Megújul a Lila Füge

Online gasztro magazinként működik tovább Havas Dóra blogja

forrás: Prím Online, 2017. július 8. 10:14

A boldogság otthon készül. Ezt vallja Havas Dóra is vagy ahogyan sokan ismerik Lila Füge, aki mindig is a főzés szerelmese volt, ezért is fogott bele egy blog írásába. A hobbi lassan munkává nőtte ki magát, a szenvedély azonban megmaradt, olyannyira, hogy a Lila Füge a napokban újjászületett és még több, még izgalmasabb recepttel, konyhai tippel várja az olvasókat. A megújult online magazin célja, hogy a főzés és sütés vidám, kreatív és örömteli oldalát mutassa be számunkra.

Havas Dóra 2006-ban kezdett el blogot írni, ahogy ő mondja, a főzéssel kapcsolatos közléskényszerének csatornája volt a Lila Füge. Néhány évig ez így is maradt, ám a főzés iránti szenvedély szépen lassan kezdte teljesen átformálni életét. Már nem csak az ételek elkészítése vagy éppen kikísérletezése érdekelte, de azok befotózása is, hogy minél érzékletesebben adhassa át szépségüket. Az évek alatt rengeteget tanult, formálódott ízlése és finomodott látásmódja, aminek köszönhetően a Lila Füge ma már nem csak egy blog, annál sokkal többről szól: szép dolgok teremtéséről a gasztronómián belül. 

 

„Nehéz volt felismerni, hogy mindaz, amit kitűztem célul már nem lehet egyszemélyes felállásban megvalósítani. Egyre többen noszogattak, bíztattak és kérték, hogy legyen több videó, több cikk, több recept, ötlet és tanács. Most jött el annak az ideje, hogy ezt teljesíteni tudjam, illetve tudjuk” – árulta el Dóra. „A Lila Füge oldal mostantól nem blogként működik tovább, hanem folyamatosan frissülő online magazin formájában, szerkesztőséggel a háttérben, tartalmilag pedig az eddigiek tovább gondolt változata lesz” – tette hozzá Dóra, aki azt is elmondta, igyekeznek megtartani mindent, ami eddig jó volt és hozzátenni azt, amiből nem volt elég. Bízik benne, hogy minden eddiginél jobban fogják szeretni az oldalt azok, akik eddig is, sok éven át kitartottak a márka, a receptek és az életérzés mellett. 

 

A lilafuge.hu online gasztro és lifestyle magazin célja, hogy bemutassa számunkra a sütés és főzés vidám, kreatív és örömteli oldalát. A folyamatosan frissülő oldal pedig nem csak a gyakorlott kuktáknak tartogat izgalmas tippeket és tanácsokat, de néhány perces kisvideók segítségével még azok is könnyedén elkészíthetik a recepteket, akik csak most ismerkednek a gasztronómia rejtelmeivel. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05