Számítógépeket adományozott a LeasePlan a programozás iránt érdeklődő gyerekek számára

forrás: Prím Online, 2017. március 9. 10:52

10 darab számítógépet adományozott a LeasePlan Hungária Zrt. a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) részére. 

Az eszközöket nyári táboraik során fogják használni azok a kisiskolás gyerekek, akik érdeklődnek az informatika és a programozás iránt. Ez az első ilyen jellegű felajánlás a szövetség számára, mellyel a jövő generációját kívánják fejleszteni. 

 

2 évvel ezelőtt indult útjára a VISZ Programozó Tábor, melynek során játékos eszközökkel sajátíthatják el a programozás és az informatika alapjait a 6 és 16 év közötti iskolások. A program célja, hogy izgalmas feladatok során sokrétű tudással és képességekkel vértezzék fel magukat a gyerekek. A LeasePlan által adományozott 10 számítógép még több gyerek számára teszi lehetővé, hogy olyan tudás birtokában legyenek, amelyet sokrétűen alkalmazhatnak a jövőben. 

 

„Ezzel a felajánlással még több gyerek részére biztosíthatunk helyet nyári táboraink során, megadva az esélyt egy használható, biztos tudás elsajátítására. Emellett szakmai rendezvényeinken informatikai vezetők számára kínálunk olyan programokat, amelyek az új technológiák megismertetése mellett az informatikai irányítási tevékenység eredményességének fejlesztését célozzák. Kiemelt hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésre, ezért úgy döntöttünk, hogy a hazai felsőoktatás képviselői között kiosztjuk az „Év informatikai oktatója” díjat. 2016-ban meghirdettünk egy pályázatot középiskolai oktatói közösségek részére, ahol azt értékeltük, hogy a tanárok hogyan építik be a mai kor digitális eszközeit (okos telefonok, táblagépek, internetes oktatóanyagok stb.) használatát a mindennapi oktatásba. A pályázat eredményeként az évzáró ünnepségünk keretén belül adtuk át az „Év digitális oktatói munkaközössége” díjat.”  – mondta Fainné Lacsny Éva, a VISZ képviseletében. 

 

 

„Kulcsfontosságú számunkra a jövő generációja, hiszen ők vihetik tovább a számunkra fontos értékeket. Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok támogatásának legjobb módja, hogy értékes és hasznos tudást nyújtsunk számunkra. Mivel az informatika átszövi mindennapjainkat, elengedhetetlen ennek ismerete, és alapjait érdemes már gyerekkorban elsajátítani. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan helyre kerülnek ezek a számítógépek, ahol érdeklődő gyerekek örömteli módon tehetnek szert lényegi tudásra. A táborok lehetőséget nyújtanak arra, hogy felhívjuk a szülők és a társdalom figyelmét az IT fontosságára és jó lehetőség megismerkedni vele.3 évvel ezelőtt volt már hasonló kezdeményezésünk: a Bagázs Közhasznú Alapítványnak adtunk számunkra szükségtelenné vált gépeket, akik a bagi hátrányos helyzetű fiatalokat támogatják és tanítják. A bagi roma kisebbség közösségi házában használták fel őket. Gyerekek internetezhetnek rajtuk, illetve kapnak informatikai oktatást. Látva az adományok hasznosságát, ismét segíteni akartunk, amint lehetőségük nyílt rá. ” – hangsúlyozta Behán László, a LeasePlan IT igazgatója. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09