Új informatikai eszközökkel kezdik az iskolák az újévet
Minden iskolába megérkeztek azok az informatikai eszközök, amelyeket a Klebelsberg Központ szerzett be közel 6,3 milliárd forintért a Közép-Magyarországi Régióban működő 15 tankerületi központ által fenntartott intézményeknek.
Összesen mintegy 41 ezer laptoppal, monitorral, számítógéppel és projektorral bővült az intézmények digitális eszközparkja. Az eszközök a tanulólétszám és az iskolák szükségletei alapján kerültek szétosztásra.
A beszerzés összesen 650 köznevelési intézményt érint, az általános iskolák és középiskolák mellett az alapfokú művészetoktatási intézmények, a gyógypedagógiai intézmények és szakszolgálatok is részesültek a beszerzésből.
A konvergencia régiókban az állami fenntartású iskolák a közeljövőben összesen mintegy 20 milliárd forint értékben kapnak infokommunikációs eszközöket. Ennek köszönhetően 2018-ban az ország teljes területén modern informatikai eszközök segítik a gyermekeket, fiatalokat a tanulásban, valamint a pedagógusokat a munkájukban.
A kormány számára stratégiai fontosságú kérdés a köznevelési rendszer fejlesztése, számára minden gyermek egyformán fontos, bármely településen járjon iskolába. Ezért fordít jelentős forrásokat az infrastrukturális feltételek biztosítására, támogatja minden eszközzel a digitális kompetenciafejlesztés feltételeinek javítását.
Klebelsberg Központ
Kapcsolódó cikkek
- Kódolást hozott a Mikulás a Mozgásjavító Iskolába
- Komplex informatikai szaktudásra lesz szüksége a jövő mezőgépészének
- Nem zsenikre, csak „informatikus-kőművesekre” lenne szükség
- Emelt szintű középiskolai informatika képzés a jövő mérnökgenerációjáért
- Felhőbe mennek tanulni a soproni egyetemisták
- 120 fő végzett a Codecool programozóiskolában
- Programozni tanít a jövő iskolája: világelső a magyar Logiscool
- Logikus gondolkodást és csapatmunkát várnak el a cégek a kezdő programozóktól
- Betör a programozóképzések piacára a Budapesti Metropolitan Egyetemen
- Elindult a HelloWorld Online
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában
Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag nullára csökkenti az anyagveszteséget egy nemzetközi díjjal elismert magyar technológia. Az Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé beválasztott GLT Delta az épületszkennelés, a négydimenziós tervezés és az előregyártás kombinálásával vált pécsi családi vállalkozásból európai referenciákkal rendelkező céggé.
A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget
Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.
Az Unió jóváhagyta a új e-aláíró platformot
Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform Uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.
Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál
Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.
Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk
Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.