Új élményközpontot kap a Bátor Tábor

forrás: Prím Online, 2018. február 19. 13:56

A Morgan Stanley anyagi támogatással és szakembereinek önkéntes munkájával segít, hogy a Bátor Tábor Közösségi és Élményközpontja korszerű informatikai hálózatot kaphasson. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy hogy a tábor egész évben gazdag programokkal várja a gyerekeket.

A Morgan Stanley bejelentette, hogy közös jótékonysági programot indít a Bátor Táborral. Ennek keretein belül a Morgan Stanley budapesti alkalmazottai is hozzájárulnak az anyagi források előteremtéséhez, amellyel elősegíthetik az új Élményközpont létrejöttét, valamint a központ informatikai infrastruktúrájának kialakításában is segítséget nyújtanak a vállalat önkéntesi.

 

Ezzel a Bátor Tábor egész évben ugyanolyan magas színvonalú kül- és beltéri programokat tud majd biztosítani, és lehetőség nyílik arra is, hogy a tábor egész évben teljes kapacitással működjön, évszaktól függetlenül. A jótékonysági programban a Morgan Stanley önkéntesei vesznek majd részt.

 

“A vállalati kultúránknak mindig fontos része volt, hogy vissza is adjunk annak a közegnek, közösségnek, amelyben dolgozunk. Éppen ezért büszkeséggel tölt el minket, hogy a Bátor Tábor partnerei lehetünk.” - mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley Magyarországi irodájának vezetője. “Nagy reményekkel vágunk bele ebbe a projektbe és bízunk benne, hogy ennek a partneri viszonynak hosszú távú eredményei lesznek, és ezáltal a Bátor Tábor - amely súlyosan beteg gyerekeknek kínál programokat - még kellemesebb körülmények között és magasabb minőségben biztosíthat programokat a táborozóknak. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy sikerre vigyük ezt a kezdeményezést.” Fogarasi Norbert hozzátette, hogy önkénteseik, a Morgan Stanley informatikai szakértői, fontos szerepet vállalnak a tábor új informatikai infrastruktúrájának telepítésében is.

 

“A Morgan Stanley az elmúlt évek során sokféleképpen segítette a munkánkat, legyen szó önkéntes munkáról vagy jótékonysági eseményekről. Odaadásuk és önzetlenségük mindig sokat jelentett nekünk. Számunkra egy álom vált valóra azzal, hogy mi lehetünk a kedvezményezettjei a budapesti Morgan Stanley iroda ezen adománygyűjtő és önkéntes programjának. Nagy izgalommal várjuk a közös munkát, és mindent megteszünk, hogy példaértékű legyen ez az együttműködés, hiszen az élményközpont az utolsó hiányzó darabja csodaszép táborunknak. Az informatikai háttérnek fontos szerepe van abban, hogy zökkenőmentesen és biztonságosan tudjunk működni. Nagyon hálásak vagyunk a Morgan Stanleynek, hogy segít abban, hogy a Bátor Tábor továbbra is fenntarthatóan működjön!” - Mondta Kindli Erna, a Bátor Tábor igazgatója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05