NMHH Médiatanács: 420 millió forinttal indul a helyi és körzeti televíziók műsorgyártását támogató pályázat

forrás: Prím Online, 2018. március 25. 11:54

Három filmfesztivál és egy ad hoc esemény azonnali megörökítésének támogatásáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén.

A grémium elfogadta a helyi és körzeti televíziók számára a hírműsorok, kulturális és közéleti magazinműsorok gyártására kiírt idei pályázati felhívását is. A testület műsorterjesztői szerződés létrehozásával zárt le egy jogvitás eljárást a Domino TV Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. között. A tanács által elfogadott legújabb hatósági vizsgálatból pedig kiderült, hogy a hirdetők egyre szívesebben reklámozzák sportolókkal a termékeiket. 

 

A mecenatúraprogram támogatásai

A Magyar Média Mecenatúra Program magyar vonatkozású, váratlanul bekövetkező események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak támogatására kiírt Escher Károly-pályázati eljárásban a testület 1,7 millió forintot ítélt oda Chilton Flóra rendező pályázatára, aki az Életrevalók című készülő dokumentumfilmjéhez halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek önbizalmát fejlesztő élményterápiás projekt foglalkozásairól készít majd felvételeket. 

 

A Médiatanács meghirdette idei pályázatát helyi és körzeti televíziók számára rendszeresen jelentkező hírműsorok, kulturális és közéleti magazinműsorok gyártására a mecenatúraprogram keretében. Az idei, összesen 420 millió forintos keretösszegű pályázatra négy alkalommal lehet majd jelentkezni, az első forduló jelentkezési határideje április 19. A műsorszámok elnyerhető maximális támogatása közéleti műsor esetén 60 ezer forint, hírműsorok és kulturális magazinok számára 40 ezer forint adásonként, ami nem lehet több, mint a tervezett összköltség kétharmada. 

 

Filmfesztiválok támogatása

A Médiatanács 4,6 millió forinttal támogatja Magyarország részvételét a MIFA Nemzetközi Animációs Filmvásáron a franciaországi Annecy-ban. A június 12. és 15. közötti, A kategóriás filmes eseményen a mecenatúraprogram támogatásával készült Sellők és rinocéroszok című alkotás is szerepel a hivatalos programban, emellett a mecenatúraprogram animációs ága, valamint hazánk számos animációs stúdiója is bemutatkozási lehetőséget kap.

 

A testület összesen kétmillió forinttal járul hozzá a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíjához – Európa Kék Szalagja – és a Kárpát-medence természeti értékei szekció dokumentum- és természetfilm kategóriák győzteseinek díjazásához. A fesztivált május 25. és 27. között rendezik majd meg.

 

A szatmárcsekei IV. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíjasát a tanács 800 ezer forinttal jutalmazza. Az augusztus 23–26. közötti eseményen a versenyfilmek témája a „Helyi magyar kultúra a Kárpát-medencében” lesz.

 

A testület döntött a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét elnevezésű rendezvény támogatásáról is. Az április 29-én kezdődő háromnapos eseményen a legjobb magyar dokumentum- és rövidfilm díjazására összesen egymillió forintot ajánlott fel a grémium. 

 

Inkább sportolókkal reklámoznak a televízióban

A Médiatanács elfogadta a televíziókban 2017 második félévében közzétett új reklámszpotokról szóló vizsgálatot. Az összefoglaló 34 televízió műsorkínálatát elemezte, amelyekben összesen 2602 új reklám 1,2 millió alkalommal került képernyőre, szemben a 2016 hasonló időszakában mért 2656 szpot egymillió megjelenésével. Folytatódik tehát a már korábban megfigyelt tendencia, miszerint egyre kevesebb reklámot, egyre többször ismételnek a csatornák. A legtöbb új reklámfilmet – mint 2014 óta a második félévben mindig – novemberben mutatták be. Az öt másodperces szpotok arányának korábban megfigyelt csökkenése megállt, és a félévben enyhén emelkedett a számuk. Míg a 2013-as 10,5 százalékos arányuk 2016-ra 1,8 százalékra csökkent, tavaly ez a szám 2,7 százalékra emelkedett. Az elemzett reklámok 59,8 százalékban szolgáltatásokat, 37,4 százalékban pedig termékeket népszerűsítettek, a leggyakoribb hirdetők a kereskedelmi (37,4 százalék) és a szabadidő- (14,7 százalék) szektorok voltak. 

 

A kifejezetten kiskorúaknak készített reklámok aránya 5,3 százalékot mutatott, amely úgy tudta meghaladni a 2016-os 5 százalékot, hogy 2017 második felében az M2 a gyerekprogram ideje alatt – 20 óráig – reklámmentes volt. Erős a visszaesés – 8,4 százalékról 5,2 százalékra – a közismert személyeket felvonultató reklámok arányában. A korábbiaktól eltérően már nem a média és a filmes szakma, hanem a sport delegálta a legtöbb híres szereplőt. 

 

A teljes vizsgálat elérhető az NMHH honlapján. 

 

Jogvitás eljárás lezárása

A Médiatanács rendezte a Domino TV Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. jogvitás eljárását. A fővárosi d1 TV szolgáltatója azért fordult a tanácshoz, mert a műsorterjesztő azzal az indokkal nem hosszabbította meg műsorterjesztési szerződését a szolgáltatóval, hogy belső szabályzata alapján az automatikusan meghosszabbodik egy újabb évre. A hatóság vizsgálata szerint ennek nincs jogalapja, ezért a Médiatanács új szerződést hozott létre a felek között. 

 

Rádiós döntések

A médiaszolgáltató kérésére a Médiatanács öt évre meghosszabbította a Mária Rádió Frekvencia Kft. jogosultságát négy frekvencián: Celldömölkön (92,5 MHz), Móron (92,9 MHz), Pápán (90,8 MHz) és Sárváron (95,2 MHz) 2023. július 12-ig tovább szólhat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel 5,4 millió online vásárló hazánkban

Hazánkban közel 5,4 millióan szoktak rendszeresen online vásárolni, a felnőtt magyar internetezők 91 százaléka. Mivel már nehéz érdemben növelni a számukat, a jövőben várhatóan a vásárlás intenzitásának növekedése jelenti majd az e-kereskedelem érdemi bővülésének alapját. Ehhez előreláthatólag nagyban hozzá fog járulni az online bevásárlási szolgáltatások terjedése, melyeket eddig 1,2 millióan vettek igénybe idehaza. Az eNET rendszeres, éves lakossági e-kereskedelmi kutatása az online vásárlás fő trendjeit vizsgálta.

2019. május 22. 12:56

Igénylik a digitális tuningot a magyar kisvállalkozások

A UPC Magyarország által meghirdetett Nagy Tuning Show verseny keddi gáláján olyan vállalkozásokat díjaztak, amelyek ötletes megoldásaikkal példát mutathatnak a többségnek, hogyan válhatnak még sikeresebbé a digitalizáció segítségével. Szükség is van az inspirációra, hiszen a hazai kis- és közepes vállalkozások online jelenlétét felmérő kutatásból kiderült, hogy a vállalkozók szinte kivétel nélkül fontosnak tartják az üzleti célú digitális megoldásokat, de csak mintegy harmaduk tud valóban jól eligazodni a honlapok, applikációk és a közösségi média világában.

2019. május 22. 11:35

A vitorlások fele nem ért célba az év egyik legnehezebb Balatoni versenyén

A Balaton egyik leginkább embert próbáló versenye, a Kétszemélyes Balatonkerülő mára Magyarország legkiválóbb vitorlázóinak összecsapásává vált. A hétvégi futamot Varga Lajos és Lillik Ákos nyerte egy perc híján 21 órás összidővel.

2019. május 22. 09:59

A L’Oréal a Viva Tech-en mutatta be a jövő szépségét

A párizsi technológiai világkonferencián mutatta be a L’Oréal a „Határtalan szépség”-et, a Csoport legújabb hangvezérelt, mesterséges intelligenciával (AI) és kiterjesztett valósággal (AR) működő technológiai fejlesztéseit, melyek a szépség és fogyasztói élmény jövőjét szemléltetik. 

2019. május 22. 08:48

Az ABB világszínvonalú megoldást fejlesztett ki a jövő CO2-semleges, energiafüggetlen gyárának létrehozására

Az ABB az ökológiailag hatékony megoldások és szolgáltatások kiterjedt portfóliójával kíván hozzájárulni a gazdaság környezetkárosító hatásoktól mentes további növekedéséhez. Valójában az ABB globális összbevételének immár több mint fele olyan technológiák értékesítéséből származik, amelyekkel a klímaváltozást kiváltó okok ellen a harcol. A társaság célja, hogy ezt a 2018-ban még 57%-os részarányt 2020-ig 60%-ra emelje.

2019. május 21. 17:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyarország első állandó, élő 5G bázisállomását indította el a Vodafone Zalaegerszegen

2019. május 20. 11:20

A Cellum által fejlesztett Erste MobilePay applikáció NFC funkcióval gazdagodik

2019. május 6. 15:02

Közel 50 millió forint EU-s támogatást kapott a MIDI Mobil ID Innovációs KFT.

2019. április 25. 11:05

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04
online sportfogadás