A LEGO Csoport elérte 100%-ban megújuló energiaforrás célkitűzését három évvel a tervezett idő előtt
Az elmúlt négy évben a LEGO Csoport 6 milliárd dán koronát fektetett szélerőművekbe, amelynek eredményeképpen mostanra elérte, hogy energiafelhasználásának 100%-át megújuló energiaforrásokból biztosítsa. Ennek megünneplésére a LEGO Csoport megépítette az eddigi legnagyobb LEGO kockákból álló szélturbináját, amely a Guinness Rekordok közé is bekerült, egyúttal világszerte felhívja a gyermekek figyelmét arra, hogy ők is alkossák meg a saját megújuló energia megoldásukat.
2012 óta támogatja a LEGO Csoport több mint 160 megawatt megújuló energia termeléséhez kapcsolódó fejlesztéseket. Legutóbbi befektetésük során a Burbo Bank Extension-ben – amely egy, az angliai Liverpool partjainál található szélfarm - szereztek 25%-os részesedést. A szélfarm, amely hivatalosan tegnap kezdte meg működését, több mint 230 000 brit háztartásnak az energiaellátását fogja biztosítani.
„Azon dolgozunk, hogy pozitív hatással legyünk a bolygóra, így rendkívül örülök a Burbo Bank Extension szélfarm felavatásának. Ez a fejlesztés azt is jelenti, hogy 100%-ban megújuló energiát használunk, három évvel a célkitűzés előtt. A partnereinkkel együtt a továbbiakban is tervezünk a megújuló energiába fektetni, hogy szebb jövőt biztosítsunk a jövő építőinek.” - mondta Bali Padda, a LEGO Csoport vezérigazgatója.
A LEGO Csoport tulajdonában lévő megújuló energiaforrások teljesítménye meghaladja a LEGO gyárak, üzletek és irodák teljes energiafelhasználását. 2016-ban a több mint 75 milliárd LEGO kocka legyártásához és eladásához világszerte több mint 360 gigawattóra energiát használt a LEGO Csoport.
A „100%-ban megújuló energia” mérföldkő célkitűzést a LEGO Csoportnak a WWF Climate Savers-szel közösen kialakított programja inspirálta. A LEGO Csoport több partnerével együtt a megújuló energiaforrásokba történő befektetések támogatása érdekében csatlakozott a RE100-hoz, egy globális kezdeményezéshez, amelyben a résztvevő cégek elkötelezettek a 100%-ban megújuló energia használatának irányába.
A gyermekek bevonása és inspirálása
A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tudatosság és figyelemfelkeltés érdekében a LEGO Csoport megépítette a világ legnagyobb szélturbináját, amely Guinness Rekord címet is nyert. A 7,5 méter magas építmény 146 000 LEGO építőkockából áll, tisztelegve a világon működő legnagyobb, 200 méter magas Burbo Bank Extension szélfarm turbinája előtt. 2017 nyarától a LEGO szélturbina az angliai LEGOLAND Windsor Resort területén lesz megtekinthető.
A gyermekek inspirálása és a környezeti problémák fontosságának hangsúlyozása érdekében a LEGO Csoport több száz gyereket hívott meg Liverpool térségéből, és több milliót a LEGO Life oldalakon keresztül, hogy részt vegyenek a projektben. A gyerekeket arra biztatták, hogy építsenek egy szerkezetet, amely felfogja a szelet és a mindennapokban használható energiává alakítja.
„A gyermekek példaképek számunkra, és ahogyan lépéseket teszünk annak érdekében, hogy csökkentsük a cég környezeti hatásait, úgy fogjuk a továbbiakban is inspirálni őket az egész világon, hogy részt vegyenek a környezeti és szociális problémák megoldásában.” - mondta Bali Padda.
A tevékenység részeként a gyerekek a világ minden pontjáról csatlakozhatnak a LEGO Planet Crew csapatához a LEGO.com oldalon, ahol részt vehetnek abban a küldetésben, amely a bolygó megvédését tűzi ki célul a következő nemzedékek számára, valamint megoszthatják gondolataikat a számukra legfontosabb, társadalmi felelősségvállalásról szóló ügyekkel kapcsolatban.
Burbo Bank Extension tények
- A Burbo Bank Extension szélfarm a DONG Energy (50%) és partnere, a PKA (25%), valamint a LEGO Csoport leányvállalata, a KIRKBI A/S (25%) részvénytársasága.
- A szélfarm 7 kilométerre található Liverpool partjaitól, a 258 megawatt kapacitás elegendő 230 000 angliai háztartás energiaellátásának biztosítására.
- A szélfarm 32 db MHI Vestas V164-8.0 MW szélturbinából áll.
- A KIRKBI A/S körülbelül 3,3 milliárd dán koronát (375 millió angol fontot) fektetett a szélfarm építésbe, amellyel a teljes szélfarmokra költött összeget 6 milliárd dán korona fölé emelte.
A LEGO Csoport „100%-ban megújuló energia” programjáról
- 2012 óta a LEGO Csoport megbízásából a KIRKBI A/S körülbelül 6 milliárd dán koronát fektetett megújuló energiaforrásokba, amely 162 megawatt-tal egyenlő.
- A Burbo Bank Extension mellett a KIRKBI A/S tulajdona a németországi Borkum Riffgrund 1 szélfarm 31,5%-a, amely 312 megawatt tiszta energiát biztosít 320 000 háztartásnak.
- 20 000 napelemet szerelnek fel a kínai Jiaxing LEGO gyár tetejére, amelyek majdnem hat gigawatt energiát fognak termelni évente. Ez lefedi több, mint 6000 kínai háztartás energiaigényét.
Kapcsolódó cikkek
- Hwanseog Choi a Samsung Electronics Magyar Zrt. új elnöke
- A Schneider Electric Magyarország egyik legkiválóbb munkahelye
- A Magyar Telekom 2017. első negyedéves eredményei
- Kimagasló, 11%-os árbevétel-növekedést hozott 2017 első negyedéve a UPC Magyarországnak
- Új vezető a Zyxel Magyarország élén
- A Huawei okostelefon szállításai 21,6 százalékkal növekedtek 2017 első negyedévében
- Erőteljes növekedéssel indította az évet Axis
- Olyan olcsó lesz a napelem, mint az újságpapír!
- MakTel közgyűlési határozat osztalékfizetésről
- Új vezető a Deloitte Magyarország élén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.
Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház
Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.
A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra
A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).
Online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgált az NMHH
Fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopon. Ugyanezen idő leforgása alatt azonban ötször több, közel 268.000 kontaktus történik mobiltelefonon és tableten, ami egy átlagos napon 766 millió kattintást, oldalletöltést jelent. Milyen eszközökön böngészünk a legtöbbet, a mobiltelefonos applikációk népszerűek-e, illetve mennyi időt fordítunk az online hírfogyasztásra vagy éppen a közösségi médiára? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.