Bátor Táboros gyerekekért eveztek a Morgan Stanley kalózai

forrás: Prím Online, 2018. június 4. 08:23

A június minden évben az önkéntes munkáról szól a Morgan Stanley-nél, a karitatív programok látványos nyitó eseménye pedig hagyományosan a vállalat dolgozóinak sárkányhajó versenye. 

A cég dolgozói ilyenkor jelmezekbe öltözve igyekeznek felhívni a figyelmet az önkéntes munka és a segítségnyújtás fontosságára is. A május 28-ai versenyen kalóz- és más jelmezekbe bújva eveztek az informatikusok, pénzügyi és kockázatelemzők, matematikusok és más területek szakemberei a Duna vizén a Kopaszi-gátnál. Az esemény keretein belül a dolgozók minden évben adományt is gyűjtenek - idén a Bátor Tábor számára – amelyet a vállalat alapítványa megdupláz.

 

 „A Morgan Stanley alapértékeink közül kiemelkedik a „giving back” filozófia, melynek lényege, hogy igyekszünk a tőlünk telhető legtöbbet visszaadni annak a közegnek, ahol dolgozunk. Vállalatunk számos szervezetet támogat különböző módokon, globálisan és Magyarországon is.  Ezen együttműködések közül minden évben kiemelkedik egy partner, amelyet a dolgozóink választanak ki. Idén a Bátor Tábort választottuk partnernek Magyarországon.” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. „Önkéntes hónapunk egy olyan globálisan támogatott rendezvény, amelynek keretében az egész évben zajló karitatív programok mellett - és a stratégiai partnereinken felül is - számos újabb szervezetet segítünk különböző módokon. Így többek között bölcsődék, óvodák, iskolák, árvaházak, anyaotthonok, hajléktalanokat és hátrányos helyzetű családokat támogató alapítványok vagy állatmenhelyek munkáját és működését segítik kollégáink. Büszkeséggel tölt el, hogy tavaly a budapesti iroda dolgozóinak 95%-a végzett valamilyen önkéntes, karitatív munkát és idén arra törekszünk, hogy még többen legyünk.” – tette hozzá a szakember. 

 

 

A Bátor Táborral nem ez az első jelentősebb közös programja a Morgan Stanley budapesti központjának. Az anyagi támogatás mellett a cég szakemberei önkéntes munkával segítenek majd abban is, hogy a Bátor Tábor Közösségi és Élményközpontja korszerű informatikai hálózatot kaphasson.  „Nagy megtiszteltetés, hogy mi lehetünk a kiemelt kedvezményezettje a budapesti Morgan Stanley iroda adománygyűjtő és önkéntes programjainak. Ez segíti az Alapítvány fenntartható működését, ami számunkra alapérték, hiszen most már évről évre közel 1500 érintetthez jutunk el táboraink és kórházi programjaink által, ingyenesen. Külön öröm volt részt venni a sárkányhajó verseny színes forgatagában, mert mi már tudjuk, hogy a játék mekkora pozitív tölteted ad kicsik és nagyok életében egyaránt” – mondta el Kindli Erna, a Bátor Tábor igazgatója.

 

 

Szaktudásukra építve is segítenek

A vállalat nem csupán anyagi vagy klasszikus „két-kezi” munkára épülő programokat szervez, de a cég tudására és a kollégák különleges készségeire is építenek. A Morgan Stanley budapesti irodája a vállalat meghatározó technológiai és elemző központjaként működik, az itt dolgozó szakemberek közel fele informatikával - IT infrastruktúra- és alkalmazásfejlesztéssel – foglalkozik és jelentős a pénzügyi, kockázatelemző, matematikai modellező csapat, valamint a pénzügyi területen dolgozók létszáma is. Ezen területek szaktudása is megjelenik az önkéntes munka során. 

 

 

„Lesz, ahol festéssel, takarítással, kertrendezéssel segítünk, sok helyen pedig kollégáink szakmai tudására építve támogatjuk partnereinket. Van olyan szervezet, amelyet adatbázis kezelő szoftver fejlesztésével, üzembeállításával vagy webes alkalmazásfejlesztéssel támogatunk. Van, ahol könyvelési, pénzügyi tanácsadást végzünk és olyan is, ahol pénzügyi, nyelvi vagy informatikai oktatási programokat dolgozunk ki gyerekek számára.” – összegezte Fogarasi Norbert. 

 

Az elmúlt időszakban több hasonló kezdeményezésben is részt vettek a Morgan Stanley dolgozói. Így készülhet pénzügyi öngondoskodásra nevelő tananyag az SOS Gyermekfalu lakóinak. Így tanulhatnak angolul és informatikát a BAGÁZS alapítvánnyal közös programban a bagi roma gyerekek és így bővíthetik matematikai gyakorlati tudásukat a 9. kerültben tanuló középiskolás lányok a Smartiz tanfolyamon. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09