Tudja, mIT adott nekünk 1997?

forrás: Prím Online, 2017. május 21. 09:01

Mára az Apple neve összenőtt Steve Jobséval, természetes, hogy a Netflixen nézzük a kedvenc sorozatunkat, és az is, hogy a sajtóinformációhoz csatolt infografika PNG-ben is elérhető. 1997-ben olyan fontos technológiai, kulturális és orvostudományi eseményeknek lehettünk szemtanúi, amelyek hozzátartoznak az alapműveltséghez, és alapvetően határozzák meg mai gondolkodásunkat.

 

IT:

  • 1997-ben Steve Jobs az Apple vezérigazgatója, Bill Gates pedig a világ leggazdagabb embere lett.
  • Az IBM által fejlesztett Deep Blue névre keresztelt számítógép szabályos hatjátszmás páros mérkőzésen legyőzte Garri Kaszparovot, a sakkozás akkori világbajnokát. Érdekesség, hogy a Deep Blue azóta az IBM hírességi listáján előkelőbb helyet foglal el, mint a vállalat hús-vér vezetői.
  • Elindult a Netflix, a világ legnépszerűbb internetes videótékája Amerikában. (Magyarországon csak tavaly óta érhető el a szórakoztató oldal.)
  • Január 10-én mutatták be a PNG fájlformátumot, amely veszteségmentes tömörítést tesz lehetővé.
  • Ekkor jelent meg a Winamp legelső változata is, amelyet az első években a könnyen kezelhető playlistek és a rendszerezhető médiakönyvtár tettek népszerűvé. Megjelenése után rövid időn belül 3 millióan töltötték le a programot, 2000-re pedig 25 milliós felhasználói bázisa lett.
  • Regisztrálták a Facebook.com domaint. Az oldalnak – amely 2004-ben indult el – ma már 1,28 billió napi aktív felhasználója van.
  • Megszületett az ACE Telecom. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalat az elmúlt 20 évben folyamatos növekedés mellett 21 300 kilométer vezeték nélküli hálózatot épített ki – ez a táv lefedné a fél egyenlítőt vagy közel tízszer Magyarország határvonalát –, 35 milliárd db DVD-nek megfelelő adatforgalmat bonyolított le, sávszélességét pedig 128 Kbps-ról 50 Gbps-ra növelte. A vállalat rendszerén 1997 óta – közel kétszázezer óra üzemidő alatt – 1242 exa bit haladt át az internet irányába, emellett 146 millió emailt továbbítottak és 117 évnyi telefonforgalmat bonyolítottak le.
    Az ACE Telecom tavaly az év legnagyobb beruházásaként kibővítette adatközponti infrastruktúráját, és megújította felhő alapú szolgáltatásporfólióját, idén pedig újabb nagy fejlesztésen van túl: a Cascade Zrt.-vel közösen Hosting City néven egy 550 négyzetméteres új adatközpontot nyitott.

 

Tudomány:

  • Az edinburghi Roslin kutatóintézet bemutatta Dolly-t, a világ első klónozott bárányát, akinek születése mérföldkő volt az orvostudományban, ám szervezetének sejtjei a természetesen nemzett egyedek sejtjeinél gyorsabban öregedtek, ez pedig óvatosságra intette a kutatókat a klónozás távlatainak megítélésében.
  • 1997-ben érkezett meg a Marsra a Discovery-program második űrszondája, a Mars Pathfinder, amely a bolygó kutatásának legsikeresebb űrszondája volt: a leszálló egységgel 3 hónapig tartott aktív kapcsolatot a NASA.

 

 

Gazdaság, közélet:

  • Két fontos nőt is elvesztett a világ ebben az évben: elhunyt Diana hercegnő és Kalkuttai Szent Teréz, közismert nevén Teréz anya. Mindketten híresek voltak a szegények és az elesettek körében végzett áldozatos munkájukról. Teréz anyát 2016-ban szentté avatták.
  • Sokaknak a Postabank-pánik miatt lehet emlékezetes 1997. 20 éve terjedt el a hír, miszerint a Postabank hamarosan bedől, aminek köszönhetően országos méretűre dagadt a pánik, a betétesek pedig két hónap alatt a bank forrásainak egyhatodát, közel 25 milliárd forintot vettek ki a bankokból.

 

Popkultúra:

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán

Könyvet írt Both Zoltán, az ország egyetlen hivatásos vadállatbefogója. Több mint 20 éve ezzel a titulussal ismeri őt mindenki. Az egykori szegény kisfiú most ’A Vadállatbefogó - Cenzúra nélkül’ című könyvében felfedi, hogy milyen is az „igazi bothzoli”, aki küzdött az alkohollal, a drogokkal és, aki minden pénzét egzotikus hüllőkre költötte.

2021. február 18. 20:22

Vb 2022: volt magyar válogatott labdarúgó vizsgája az I. csoportot, két favoritot lát

Többek között Anglia és Magyaroszág lesz a lengyel csapat ellenfele a 2022-es vébé selejtezőin. Volt magyar válogatott labdarúgó szerint Lengyelországnak és Angliának van legtöbb esélye kijutásra.

2021. február 15. 10:02

22 Bet – széleskörű sportfogadási kínálat egy helyen

Magyarul is elérhető a Bet-Fogadás oldala, mely a legjobb fogadóirodákat gyűjti egybe. Minden sportágban nagy kínálattal rendelkezik.

2021. február 11. 20:13

Válasszunk magunknak csillagot

Virtuálisan barangolva az idei online CES-en az egyik kedvencem a csillagok vizsgálatát egyszerűvé és okossá varázsló Vespera, amely a francia startup, a Vaonis legújabb - immár második verziójú - távcső-fejlesztése.

2021. január 14. 11:04

Tordai István a magyar James Bond

Ritkaságszámba menő filmet készített Tordai István és csapata, melyről a producer-műsorvezető beszélt.

2021. január 6. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új pályázatokat indít az EIT Digital

2021. április 8. 14:15

Stabil üzleti teljesítmény mellett tovább növekedett tavaly a Huawei

2021. március 31. 13:35

Április végéig lehet jelentkezni a MOL frissdiplomás programjára

2021. március 17. 11:05

Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

2021. március 4. 16:27