, mint a nők között: míg a férfiak 8 százalékát, addig a nőknek csupán 0,5 százalékát érinti. Genetikai eredete miatt a színtévesztést a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet gyógyítani, de egy magyar kutatókból álló csapat munkájának köszönhetően lehetőség nyílt a rendellenesség tüneteinek korrigálására.
Korábban úgy tartották, hogy a színtévesztésért az érzékelő pigmentek elégtelen működése a felelős. A Budapesti Műszaki Egyetemen Dr. Ábrahám György és Dr. Wenzel Klára – a speciális Colorlite szemüveg megalkotói – több mint két évtizede kutatják a színlátást. Eredményeik szerint a színtévesztés oka a teljes színkép más-más hullámhosszaira érzékeny pigmentek működésében rejlik. A színtévesztőknél az érzékenységi tartományok a normálishoz képest eltolódnak: másként a leggyakoribb vörös-zöld, és másként az egyéb színtévesztők esetében. A rendellenességgel élők emiatt nem tudják megkülönböztetni az egyes színeket.
A felfedezésre épülő matematikai modell segítségével a kutatók egy speciális színszűrős szemüveget terveztek, amely korrigálja az eltérést. A szemüveg terveinek kivitelezésében egy magyar optikus, Szappanos János segített, neki köszönhetően már ötven eltérő típusú kísérleti szemüveget szabadalmaztattak a világ legkülönbözőbb országaiban.
A speciális szemüvegeket immár több mint 2000 személy próbálhatta ki a kísérletek során, az optikai üzletek számára pedig új színlátásvizsgáló rendszert fejlesztett ki a kutatócsoport.
A színtévesztést korrigáló rendszer tíz különböző, speciálisan színezett színszűrőből áll, amelyek nulla, vagy annál több dioptriás lencsékre is használhatók. Az elkészült színszűrős lencsék tetszőleges szemüvegkeretbe illeszthetők. A lencsékre az UV-sugárzás és a karcolások kivédésére szolgáló védőréteg is kerülhet.
A színtévesztés súlyosságától függően már a szemüveg felvételekor is látványos javulást tapasztalhat a viselő. Minden eset egyedi, így egyénenként eltérő lehet az idő, amely alatt igazán jelentős eredményt lehet elérni. A gyors javulás érdekében minél többet érdemes viselni a szemüveget és tudatosan memorizálni a színeket. Az eszköz tévézéshez és számítógépes munkavégzéshez is hordható.
Hogyan lehet hozzájutni?
- Kérjen időpontot egy színtévesztő mérésre a Colorlite® partnereinél, akik az egész ország területén megtalálhatók.
- A mérés maga 1–1,5 órát vesz igénybe, és teljesen fájdalommentes. A vizsgálat alatt kipróbálhatók a színlátást korrigáló szemüvegek is.
- Ha a páciens elégedett a javulás mértékével, azonnal megrendelheti a szemüveget.
- Az egyedi szemüveg gyártása körülbelül 2 hetet vesz igénybe. Szemüvegeseknek a megfelelő dioptriájú lencsékre, egyébként pedig nulla dioptriás lencsékre készülnek a korrekciós lencsék.
- A lencséket optikus csiszolja a tetszőleges szemüvegkeret pontos méretére.
A Samsung a Colorlite közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt annak érdekében, hogy innovatív módon javítsa a színtévesztők életminőségét. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértékét (enyhe, mérsékelt vagy súlyos).
Ezt követően a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, illetve magán a TV-n is elvégezheti a tesztet. A SeeColors alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in előre telepítve található meg. Végül az applikáció az okostelefonos vagy a TV-n elvégzett teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung SMART School: három éve a hazai digitális oktatás szolgálatában
- A Samsung nyilvánosságra hozta a Galaxy Note7 telefonok túlhevülésének okát
- Magyar módszer segítségével változtatja meg milliók életét a Samsung
- Biztonságos vezetés a virtuális valósággal
- A Samsung Exynos processzorai forradalmasítják az Audi információs- és szórakoztatórendszerét
- iOS-kompatibilisek a Samsung legújabb viselhető okoseszközei
- Formatervezéséért és innovációiért is díjazták a Samsungot az idei CES-en
- A Samsung az életminőséget, a munka és a játék élményét javító innovációkat mutatott be a 2017-es CES-en
- Az otthoni szórakozás új korszaka: megérkeztek a Samsung QLED televíziói
- Az Under Armour fitnesz applikációival bővül a Samsung viselhető okoseszközeinek kínálata
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új tagokkal bővült a G-Shock női karóráinak választéka
A Casio bemutatta a G-Shock márka legújabb ütésálló karóráit. A kompakt, analóg-digitális számlappal rendelkező karórák a nőiességet ünneplik és rózsaarany (ú.n. rose gold) színben tündökölnek. Mint ismeretes ez az árnyalat eredetileg az ékszereknél jelent meg, de ma már a karórákon is hódít.
A BenQ új gamer projektorai példátlan részletgazdagságot nyújtanak a játékosoknak
A BenQ, a világ vezető DLP 4K projektormárkája, és a digitális életmód eszközök innovátora két vadonatúj 4K HDR okosprojektort hozott a piacra Európában az AAA konzolos játékokhoz, amelyeket arra optimalizáltak, hogy a játékosok példátlan szintű in-game audiovizuális részletekben merülhessenek el otthonuk bármely helyiségében.
Megérkezett Magyarországra a csúcstechnológiát és a divatot ötvöző HUAWEI WATCH GT 4
Már Magyarországon is kapható a Huawei legújabb okosórája, a kifinomult dizájnnal, illetve innovatív egészségügyi- és fitnesz funkciókkal felszerelt HUAWEI WATCH GT 4. Az új okosóra számos technológiai újítással járul hozzá az egészségfigyeléshez: a szívverés szabályosságának mérésétől a részletes pulzus-elemzésen át a pitvarfibrilláció kockázatának észleléséig még átfogóbb információkat ad a szív egészségéről.* Emellett az okosóra már alvás közbeni légzésfigyelésre és kalóriakezelésre is képes. Az órát a nagyközönség október 7-én délelőtt személyesen is megtekintheti a MediaMarkt budaörsi áruházában.
Új Xiaomi AIoT eszközök a nemzetközi piacokon
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstechnológiás okoseszközeit, köztük a Xiaomi Watch 2 Pro okosórát és a Xiaomi Smart Band 8 okoskarkötőt. Az új eszközöket úgy tervezték, hogy könnyen összekapcsolhatók legyenek a nemrégiben bemutatott okostelefon-termékcsalád, a Xiaomi 13T készülékeivel. Az új, innovatív termékek az egészségi állapot és a sportteljesítmény folyamatos nyomonkövetésével, változatos kényelmi és hatékonyságnövelő szolgáltatásokkal épülnek be felhasználóik mindennapjaiba.
Itt a Sandberg legújabb 2 az 1-ben zseblámpája és powerbankje
A Sandberg bemutatta legújabb 2 az 1-ben zseblámpáját és powerbankjét, a Survivor Torch Powerbank 5000-t.