Cipőfűző bekötése helyett kódolás?

forrás: Prím Online, 2018. április 26. 08:33

Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, teszi ingyenesen hozzáférhetővé a hazai informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek.

Minden hazai infotanár mostantól díjmentesen férhet hozzá az online informatikai kurzusokat tartó NetAcademia teljes tanfolyamkínálatához. A csomagban több mint 300 általános számítástechnikai, illetve fejlesztői és rendszerüzemeltetői tanfolyam érhető el. „Hiszünk abban, hogy az informatika az alapműveltség része kell, hogy legyen, s ebben meghatározó az, amit a mostani 18 év alattiak megtanulhatnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy az infotanárok számára – akik képesek a fiatal generáció tudását ezen a területen szélesíteni – díjmentesen biztosítunk teljes körű hozzáférést kurzusainkhoz. Lényegében az általános- és középiskolákban a pedagógusok ugyanazt a tudást szerezhetik meg, ami az aktuális informatikai műveltség része, vagy éppen ahhoz kell, hogy valaki informatikussá váljon a piacon legkeresettebb területeken” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia ügyvezetője.

 

A NetAcademia döntése mögött egyébként egy korábbi, rendkívül sikeres együttműködés eredménye áll. 2016 nyarán, a tanévkezdés előtti utolsó pillanatokban jelentősen megváltozott a szakgimnáziumok informatikai kerettanterve, melyben új elemként jelent meg a weboldalak programozása. A klasszikus tantermi képzés fel sem merülhetett a földrajzi korlátok és annak költségvonzatai miatt, ami összességében milliárdos tételt jelentett volna. A NetAcademia – az Infotanár Mentor Programot működtető HTTP Alapítvánnyal és Mimox Kft.-vel együttműködve –  ekkor sietett a pedagógusok segítségére és biztosított díjmentesen online tanfolyamsorozatot a szakgimnáziumi informatikatanároknak. „Egyértelmű volt, hogy online kurzusok formájában kell a pedagógusok tudását a megfelelő szintre hozni. A program rendkívül sikeres volt, így 2017-ben már klasszikus szoftverfejlesztői tanfolyamokkal is bővült. Az elmúlt 2 évben több mint 500 infotanár vett részt a NetAcademia képzésein, és adta át tudását a szakgimnáziumban tanuló diákoknak” – tette hozzá Reményi Zoltán, a HTTP Alapítvány elnökhelyettese. 

 

 

Programozás, mint iskolaérettségi mutató?

A mostani felajánlás keretében 3-4 ezer informatikatanár juthat díjmentesen hozzá a legfrissebb fejlesztői, rendszergazdai, illetve általános informatikai alapismereteket oktató online tanfolyamokhoz. „Potenciálisan ez 400 000, 12-18 év közötti diákot érinthet, ennyien tanulnak ma a 8, 10, illetve 12 évfolyamos alapképzés keretében valamilyen informatikai tárgyat” – emelte ki Litkei Péter. A szakember elmondása szerint a felajánlásnak elsősorban az a célja, hogy segítsen felkészíteni a fiatalokat arra az új világra, ami az informatikai alapképességek meglétét mindenképpen szükségessé teszi. „10-15 év múlva mindenkinek kicsit programozónak is kell lennie, s talán az sem elképzelhetetlen, hogy a cipőfűző bekötésének megtanulása helyett az alap programozói tudás lesz az iskolaérettség egyik fokmérője” – tette hozzá a NetAcademia vezetője.

 

A lehetőség iránt érdeklődő pedagógusoknak nincs más dolguk, mint ellátogatni a https://netacademia.hu/infotanar oldalra, ahol további részleteket tudhatnak meg a kezdeményezésről, illetve regisztrálhatják magukat a programba. A NetAcademia tanfolyamaihoz való hozzáférést egy kuponkód formájában az Infotanár Mentor Programot is működtető HTTP Alapítvány osztja majd ki az oktatóknak.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09