Elkészült a SEG Automotive hazai raktára

forrás: Prím Online, 2018. február 12. 13:47

Húszezer négyzetméteres logisztikai központot vett birtokba az autóbeszállítói piac legversenyképesebb indítómotorjainak és generátorainak fejlesztésére és gyártására szakosodott nemzetközi cégcsoport, a SEG Automotive hazai egysége. 

A többek között beltéri GPS-nyomkövető technológiát is felvonultató, a legkorszerűbb innovációkkal ellátott logisztikai központ a legnagyobb egybefüggő csarnok a régióban, ami egyúttal a miskolci gyár a teljes cégcsoporton belüli kiemelt jelentőségét is mutatja. 

 

 

Korszerű logisztikai központ zöldmezős beruházásként

A korábban meglévő miskolci telephely osztott kiszolgáló egység volt, így a fenntartható jövőbe történő beruházásként a globális menedzsment vadonatúj logisztikai központ létesítése mellett döntött a magyar gyáregység számára. A 215 dolgozónak munkát adó, nívós építészeti igényekkel felhúzott ipari létesítmény a legkorszerűbb eljárásokat, folyamatokat vonultatja fel. A húszezer négyzetméteres központ mintegy kilenc részterületen támogatja aktívan az indítómotorok és generátorok gyártását a mindössze egy kilométer távolságban működő gyár számára. A raktár összkapacitása 18.035 paletta, amely a maga kategóriájában ugyancsak kiemelkedő méretűnek számít és egyúttal kaput nyit a jövőbeli fejlődés és bővülés számára is.     

 

 

GPS-Tracking – beruházás a jövőbe 

Az új logisztikai központ egyik nagy újítása az innovatív, újgenerációs sorellátási mód. Így a gyárban folyamatosan a következő 3 órára biztosítják az alap és csomagoló anyagot. Ez hatékonnyá teszi a munkavégzést, minimalizálja az üresjáratokat, a kamionok és a gyárban működő sorellátást biztosító szállító eszközök megfelelő töltöttségi szinten, a megfelelő időben tudják a gyártósorokat alapanyaggal ellátni. Egy másik forradalmi újítás a nyilvántartásban, anyagok könyvelésében hoz áttörést. A beltéri helymeghatározási rendszer – GPS nyomkövető rendszer - alapú, automatizált könyvelés lehetővé teszi, hogy egy virtuális határsávokon átgördülő alapanyagok automatikusan könyvelődjenek a nyilvántartó rendszerben. Így emberi közreműködés nélkül, minden korábbinál precízebb lesz az áruk mozgásának nyomon követése, az árukészlet nyilvántartása, raktárkészlet kezelése. Mindezek összességében a versenyképes termékek gyártásához szorosan hozzátartoznak, ahogy a technológiailag élenjáró infrastruktúra kiépítése és folyamatos fejlesztése is, ez segíti hozzá a céget a globális jelenlétének erősítéséhez. A SEG Automotive cégcsoport számára a miskolci logisztikai telephely létesítése globális értelemben is stratégiai beruházásnak számít, amely a világ tizenhat országában jelen lévő cégcsoport közel valamennyi egysége számára nyújt közvetve, vagy közvetetten szolgáltatást.       

 

 

Technológiai élvonal – a munkakörülményeben is

A technológiában vezető szerepet betöltő vállalatként, a logisztikai mérőszámokat digitális felületeken lehet elérni a teljes központ területén. A raktári dizájn egyedi tervezésű, amely tükrözi az új néven működő cég energikus és fiatalos szemléletét. „Fontos észrevennünk, hogy a mai munkavállalók már egészen másmilyen munkakörnyezetet követelnek meg, mint az előző generációk. Ezért mi is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a helyiségek megjelenése, berendezése jobban illeszkedjen a fiatal munkaerő elvárásaihoz” – mondta el a korszerű kialakítással kapcsolatban Vér Szilveszter, a SEG Automotive hazai részlegének logisztikai vezetője. A cég, mint felelős munkaadó elkötelezett a dolgozók megfelelő színvonalú munkakörülményei iránt, ezért is fontos volt, hogy a munkakörnyezet minden korábbinál kényelmesebb, korszerűbb és ergonomikusabb legyen. 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A régió egyik legnagyobb social impact befektetését kapta a Green Fox Academy

450 millió forintos befektetést biztosít az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Green Fox Academynek. Az Impact Ventures egy impact (társadalmi hasznosságú) befektetési alap, amely kifejezetten olyan szociális vállalkozásoknak nyújt kockázati tőkét, amelyek az üzleti eredmények mellett pozitív társadalmi hatást fejtenek ki. A mostani befektetés az egyik legnagyobb régiós dedikált impact befektetés. 

2020. május 28. 19:13

Évet értékelt és előrejelzést adott a magyarországi Bosch csoport

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető szállítója, miután 2020 márciusától több hazai telephelyén az ipari tevékenységet átmenetileg csökkentette, sőt bizonyos esetekben felfüggesztette, a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készül. A termelés átmeneti mérséklésével a vállalat a gépjárművek iránti kereslet - különösen Európában tapasztalható – nagymértékű csökkenésére, valamint az autógyárakban folyó termelés ezzel összefüggő leállítására reagált. A gyártási kapacitás kiegyensúlyozottságának érdekében a vállalatcsoport számos intézkedést vezetett be, hogy gondoskodjon munkatársai egészségének védelméről a koronavírus-járvány időszakában is.

2020. május 28. 17:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás