Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

forrás: Prím Online, 2018. június 7. 15:05

A 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjait és a díjasok kiállítását kedden adták át és nyitották meg! A kiállítást két nap alatt többszáz látogató, diák kereste fel, nézte meg!

A verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 5-ei eredményhirdetésen versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson Magyarország székházában.

 

A 20 év alatti fiatalok számára meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A több mint 100 pályázó közül az első fordulóból 69 jutott tovább, akik közül 57-nek sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

 

A június 5-ei nyilvános eredményhirdetésen a legjobbnak ítélt pályázók 3 első, 4 második és 3 harmadik díjat, valamint 2 különdíjat vehettek át Dr. Pálinkás József, az NKFIH elnökétől, Szigeti Ádám, felkért helyettes államtitkártól, és Prof. Ormos Pál, a bírálóbizottság elnökhelyettesétől. A díjazottak az ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített kisplasztikát is kaptak. 

 

Első díjat nyert 

Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Ferences Gimnázium, Szentendre) „Cervelox 2.0 - Avagy: Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?” c. pályázata. A versenyzők által kifejlesztett, eddig sehol nem alkalmazott módszer egyszerűsége, olcsósága és gyorsasága lehetővé tenné, hogy akár minden, iskolába kerülő kisgyermeken elvégezhessenek egy tesztet, hogy megtudják, nem ajánlatos-e további, részletes vizsgálatokat végezni a két agyfélteke nem megfelelő együttműködésének felderítése és a mielőbbi segítségnyújtás érdekében.

 

 

Novák Blanka (Egri Dobó István Gimnázium). „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” című pályázata. A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.

 

 

Tassi Timián Áron (Miskolci Herman Ottó Gimnázium) „Okoslámpa” c. pályázata. A versenyző olyan lámpát tervezett és készített, amivel nem csak a látható fényt, hanem hang információt is el lehet juttatni jól körül határolt helyekre. Működése a LED fény hangfrekvenciával történő modulációján alapul.

 

 

Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió 2018 szeptemberében Dublinban megrendezendő “30. Fiatal Tudósok Versenyén” amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az értékes (3500-7000 euró) díjakért.

 

Valamennyi díjnyertes pályamunka, valamint a leglátványosabb kiemelt dicséretben részesített találmányok és tudományos kutatási eredmények június 5-e és 6-a között megtekinthetők az Ericsson Magyarország székházában (1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 11.). 

 

 

A tizenéves tehetségek 19 saját standdal és demonstrációs eszközökkel várják a látogatókat, ill. a startup befektetőket.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek

Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.

2023. május 10. 14:17

A fiatalok kezében a jövő a Megoldások a holnapért kihíváson

A Megoldások a holnapért program célja a legjobb jövőformáló ötletek megtalálása mellett a diákok készségfejlesztése, ezért idén minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésre a szervezők. Az 50 legjobb csapat egy online tanulási és közösségi platformon keresztül sajátíthatja el a jövőtervezés és design thinking alapjait. A szakértői videók, kérdezz-felelek alkalmak és a kitöltendő feladatok elengedhetetlen tudással vértezik fel a diákokat, és egyben irányt mutatnak, hogy a legjobb 8 csapat közé kerülhessenek a Samsung és az EdisonKids közös kihívásán.

2023. április 5. 12:53

Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (előszörmásodszorharmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat. 

2023. március 27. 12:43

Sajtódíjat indít a Siemens

Újraindítja médiadíját a Siemens, amellyel a technológia területén kimagasló minőségű munkát végző újságírókat és tartalomkészítőket kívánja elismerni. A Siemens Media Award 2023 regionális sajtópályázatra Közép- és Kelet-Európa hét országában (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) nevezhetnek újságírók, valamint a közösségi média- és más felületek tartalomkészítői is.

2023. március 22. 15:36

Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban

Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval.

2023. március 17. 20:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39