Félmillió eurós tranzakcióval turbózza fel nemzetközi terjeszkedését a Barion

Tőkét vont be a magyar fintech startup

forrás: Prím Online, 2017. május 19. 08:26

Hazai angyalbefektetők indítják el nemzetközi pályán az egyik legígéretesebb magyar fintech (pénzügyi-technológiai) startup céget, a Barion-t. Radikális üzleti modelljének köszönhetően a Barion Smart Gateway online fizetési megoldást másfél év alatt 1800 kereskedő vezette be, és már 400 ezer vásárló használta a szolgáltatást.

Szakértők szerint robbanásszerű fejlődés előtt áll a pénzügyi szolgáltatások területét forradalmian átalakító digitális technológia, mely várhatóan teljesen megváltoztatja majd bankolási és fizetési szokásainkat. A szegmens potenciálját jól jelzi, hogy 2016-ban összesen közel 17,5 milliárd dollárnyi (közel 5 ezer milliárd forint!) kockázati tőkét fektettek világszerte fintech startupokba, ami mintegy 11%-os növekedést jelent az előző évhez képest (PitchBook). 

 

A Magyarországon is rohamosan fejlődő terület egyik hazai éllovasa a Barion, mely többféle online fizetési megoldást kínál elsősorban web áruházakhoz és mobil applikációkhoz. A Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő szolgáltatónak már 400 ezer felhasználója van, és több mint 1800 kereskedőcég használja a rendszert, havonta többmilliárdos forgalmat lebonyolítva. A Barion partnere már többek között az Extreme Digital, a Jófogás, a Telenor, a Szallas.hu, a Budapesti Műszaki Egyetem, az A38 hajó vagy a világítástechnikára szakosodott, díjnyertes Lumenet.

 

 

Az összesen 500 ezer euró (több mint 150 millió forint) nagyságrendű tranzakció keretében a Barion Payment Zrt. két lépcsőben vont be tőkét, valamint az alapítók kivásárolták előző befektetőjüket, a Primus Capital-t, 83%-os tulajdonrészt szerezve a cégben. A befektetés egyértelmű célja, hogy a Barion növelje külföldi jelenlétét, és ehhez egy nagyobb, több milliós eurós, nemzetközi befektetést valósítson meg. A Barion forgalmának 5%-át már jelenleg is külföldi partnerei adják.

 

A befektetők között találjuk Pecsenye Rolandot, az egyik legnagyobb hazai fintech sikertörténetet megvalósító, Mysis által néhány éve felvásárolt IND egyik alapítóját, aki a Barion felügyelőbizottságának élére is került. A második körben pedig Nemes Dániel, a hazai internetes világ egyik úttörője, a Telnet alapítója csatlakozott az angyalbefektetői körhöz, valamint az igazgatóság tagjává is vált.

 

„A magyar piacon másfél év alatt az egyik vezető online fizetési szolgáltatássá nőtt a Barion, ez egyértelműen üzleti modellünk és ütőképes csapatunk sikerének bizonyítéka. Célunk hogy ezt a sikert ez egész Európai Unióban megismételjük. A tőkebevonás megnyitja az utat, hogy még az idén jelentős nemzetközi befektetést valósítsunk meg” – fogalmazott Bíró Tamás, a Barion alapító-tulajdonosa.

 

 

Pofonegyszerű fizetés bankkártyával

A Barion nagy előnye a hasonló fizetési szolgáltatásokhoz képest, hogy internetes vásárlás esetén pofonegyszerűen, gyorsan és akár bankkártya adatok újbóli bepötyögése nélkül is lehet a rendszeren keresztül plasztik kártyával fizetni. A könnyen kezelhető és felhasználóbarát felület mellett a szolgáltatást az üzleti modellje is egyedivé teszi. A Barion ugyanis a kereskedők számára nagyon kedvező jutalékrendszert kínál, amiért cserében a vásárlások adatait kéri el a cég, hiszen az ezekre alapuló precízen személyre szabott marketingszolgáltatás óriási értéket jelent.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05