Új elnökséggel és már 64 taggal működik az 5G Koalíció
Megtartotta harmadik, egyben tisztújító plenáris ülését a Digitális Jólét Program (DJP) által kezdeményezett 5G Koalíció (5GK) 2018. június 27-én, Budapesten. Az egy éve, 2017. június 19-én kormányzati és piaci szereplők, szakmai és érdekképviseleti szervezetek, egyetemek és tudományos műhelyek részvételével megalakult 5GK célja, hogy Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon.
Az új kormányzati struktúrában a Digitális Jólét Program irányításáért az innovációs és technológiai miniszter felel. A digitális ökoszisztéma egészét átfogó fejlesztési program célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertese legyen.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a DJP vezetője elmondta: az innovációs tárca tervei szerint 2018 októberére elkészülő 5G stratégia a bürokratikus akadályok csökkentésére, a piaci és állami felhasználási igények generálására és - elsősorban a zalaegerszegi járműipari tesztpálya környezetében - tesztelési lehetőségek biztosítására fókuszál majd.
Magyarország a világon az elsők között valósítaná meg az 5G technológia bevezetését, vezető szerepet vinne a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében is. Megalapítása óta az 5GK tagszervezeteinek száma az induló negyvenhatról hatvannégyre nőtt. Az öt szakmai munkacsoport tevékenységében több mint 130 vezető szakember vesz részt, támogatva hazánk 5G stratégiájának elkészítését.
A harmadik plenáris ülésen megtörtént a hét fős elnökség tisztújítása, a testület tagjává választották Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, Budai J. Gergőt, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesét, Jakab Rolandot, az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország vezérigazgatóját, Jakab Lászlót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánját, Major Gábort, az IVSZ főtitkárát és Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét.
A szakmai munkacsoportok (5G stratégiai munkacsoport, Hálózatfejlesztés és infrastruktúra, Tesztkörnyezet, Nemzetközi együttműködés, Alkalmazások és mintarendszerek) beszámoltak tevékenységük eredményeiről. 2017 szeptemberétől az 5GK tagjai 29 önálló szakmai javaslatot dolgoztak ki az 5G stratégiához kapcsolódóan, míg az öt szakmai munkacsoport 36 ülésén több mint 600 szakember vett részt.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ericsson Mobilitási Jelentésének fő megállapításai
- Az internetes áfacsökkentés árcsökkentő hatása maradéktalanul érvényesült
- Díjazták az Ericsson 5G technológiáját
- Ericsson üzleti útmutató szolgáltatóknak
- A Huawei 5G-chipkészletével már a végfelhasználók is kapcsolódhatnak szupergyors hálózatra
- Indulhat az 5G!
- A telepített Ericsson Radio System termékek készen állnak az 5G NR-re
- Országszerte 1500 Digitális Jólét Program Pont fejlesztése valósul meg
- Stratégiai program indul a blokklánc és fintech fejlesztések ösztönzésére
- A digitális eszközök használatát ösztönzi a kormány új programja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Díjmentes roadshow-konferencia az Közép-Dunántúl Régió kkv-döntéshozóinak
A PP Konferenciaközpont a székesfehérvári Pénz, de honnan? roadshow-konferenciáján most is, mint 22 év óta minden évben összegyűjti a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott pénzforrásokat és a hatékonyságot növelő új módszereket.
Új tagokkal bővült a G-Shock női karóráinak választéka
A Casio bemutatta a G-Shock márka legújabb ütésálló karóráit. A kompakt, analóg-digitális számlappal rendelkező karórák a nőiességet ünneplik és rózsaarany (ú.n. rose gold) színben tündökölnek. Mint ismeretes ez az árnyalat eredetileg az ékszereknél jelent meg, de ma már a karórákon is hódít.
20 éves jubileumát ünnepli a Budapest Design Week
Idén 20. alkalommal rendezik meg 2023. október 5. és 15. között a Budapest Design Weeket (BDW), amelyre jubileumi programsorozattal készül a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál fókuszában a BDW elmúlt 20 évének legkiemelkedőbb szereplői, alkotásai és eseményei állnak, emellett számos izgalmas programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, szakértői előadásokkal és neves hazai designvállalkozások bemutatásával ünnepelnek. A visszatekintés mellett kiemelt szerepet kap a jövőtervezés is.
Karrierváltás: 600 ezerhez közelít a junior informatikusok átlagbére
A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek.