Hazai győzelem a nemzetközi Blastoff startup versenyen!

forrás: Prím Online, 2017. június 6. 14:42

A mesterséges intelligenciára épülő Chempass minden eddiginél nagyobb sikert aratott a régió legrangosabb startup versenyén, hiszen nem csupán a fődíjat, hanem egy különdíjat is megnyert. A további három különdíj közül kettőt a sakkot forradalmasító magyar Kontra Chess, egyet pedig a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők életét megkönnyítő horvát vHeart kapott.

Teltház előtt zajlott a Blastoff fergeteges hangulatú döntője a Brain Bar Budapest harmadik napján, ahol a tíz döntős csapat egyenként három percben prezentálhatta ötletét. A neves befektetőkből és szakemberekből álló zsűritagok a Chempass csapatának ítélték oda a fődíjat, amely így a Power Angels 150 000 eurós befektetési ajánlatával és az OXO Labs féléves akcelerátor programjával lett gazdagabb. A csapat az egyik különdíjat is megnyerte, amelynek keretében egyéves ingyenes hozzáférést kap a Microsoft Azure felhőszolgáltatásához. A Chempass egyedülálló módon teszi lehetővé a kémiai folyamatok modellezését és új vegyületek tervezését, a szoftver a tervek szerint idén nyártól lesz elérhető. A magyar startup győzelme azért is kiemelkedő, mert idén több mint száz csapat jelentkezett a versenyre. A nevezések nem csupán a kelet-közép-európai régió országaiból, hanem Indiából és az Egyesült Királyságból is érkeztek. 

 

A Kontra Chess egyedülálló in-play fogadási rendszert használva élénkebb és dinamikusabb élményt nyújt a sakkozók számára. A sakk megújítása két különdíjat is hozott a csapat számára; a Google jóvoltából részt vehet egy egyhetes Launchpad Start programon, valamint fél évig igénybe veheti az ENGINY integrált kommunikációs szolgáltatásait.

 

 

A vHeart az Impact Works különdíját nyerte meg, amely féléves kommunikáció coaching szolgáltatást biztosít. A telegyógyászati platform okostelefonhoz vagy tablethez kapcsolódva folyamatos kommunikációs csatornát hoz létre a betegek és kardiológusaik között, és szükség esetén azonnali diagnózist, valamint további teendőkre vonatkozó ajánlást is nyújt.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

E-kereskedelmi Körkép 2017

2017. december 28. 09:48

Fogyasztóvédelmi díjat kapott a UPC

2017. december 20. 09:27

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19
cloudappsportal.com