Samsung: a vállalkozásoknak három évük van alkalmazkodni a nyitott gazdasághoz

A Samsung új jelentése szerint a vállalkozásoknak a digitális forradalom új hullámára kell felkészülniük

forrás: Prím Online, 2017. február 20. 08:13

A Samsung új jelentése szerint 2020-ra azok a vállalkozások, amelyek nem nyitnak a versenytársaik, az újítók és a szabadúszók új generációja felé, nem boldogulnak majd a környezetben, amelyet a Samsung nyitott gazdaságnak nevez.

Az új, nyitott gazdaságot a független dolgozók jelentős mértékű alkalmazása, a startupok által hajtott innováció rutinszerű hasznosítása, valamint a versenytársak között kialakult újfajta együttműködés jellemezi.

 

Az elmúlt évtized során, a mindenre kiterjedő mobiltechnológiának köszönhetően a vállalatok sokkal nyitottabbak és együttműködőbbek lettek, és felismerték ennek a magatartásnak a meglévő zárt vállalkozási modellekkel szembeni előnyeit. Három éven belül a szervezetek olyan világban fognak működni, amelyet már kevésbé korlátoznak a technikai és emberi határok. A személyes erőforrások, az adatok és az ötletek sokkal szabadabban integrálhatók majd az üzleti modellekbe, ugyanakkor kulcsfontosságú lesz a vállalkozásnak megbirkózni az agilis technológiákkal, illetve a jövő munkakultúrájának elvárásaival. 

 

 

Az új technológiák és az erősen szétszórt digitális munkaerő új világában a vállalatoknak olyan biztonsági platformokat kell alkalmazniuk, amelyek lehetővé teszik az információk nyílt, mégis biztonságos áramlását. Ezzel pedig alapjaiban kell újragondolniuk üzleti modelljük felépítését, illetve a használt technológiákat.

 

„Az első számú üzleti kihívás a jövőben megtalálni a módját, hogy a szabadúszó dolgozók új hulláma miként ruházható fel jogosultságokkal biztonságos módon. Három éven belül a vállalkozásoknak várhatóan 7,3 milliárd csatlakoztatott eszközt kell kezelniük, miközben a gyorsan digitalizálódó munkaerő olyan fejlődéshez vezet, amely átformálja a munka módját, helyét és idejét” – fejtette ki Nick Dawson, a Knox Strategy nemzetközi igazgatója.

 

Világviszonylatban az európai vállalatok úttörőnek számítanak az infrastruktúra és a humán tőke oly módon történő alkalmazásában, amely a digitális forradalom következő szakaszának hajtóerejét biztosítja. A The Future Laboratory jelentés alapját képező kutatás szerint ez helyzeti előnyt jelent majd a nyílt és rendkívül rugalmas munkaerőben és vállalkozásokban rejlő lehetőségek kiaknázása során az elkövetkező három-tíz év során.

 

Az iparágakban az innováció új útjai nyílnak meg, és az úgynevezett fordított (elsőként a fejlődő országokban alkalmazott) innováció révén normává válik a startupok szervezetek magjába való beágyazódása. Az új jövő eljövetelével az ilyen vállalatok kulcsfontosságú stratégiai elemekké és az innováció hajtóerejévé válnak minden üzleti szegmensben.

 

 

A digitális innováció és átalakulás szakértője, Marcos Eguillor, a BinaryKnowledge alapítója és az IE Business School professzora szerint: „A múlt biztonságára hagyatkozás nem segíti azt az innovációt, amely a jövő globális piacterén való megmérettetéshez szükséges. A vállalkozásoknak olyan technológiákat kell adaptálniuk, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy kellően gyorsak és rugalmasak legyenek versenyelőnyeik azonosításában és megismerésében, és felismerjék, hogy mikor jött el az idő, hogy szakítsanak a korábbi technológiákkal.”

 

A jövő szervezetei mesterséges intelligenciát és gépi tanulást fognak alkalmazni jövőjük pontos előjelzéséhez, illetve a jobb döntéshozatalhoz. Az üzleti világban az önszervező, öntanuló és a vállalkozás jövőbeli állapotát sokkal pontosabban előjelezni képes gépi intelligencia már széles körben elterjedt. A fejlett gépi intelligenciát adaptáló vállalatok számára ez példa nélküli erőt biztosít az előzetes tervezéshez és az üzleti modell optimalizálásához.

 

Ugyanakkor a nyíltabb megközelítés vágya gyakran ütközik a magas biztonsági szint folyamatos fenntartásának igényével a vállalat teljes eszközhálózatára és végpontjaira vonatkozóan.  A gyorsan növekvő fenyegetettség és az új jogszabályok (például a General Data Protection Regulation – GDPR) követelményei a szervezeteket számos új kihívás elé állítják a teljes vállalatra kiterjedő adatvédelem terén.

 

Ahogy Nick Dawson kifejtette: „A nyitott gazdaság kulcsát azon kiberbiztonsági platformok jelentik, amelyek lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy egyszerre legyenek technológiailag nyitottak, ugyanakkor biztonságosak.” Egy ilyen platform például a Samsung Knox is, amely napjainkban a leghatékonyabb védelmet biztosítja a munkahelyi mobilbiztonsági fenyegetésekkel szemben, köszönhetően adaptív, moduláris kialakításának, amely a titkosítási és biztonsági kulcsokat egy biztonságos chip-alapú hardveres tárolóegységen tárolja. A Samsung Knox lehetővé teszi a biztonságos, teljesen elszigetelt munkahelyi és személyes profilok létrehozását ugyanazon az eszközön, biztosítva, hogy a vállalati adatok teljes mértékben elérhetetlenek maradjanak a személyes alkalmazások és folyamatok számára, emellett kiemelten ügyel a személyes adatok védelmére is. 

 

A Samsung ideális segítőtárs ezen célok elérésében, hiszen sokrétű tapasztalattal bír a felhasználói szokások terén, és behatóan ismeri, hogy miként használják az emberek mobil eszközeiket. Mindezek utolérhetetlen rálátást biztosítanak a Samsung számára arra, hogy a szervezetek hogyan maximalizálhatják az új mobiltechnológiákból származó versenyelőnyüket.

 

A teljes jelentés letölthető a www.samsungatwork.com/openeconomy linken keresztül.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes, fejen hordható eszköz szórakoztatóipari és irodai környezetben való felhasználásáról már sok szó esett, ugyanakkor az eszközben rejlő üzleti és ipari lehetőségekről egyelőre alig lehetett hallani. A Delta Systems Kft. fejlesztői összegyűjtöttek néhány olyan szemléletes példát, ahol nem csak látványosságként, hanem üzleti előnyt teremtő termelőeszközként is funkcionálhat a jövőben az Apple csodaszemüvege.

2023. szeptember 26. 15:44

Innovatív bioműanyag projekt megvalósulásához járul hozzá az ABB

A megújuló és fenntartható vegyipar egyik úttörőjeként számontartott Avantium új üzemet épít, mellyel a fosszilis alapanyagokat fokozatosan kiváltó bioalapú műanyagokra való átállást kívánja előmozdítani. A hollandiai Delfzijlben található létesítmény egy olyan újszerű technológiát fog alkalmazni, amely a növényi cukrokat a polietilén-furanoátnak (PEF) nevezett következő generációs műanyaggá alakítja át.

2023. szeptember 26. 12:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59