Nagy adóterhekre és már kilátásba helyezett büntetésekre számíthat a Facebook hazánkban

forrás: Prím Online, 2017. december 16. 11:12

A Facebook december 12-én bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni ezentúl, ahol bevételei keletkeznek. 

„Elképzelhető, hogy hazánk is előkelő helyen áll a Facebook megoldandó problémáinak sorában, mert már októberben felkerült a NAV feketelistájára. Bár bevételei alapján valószínűleg nem a velünk kapcsolatos ügyeit kellene először elrendeznie, de mivel eddigi mulasztásai miatt akár már a több milliárd forintot is elérheti a rá kiszabott bírság valamint az elmaradt reklámadó, Magyarországon is lépés kényszerben van a globális óriásvállalat.” – vetítette előre Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

 

Az eddigi értékesítési szerkezetén változtató Facebook az itteni profitra számított 9%-os magyar társasági adóval akár boldog is lehetne. Ugyan a 0 körülire kihozott ír társasági adónál mindenképpen többet kell majd fizetnie, de Európában ettől még mindig nálunk jár a legjobban. Valószínűleg azonban már tudja azt is, hogy ezzel még korántsem intézte el a magyar adókötelezettségeit. Hiszen arányaiban sokkal nagyobb terhet fog jelenteni számára a 7,5%-os nettó reklámbevételei után fizetendő reklámadó, melyet tetéz a szintén a forgalom alapján fizetendő 2%-os helyi iparűzési adó.

 

Továbbá mivel a 2017. január elsejétől érvényes szabályok szerint olyan reklámot közzétevő külföldi vállalkozásként, amely még nem regisztrált hazánkban az adóhivatalnál, a reklámközzétevői tevékenységének megkezdése után 15 napon belül be kellett volna jelentkeznie. Ha ezt elmulasztotta, akkor már az első felszólításkor 10 millió forintos mulasztási bírságot szabhattak ki rá, amelyet minden újabb figyelmeztetésnél – akár naponta – megháromszorozhattak. A bejelentkezés és a nyilatkozatok hiánya miatt kiszabott büntetések akár egy hét alatt elérhették az 1 milliárd forintot. Az is lehetséges, hogy az adóhatóság kiszabta a fizetendő reklámadót, melynek összege törvényi szabályozás szerint 3 milliárd forint, és ennek megdöntése, a helyes adókötelezettség ellenbizonyítása viszont már a vállalkozás feladata. 

 

Ha a NAV már valóban kiszabta a bírságot, melyet a legnagyobb adótartozók listáján való szereplés tesz valószínűvé, akkor ennek behajtására az ír hatóságok segítségével lesz lehetőség. Ugyanis ha az elmarasztaló határozat jogerőssé vált, akkor a nemzetközi egyezményeknek és az adóhatóságok együttműködésének köszönhetően a hiányként kiszabott reklámadót és a kapcsolódó bírságot a honos ország kötelessége behajtani, és Magyarországnak átutalni. A kölcsönös segítségnyújtási megállapodásban részes államok, amely az Európai Unió tagállamait mindenképpen magukba foglalják, a magyar adó behajtásával kapcsolatban jogszabály szerint úgy kell eljárniuk, mintha az a saját adójuk lenne.

 

A Facebook egyébként korábban a kettős adóztatás tilalmára hivatkozva az Alkotmánybírósághoz fordult, és felvetette, hogy a reklámtörvény rendelkezései alkotmányellenesek. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05