Magyar cégek irodáiban is szerezhető világszínvonalú munkaélmény

forrás: Prím Online, 2017. október 17. 11:52

A szakmai relevancia mellett a pályázók és a programban részt vevő cégek közötti kémiát is figyelembe vették az ösztöndíj elbírálói az idei kiválasztás során. A helyes párosítás nagy felelősséggel járt, hiszen az idei jelentkezők között szép számmal akadtak olyanok, akik külföldi karrier lehetősége helyett szavaztak bizalmat a Magyarországon lebonyolított, hathónapos programnak.

Idén ötödik alkalommal hirdette meg a Bridge Budapest az ösztöndíj pályázatát, melyre egyáltalán nem meglepő módon ismét rengeteg tehetséges fiatal jelentkezett. A hathónapos, fizetett állást biztosító program keretében a nyertes fiatalok szakmai tapasztalatot szerezhetnek, és megismerhetik a startup kultúrát. A programba alapszakos, mesterszakos és friss diplomások is jelentkezhettek, hogy az egyetemen tanultakat gyakorlati tudássá formálják kiválasztásuk után. Csak úgy, mint az elmúlt években, az ösztöndíjasok idén is fél évet tölthetnek el innovatív, nemzetközileg is versenyképes cégeknél. Cél, hogy az ismert, feltörekvő startupok, és az ambiciózus, tenni akaró tehetségek egymásra találjanak. Ideális esetben – ahogy az a korábbi években is többször előfordult – a fél éven messze túlmutató együttműködés alakul ki, pályakezdőkből avanzsálva egy-egy vállalkozás oszlopos és tetterős tagjává – vagy egyes esetekben akár résztulajdonosává értékes hibridként a magyar munkaerőpiacon.

 

Ismerjük meg a Bridge Budapest hat idei ösztöndíjasát!

A legmenőbb magyar divatmárkák egyikénél, a nem csak a hazai piacon elismert Nanushkánál fog 6 hónapot eltölteni HEISLER DORIS. Doris a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány szak, PR szakirányának elvégzése után az Egyesült Királyságban, a University of Southampton Fashion Marketing szakán szerezte meg mesterdiplomáját. Jelenleg is már három nyelven beszél, Magyarországot mégis jó kiindulási pontnak tartja szakmai szempontból. A divat számára több mint hobbi, így nem meglepő egymásra találásuk a Nanushkával.

 

ERDŐ ISTVÁN az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Kínában és Indonéziában szerzett tapasztalatokat, valamint elvégezte a City, University of London közgazdaságtan alapszakát. A szabadidejét többek közt a kínai nyelv és a programozás tanulásával tölti, de érdeklődési köre nagyon széles a pénzügytől a tudományos előretörésekig. Istvánt a programhibák globális adatbázisát kínáló SameBug látja vendégül a következő fél évre, ahol megtapasztalhatja a startupok fejlődésének küzdelmekkel teli, izgalmas világát.

 

A piackutatást kérdőívek helyett idegrendszeri reakciók mérésével végző Synetiq ki mást választhatott volna, mint MEZEI FRUZSINÁT, aki a Durham University-n Health and Human Science diplomát szerzett, melynek köszönhetően jelentős tudással bír az egészségügyi gazdaságtan, az orvosi antropológia és az egészségpolitika területein, valamint elsajátította a magatartás kutatás alapjait. Épp csak nyáron, friss diplomásként tért haza, hogy jelentkezzen a pályázatra. Fruzsit jelenleg az a kérdés foglalkoztatja legjobban, hogy miért döntenek emberek egészségtelen szokások mellett, és hogy hogyan lehetne az emberi természet és döntéshozatal tudományát éppen a magyar egészségügyben, prevenciós tevekénységek fejlesztésére alkalmazni.

 

MOLNÁR RICHÁRD talán a legszerencsésebb a 6 fiatal közül, hiszen a hálózati videójátékversenyek szervezési platformját fejlesztő eSports Horizon munkatársaként fél évig a hobbija lehet a munkája. Ricsi ugyanis szabadidejében az olvasás mellett főleg videójátékokkal foglalkozik – persze szigorúan szakmai alapon... Ricsi Dániában tanult, jelenleg friss marketing és menedzsment diplomás. Sok más pályázóhoz hasonlóan ő is eltökélt, hogy a megszerzett tudását itthon kamatoztassa.

 

ORBÁN TÍMEA számára fontos volt, hogy szakmai pályafutását egy olyan cégnél kezdje el, mely rendelkezik egy, a társadalom számára hasznos küldetéssel. Így találtak egymásra az akadálymentesített útvonaltervezésre szakosodó Route4U-val, akik jelenleg kerekesszékesek számára járdanavigációs applikáció fejlesztésén dolgoznak. Timi nem máshol, mint az egyik legnevesebb egyetemen, a University College London-on végzett, mégis hisz benne, hogy nem kell ahhoz külföldi nagyvárosban élni, hogy világra szóló sikereket érjünk el. Timi szakmai felkészültsége különleges alázattal párosul, így bizonyára hasznos tagja lesz a Route4U csapatának sales és marketing munkatársként.

 

DUDÁS TAMÁS igazi kozmopolita életet él fiatal kora ellenére. Volt már biciklis futár Németországban, teniszedző az USA-ban, jelenleg pedig a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Az elmúlt félévben a Kölni Egyetemen is tanult Erasmussal, és korábban Vancouverben egy esettanulmányi verseny döntőse is volt. Tamásra a gépjármű-közlekedés veszélyeit a járművek kommunikációjának forradalmasításával csökkentő Commsignia talált rá. A fiatal fiú még biztosan fog utazni a világban, hiszen a mesterképzést is az USA-ban képzeli el, azonban terve, hogy itthon fog saját vállalkozást indítani.

 

„Nagy öröm volt számunkra, hogy jelentős külföldi tapasztalat birtokában is itthon képzelik el jövőjüket a pályázóink, vagyis az értelmes munka hazahozza és itthon tartja a fiatalokat.” – mondta Pistyur Veronika a Bridge Budapest vezetője. „Noha a magyar közbeszédben általában leegyszerűsödik a menni vagy maradni kérdése, addig ezeknél a fiataloknál ez sosem fekete vagy fehér. Hisznek abban, hogy a hazai környezet nem korlátja kiteljesedésüknek, hanem biztonságos hátország lehet, és innen kiindulva is építhető szakmailag inspiráló, nemzetközileg beágyazott karrier.”

 

A kiválasztott ösztöndíjasok nem csak szakmai önéletrajzukban is jól mutató hat hónapos referenciát kapnak, hanem mentoraik segítségével a hagyományos gyakornoki szerepkörön messze túlmutató, valódi tapasztalattal gazdagodnak.

 

Az összeismerkedésen már túl vannak, a projektindító találkozóról készült video itt érhető el: https://vimeo.com/235724132

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05