Egy kerékpár áráért elindíthatjuk a gyereket a technológiai pályán?

forrás: Prím Online, 2018. február 7. 17:23

A 2018-as CES (Consumer Electronics Show) startup cégekre fókuszáló területén találkozhattunk a Raspberry Pi mini pc egyik variánsával, amely érintőképernyőjével és remek grafikájával segíti majd a gyermekeket elmélyedni a technológia világában.  

Remélhetőleg az ilyen eszközökkel elég gyermeket állítunk a technológia pozitív oldalára, és ez biztonságot jelenthet mindannyiunk számára – hiszen, ha ezt tesszük, jobb eséllyel kevésbé kell védekeznünk a későbbi támadásaik ellen. Az ESET különféle programokon keresztül készíti fel a fiatalokat a jövő technológiáira, hogy megvédhessék digitális életüket az egyre fejlettebb fenyegetések ellen.

 

A gyermekeknek kódolást tanító drag-n-drop interfész csak egyike annak a számtalan technológiai projektnek, amely elég olcsó és egyszerű ahhoz, hogy egy átlagos család is megvásárolhassa a gyerekeinek. 

 

Manapság találkozhatunk olyan mesterséges intelligenciával felvértezett eszközökkel, amelyeket rákapcsolhatunk olyan apró számítógépekre is, mint a Raspberry Pi, így a szokásostól eltérő fejlesztési és tesztelési lehetőségeket kaphatunk, illetve ezek elég erősek ahhoz, hogy egyszerre futtassanak operációs rendszert és támogassák a tanulást segítő hardveres fejlesztéseket. Ezek segítségével működtethetünk olyan reléket, amelyek ki- és bekapcsolják otthoni eszközeinket, vagy egy LIDAR szenzor révén érzékelhetjük a számítógépeket körülvevő eszközöket, illetve robotot is irányíthatunk egy Raspberry Pi géppel. Ezek a rendszerek annyiba kerülnek, mint egy jobb típusú gyermek kerékpár, és rengeteget segíthetnek egy későbbi technológiai karrier felépítésében. 

 

Az egyik oka annak, hogy a fiatalok mégsem érdeklődnek nagy számban a technológiai karrier iránt, az lehet, hogy a gyermekek ugyan kapcsolatba kerülnek a magasabb szintű technológiával, azonban ezek mélyebb értelmezése távolinak, kevésbé hozzáférhetőnek tűnhet számukra. Manapság már léteznek a kódolást iskolarendszerben oktató képzések, ahol a hallgatók saját érdeklődésük szerint, videók és oktatóanyagok alapján készíthetnek menőbbnél menőbb dolgokat. A 2018-as CES kiállításon számtalan apró modullal találkozhattunk, amelyek a jövő nagy fejlesztéseiben játszhatnak fontos szerepet. Ezt a trendet követve a fejlesztők következő generációja kapukat dönthet majd le.

 

 

Az ESET a Cyber Boot Camp és a Securing Our eCity projektjeivel rengeteg energiát fektet az új generáció támogatásába és oktatásába, hiszen fontosnak tartja, hogy a mai gyerekek megtanulják megvédeni magukat a jövőbeli támadásokkal szemben. Ehhez azonban a gyerekeknek először meg kell ismerniük ezeknek a technológiáknak a működését. Magyarországon például a Hello World táborok kapcsán találkozhatnak a gyerekek az ESET szakembereivel, de számos oktatási intézményben is tartanak előadásokat a biztonságos digitális világ témakörében.

 

Azok a gyerekek, akik korán elkezdenek érdeklődni a technológia iránt és ehhez segítségként megkapják a megfelelő eszközöket is, hosszú utat járhatnak be ezen a pályán és élvezetes dolgokat fejleszthetnek majd.  A Raspberry Pi platform alapítója oktatási területről indult, így hisz abban, hogy a tanulásban úgy segíthetjük a legjobban a gyermekeket, ha a problémákat lefordítjuk az ő nyelvükre.

 

Ha elég gyermek érdeklődik a technológia etikus oldala iránt, úgy nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Ha azonban a tudásvágyukat nem tereljük az etikus felhasználás irányába, akkor a jövőben könnyen olyan veszélybe kerülhetünk, amelyben talán éppen ellenük kell majd védekeznünk.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelentek a 2018-as labdarúgó-világbajnoksághoz kapcsolódó csalások

Az ESET szakemberei nemrégiben felhívták a figyelmet arra, hogy a szurkolók mellett a csalók is készen állnak az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, és óvatosságra intették a felhasználókat. Az előrejelzéseknek megfelelően sajnos már meg is jelentek a tornához kapcsolódó konkrét átverések, amelyek között a hamis mezek, a fertőzött stream oldalak és a mesés nyereményeket ígérő lottósorsolás is megtalálható.

2018. június 21. 18:35

Bemutatkoznak a mobil szörnyek – I. rész

Az elmúlt években az okostelefonjaink komoly partnerré léptek elő: mindig és mindenütt velünk vannak. De nemcsak velünk vannak, hanem a legfontosabb eszközünk a dokumentumok, fotók tárolására, használjuk kommunikációs csatornaként és fotókat, videókat készítünk velük. 

2018. június 21. 13:47

Az elmúlt hónap legveszélyesebb rosszindulatú programjai

A Check Point Software Technologies Ltd., a világszerte vezető szerepet betöltő cyber-biztonsági megoldásokat szállító vállalat által összeállított, 2018. májusi adatokat feldolgozó Global Threat Intelligence Trends elemzés szerint a Coinhive nevű crypto-bányász program világszerte a szervezetek 22%-ánál jelent meg, ami majd 50%-os növekedés az áprilisi adatokhoz képest (akkor 16% volt ez az adat).

2018. június 21. 08:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Media Markt és Lumenet az Év Internetes Kereskedői 2018-ban

2018. június 6. 15:17

Forbes: 1,1 milliárd dollárral nőtt a Huawei márkaértéke egy év alatt

2018. május 29. 09:52

100 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a HMD Global

2018. május 22. 15:16

A Magyar Telekom 2018. első negyedéves eredményei

2018. május 9. 17:23
cloudappsportal.com