A munka világára készíti fel a női hokisokat a GE

A kettős karrierépítéssel az európai élvonalba kerülhet a magyar női jégkorongsport

forrás: Prím Online, 2017. június 27. 12:10

A magyar jégkorong sport történetében elsőként indít karrier modellt a GE, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Kanadai-Magyar Hokiklub. 

Az együttműködés célja, hogy a háromszoros magyar bajnok, nemzetközi EWHL-ben (Elite Women’s Hockey League) játszó válogatott női jégkorongozók a sportág európai élvonalába kerülhessenek, miközben már sportolói pályafutásuk alatt elkezdhetik építeni további pályafutásukat. A program a GE számára is előnyökkel jár, hiszen a vállalati kultúra és versenyképesség fejlesztéséhez aktívan hozzájárulnak a hokis lányok sportban szerzett értékei. Amennyiben a magyar karriermodell sikeres lesz, mintául szolgálhat külföldi női jégkorong csapatoknak is.

 

Szükség van életpályamodellre a sportban is

A női jégkorong néhány éve még szinte ismeretlen fogalom volt Magyarországon, mára azonban komoly sikerekkel büszkélkedhet a szakág. A háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes Kanadai-Magyar Hokiklub női csapatát ugyanis már európai viszonylatban is a 10-15 legjobb női hokicsapat között tartják számon. Az együttes éremesélyes Európa harmadik legerősebb ligájában, az Elite Women’s Hockey League-ben és mivel a magyar válogatott tagjainak 80%-a a klub játékosa, a részvételükkel felálló válogatottnak csapatsportban van komoly esélye kijutni az olimpiára is.

 

„A kettős karrier modell révén a külföldi sportkarrierrel egyenértékű lehetőséget tudunk biztosítani sportolóinknak itthon is, így a jövőben nem kellene elmenniük más országokba, illetve hazatérhetnének az elmúlt években külföldön játszó légiósaink is. Óriási előny lenne más országok csapataival szemben, ha a válogatott, vagy legalábbis a játékosok nagy része egész évben együtt készülhetne a megmérettetésekre” - mondta el dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke és női szakágvezetője. „Azzal, hogy a hokis lányok versenyképes tudást és ismereteket szerezhetnek egy nemzetközi nagyvállalatnál, esélyt kapnak a sportolói pályafutásukhoz és időbeosztásukhoz jobban illeszkedő munkára, ezáltal anyagilag függetlenedhetnek családjuktól, így pedig sok tehetséget tarthatunk továbbra is a jégen” – tette hozzá a szakágvezető, aki korábbi válogatott jégkorongozóként, családanyaként és a Nemzetközi Jégkorong Szövetség tanácsának tagjaként maga is példaként szolgálhat a fiataloknak a kettős karrierépítésben.

 

A munka világára készíti fel a női hokisokat a GE

A GE Magyarország olyan képzési és tapasztalatszerzési lehetőségeket kínál a női jégkorongozók számára, amelyek mellett a játékosok eleget tehetnek jelenlegi élsportolói feladataiknak, a nagyvállalati környezetben megszerzett ismeretekkel és tudással pedig versenyképesebbé válnak a munkaerőpiacon. A program részeként a középiskolás hokis lányok karrier tanácsadáson vehetnek részt, pályaorientációs beszélgetéseket folytathatnak és fejleszthetik digitális ismereteiket, a 18 év felettiek pedig amellett, hogy elkészíthetik a sikeres felvételi beszélgetésekhez szükséges szakmai önéletrajzukat, próbainterjúkat végezhetnek, a GE munkatársainak mentorálásával úgynevezett „árnyék munkatársként” bepillantást nyerhetnek egy-egy GE munkatárs munkájába és mindennapjaiba. A játékosok mindezeken kívül meghívást kapnak a vállalat szakmai rendezvényeire, workshop-jaira és nyílt napjaira.

 

A későbbikben a kettős karrier megvalósítását segítheti, hogy a GE olyan munkakörnyezetet biztosít a munkavállalóinak, ahol a leghatékonyabban tudják feladataikat elvégezni, így a legtöbb pozicióban lehetőség van a munkaidő rugalmas beosztására, illetve számos pozicióban részmunkaidőben állást vállalni. 

 

Mit tanulhat egy multi a sportolóktól?

A program összhangban van a GE női karriercélok elérését segítő célkitűzésével, amely támogatja a nők ipari és infokommunikációs szektorban való magasabb foglalkoztatását, ezen felül pedig a hokis lányok sportban szerzett értékei a GE számára is jól hasznosíthatóak.

 

„A program nem csak a jégkorongozó fiatal hölgyek számára kínál jó lehetőségeket, de abból a GE mint vállalat és munkatársaink is sokat tanulhatnak. A sportolói lét sok szempontból hasonlít az üzleti élethez, hiszen azonos tulajdonságokra, például a kitartásra, a csapatszellemre, a versenyszellemre és a munka iránti alázatra épít” - nyilatkozta Barcza Ilona, a GE Global Operations Európa HR igazgatója. „Úgy gondoljuk, nem csak a fiatal női jégkorongozók tanulhatnak majd tőlünk az együttműködés során, hanem mi is megismerkedhetünk a csapatszellem és a küzdés olyan új dimenzióival, amiket a későbbiekben a vállalati kultúránk részévé tudunk tenni” – tette hozzá az igazgató. 

 

A sportolók kettős karrierjének támogatása nem új keletű, hiszen arra számos európai országban vannak már kezdeményezések. Magyarországon a vállalati sporttámogatások köre egyelőre javarészt a sportklubok mindennapi működésére és infrastrukturális feltételeinek biztosításra terjed ki, így a GE és a Kanadai-Magyar Hokiklub kezdeményezése jó példaként szolgálhat a hazai vállalati szektor szereplői és más sportklubok számára.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Okoskarkötővel a finom eleganciáért

Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele. 

2022. november 15. 09:24

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39