A duális képzésben részvevők jobban teljesítenek

Workshop a duális képzésekről az Óbudai Egyetem

forrás: Prím Online, 2017. május 29. 11:48

Duális képzésre 2017 őszétől az Óbudai Egyetem hat karán, összesen 217 helyre jelentkezhetnek a középiskolai tanulmányaikat befejezők. 

Székesfehérváron 162 hallgató kezdheti meg ilyen formában a tanulmányait, Budapesten pedig összesen 55 helyre jelentkezhetnek a felvételizők, olyan vállalatoknál, mint az IBM, EPAM vagy a Denso. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a duális képzésben résztvevő hallgatók egy érdemjeggyel jobban teljesítenek.

 

A duális képzés alapja a hallgatók, az egyetem és a vállalatok közötti szoros együttműködés. Az Óbudai Egyetemen ma duális workshopot tartottak vállalati partnerek és egyetemi oktatók részvételével, hogy kicseréljék tapasztalataikat, valamint tájékozódjanak a következő év terveiről.

 

Szigeti Ádám, az Óbudai Egyetem kancellárja és a Duális Képzési Tanács titkára, megnyitó beszédében elmondta, hogy a duális képzési forma itthon Kecskeméten indult 2011-ben pilot programként, majd 2015/16-ban országosan is bevezették az egyetemek. Ekkor kapcsolódott be a duális képzésekbe az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara is. Magának a képzésnek alapcélja az, hogy a diplomaszerzés pillanatában már több éves munkatapasztalattal rendelkezzenek a végzett egyetemisták. „A program kezdeti eredményei bíztatóak, mivel elmondható a képzésben részt vevő hallgatókról, hogy átlagosan egy érdemjeggyel jobban teljesítenek a hagyományos képzésben tanuló társaiknál, több kreditet vesznek fel és teljesítenek, illetve a 30-40%-os műszaki területen történő lemorzsolódáshoz képest sokkal jobb arányban maradnak bent a felsőoktatásban a hallgatók. Az Óbudai Egyetem jogelődintézménye, a Budapesti Műszaki Főiskola elveit tovább ápolva a gyakorlatorientált és ipar közeli képzésekre kíván a jövőben is koncentrálni, amire kiváló lehetőség a duális képzési portfolió bővítése.” - hangsúlyozta a kancellár.

 

Az Óbudai Egyetemen külön szervezeti egység, a Duális Képzési Iroda foglalkozik ezzel a gyakorlatorientált képzési formával. Pogátsnik Mónika, az iroda igazgatója a képzések lényeges elemeit mutatta be. A megjelent vállalati képviselők között volt olyan, aki már bekapcsolódott a duális képzési programba, volt aki idén ősszel vesz fel először ilyen hallgatókat és volt olyan is, aki most akarja kialakítani ennek feltételeit az egyetemmel közösen. Az előadáson mindhárom kategória képviselői tájékozódhattak a számukra fontos kérdésekről és a képzés vállalati kihívásairól: az időstruktúra kialakítása a képzés ideje alatt, a vállalti időszakok szabályairól, a felvételi eljárásról, a képzés előnyeiről és hátrányairól. A workshopon további 3 fontos témakört érintettek: a 2016/17-es tanév nyári gyakorlati időszakának előkészítése, beiskolázás a 2017/18-as tanév őszi szemeszterében és a 2018/19-es tanévre a duális képzésre együttműködési megállapodások megkötési határideje és elvárásai.

 

A rendezvényen Géczi Mónika, az Oktatási Hivatal Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztályának vezetője országos adatokkal is szolgált a duális képzésekről. Elmondta, hogy jelenleg 1051 hallgató vesz részt a programban, akiknek több mint a fele műszaki területeken tanul.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05