Hogyan keressünk pénzt a nyaralás idején parkoltatott autónkkal?

BeeRides: egy magyar startup terjeszkedése Nyugat-Európában

forrás: Prím Online, 2017. július 12. 13:53

A 2015-ös sikeres budapesti start után megérkezett a Dortmund Airportra is a BeeRides, a régió piacvezető reptéri car sharing (autómegosztó) szolgáltatása. Ez a hazai fejlesztésű, egyedi modell a tulajdonosoknak ingyenes parkolást, és bérbeadással – teljes Allianz biztosítás mellett – megtakarítást és bevételkiegészítést kínál. A magyar startup tervei szerint a közeljövőben további nyugat-európai desztinációkon is megjelenik szolgáltatásával, így több országban lehet majd például az általánoshoz képest féláron autót bérelni.

A külföldi utazásaikhoz a repülőt választókban biztosan felmerül a kérdés: taxizzunk vagy kifizessük a „feleslegesen” álló autónk után a magas parkolási díjat? Ezekre a kérdésekre adott választ egy magyar startup, a BeeRides Kft., amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2015. május óta működteti költségkímélő, egyúttal pénzt termelő, automatizált megoldását. Június végétől már a dortmundi reptéren is elérhető lesz ez a lehetőség, ahol naponta átlagosan 5 500 utas fordul meg.

 

Reptéri autómegosztás, mint pénzkereseti forrás

A közösségi modell lényege, hogy a BeeRides szolgáltatást választók külföldi tartózkodásuk idejére (függetlenül attól, hogy bérelték-e az autót) ingyen használhatják a repülőtér közelében lévő parkolót, amivel már több ezer forintot takarítanak meg – miközben pénzhez jutnak, ha erre az időszakra bérbe adják autójukat, és ezzel nyaralási költségeik egy részét is fedezni tudják. Az autótulajdonosnak tehát nem csak parkolási problémája oldódik meg, hanem távolléte alatt pénz is áll a házhoz. A bérlőnek is kedvező ez a konstrukció: az idelátogató a reptéren a megszokotthoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban bérelhet autót. „Felmérésünk szerint a BeeRides szolgáltatásait igénybe vevők mára összesen 100 millió forintot kerestek, illetve spóroltak meg” – tette hozzá Bősze Botond, a társaság ügyvezetője.

 

Gyors növekedés

A BeeRides ez idáig 20 000 parkolási napot könyvelt el, az autóbérleti napok száma elérte a 9 000-t, és dinamikusan nő a felhasználók száma. Tapasztalataik szerint ma már vannak, akik hosszabb külföldi munkavállalásuk során szerzett jövedelmüket egészítik ki ilyen forrásból, egyre többen így adják bérbe az egyébként garázsban álló autójukat, vagy vásárolnak járművet BeeRides-bérbeadás céllal.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05