Továbbra is a leggyorsabban növekedő magyar big data vállalkozás

forrás: Prím Online, 2017. február 24. 09:32

A cég 2016 után 2017-ben is felkerült az amerikai Inc. magazin által kiadott 5000-es listára, amelyen a leggyorsabban növekvő európai vállalkozások szerepelnek. 

A Starschema Kft. az egyetlen olyan magyar cég ebben a mezőnyben, ami üzleti intelligencia és big data technológiákkal foglalkozik. A csapat tavalyi teljesítményével 65 pozíciót javítva ezúttal az 1535. helyezést érte el.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2016-ban is óriási fejlődési ugrást hajtott végre a budapesti székhelyű Starschema. A nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég 2015 höz képest mintegy 67 százalékos bevétel növekedést produkált, és elérte a 2 milliárd forintos határt. A fejlődés erőteljes dinamikáját mutatja az is, hogy foglalkoztatottainak száma az egy évvel ezelőtti 57-ről 150-re nőtt, ezzel a Starschema hazai viszonylatban az egyik legnagyobb adatelemzésre és adatvirtualizációra specializálódott szakembergárdával rendelkezik.

  

 

A Starschema Kft. árbevételének és foglalkoztatottai számának alakulása

 

A cég megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A Starschema ügyfelei között olyan óriások találhatók, mint az Apple, a Tesla, a Boston Scientific és a Walt Disney. De ezen a hosszú listán szerepel a Facebook és a világ legnagyobb streaming szolgáltatója, a Netflix is. Előbbi adatvizualizációs szervereit egy ideje már a budapesti cég algoritmusaival felügyelik, utóbbi pedig a magyar szakemberek segítségével jut hozzá valós időben legfontosabb mutatószámaihoz, mint a nézettség, a sorozatöregedés és a folytatási hajlandóság. A cég a magyar piacon is figyelemre méltó referenciákkal rendelkezik, melyek közül az elvégzett feladatok volumenét tekintve a Mol, az Audi és a Vodafone emelkedik ki.

 

A Starschema már második alkalommal került fel az amerikai Inc. magazin által kiadott listára, amelyen a leggyorsabban növekvő európai vállalkozások szerepelnek. A lista összeállításánál a készítők a cégek elmúlt három éves gazdasági teljesítményét veszik figyelembe. Ez alapján a magyar adatmágusok tovább javítottak tavalyi helyezésükön, és 65 pozíciót feljebb lépve a február 22-én publikált, legfrissebb összesítésben (http://www.inc.com/inc5000eu) az 1535. helyen találhatók.

 

A Starschema vezetői az elkövetkező évekre 50 százalékos növekedési ütemet jósolnak a piaci trendek és a megrendelői oldalon mutatkozó igények alapján. Optimizmusokat igazolja, hogy legújabb ügyfeleik között található az amerikai energiaóriás, az ExxonMobil, valamint a hálózati eszközök és telekommunikációs berendezések gyártásával foglalkozó technológiai óriás, a Cisco Systems. A két Fortune 500-as céggel várhatóan 2017 első felében kezdődik meg a közös munka.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elsőszámú piaci szereplő az osztott intelligenciájú folyamatirányítási rendszerek globális piacán

Az ARC Advisory Group által kiadott „Distributed Control Systems Global Market 2016-2021” című, az osztott intelligenciájú folyamatirányítási rendszerek (DCS-ek) globális piacát elemző jelentésében megerősíti, hogy a DCS-piacon az ABB marad az első számú piaci szereplő. 

2018. január 22. 14:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

E-kereskedelmi Körkép 2017

2017. december 28. 09:48

Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC

2017. december 20. 09:27

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19
cloudappsportal.com