Beszélgető drónrajok, összehangolt repülés

forrás: Prím Online, 2018. július 23. 13:39

Az ELTE kutatói a nagy egyedszámú drónrajok önszerveződő repüléséről jelentettek meg címlapfotós közleményt a Science Robotics júliusi számában. A vizsgálatok során biológiai motivációjú algoritmusokat és az evolúció elvét használták az új csoportos drónvezérlés megalkotásához.

A világban mára több millió drón repked az égen, és szinte mindegyikhez tartozik egy pilóta is a földön. Az ELTE kutatói most olyan drónokat fejlesztettek, amik nagyméretű rajokba csapódva végre megszabadulhattak földi irányításuktól: a drónok egymással beszélgetve repülnek közös céljuk felé, csoportosan kerülve el az akadályokat, akárcsak a madarak.

 

Az ELTE Biológiai Fizika Tanszék és az MTA-ELTE Biológiai és Statisztikus Fizikai Kutatócsoport drónrajos kutatási eredményei 2014-ben járták be a világot először. A Vicsek Tamás által vezetett kutatócsapat készítette a világ első tíz egyedből álló kültéri önszerveződő kvadrokopter flottáját. A csapat most a Vrije Universiteit Amsterdam magyar származású professzorával, Ágoston E. Eibennel egészült ki, aki a drónok megújult vezérlő algoritmusát evolúciós stratégiákkal optimalizálta. Az eredmény magáért beszél: a kutatóknak terepen harminc, valósághű szimulációban akár ezer nagy sebességű drón szoros együttműködését sikerült ütközésmentesen megvalósítaniuk akadályokkal terhelt környezetben.

 

 Fotó: Bézsenyi Zsolt

 

A vezérlést biztosító algoritmus az élőlények csoportos mozgását leíró modellek alap összetevőit egészíti ki drónspecifikus mozgásjellemzőkkel és bizonyos fokú intelligens útvonaltervezéssel. A bonyolult vezérlő algoritmus számos paraméterét az ELTE szuperszámítógépein futtatott evolúciós algoritmus segítségével optimalizálták az adott feladathoz.

 

„Amikor az ember a legnagyobb klasszikusok trillázó dallamait hallgatja, jégtáncosok szédítően pontos pörgését nézi vagy éppen többezres seregély rajok összehangolt repülését figyeli, akkor a harmónia és a könnyed tökéletesség jut róla eszébe. Pedig ezek mind összetett, bonyolult rendszerek, amik csakis a végletekig történő csiszolás, gyakorlás, azaz optimalizáció során válnak csak nagyszerűvé. A könnyedség és a bonyolultság ilyen módon összefüggő egysége jellemzi a komplex rendszereket, ahol az optimalizáció szükségszerű része a működésnek.” – mondja Vásárhelyi Gábor, az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén működő robotikai labor vezetője.

 

Fotó: Bézsenyi Zsolt

 

A robotikai rendszerek intelligenciája világszerte szédületes ütemben fejlődik, ezt a jelenlegi kutatás a csoportos intelligencia szintjére emeli. Ha az önvezető autók mintájára az önvezető drónok is térhódításnak indulhatnak, a pilóta nélküli, csoportos feladatmegoldásának számos érdekes és hasznos alkalmazása nyílhat meg például a precíziós mezőgazdaság, természetvédelem, katasztrófavédelem, vagyonvédelem vagy akár a csomag- és utasszállítás területén is.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Két piacvezető játékfejlesztő céggel kötött stratégiai partnerséget a Honor Play

A Honor, a fiatal, trendszetter, innovatív okostelefon e-brand stratégiai partnerséget kötött a PUBG Corp.-al és a GAMELOFT-tal, a két piacvezető játékfejlesztő céggel. A Honor, valamint a PUBG MOBILE és az Asphalt 9: Legends forradalmasítja a mobiltelefonos játékvilágot. 

2018. október 16. 17:11

Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízást modern vasúti technológia szállítására

Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízásokat a svájci vasúti járműgyártó vállalattól, a Stadlertől. A rendelések alapján az ABB a legmodernebb technológiai színvonalú vontatási berendezéseket szállít több mint 160 vonatszerelvényhez, amelyek Európa és az Egyesült Államok városi, elővárosi és távolsági vasútvonalain közlekednek.

2018. október 16. 09:47

125 iskola iratkozott be a Microsoft Innovatív Iskola Program 2018/2019-es évfolyamára

Becsengettek a Microsoft Innovatív Iskola Program 2018/2019-es tanévére. Az október 12-én megtartott évnyitón egyből meg is kezdődött a tanulás: noha a hagyományos szavalás ezúttal elmaradt, a Microsoft Magyarország székházban felsorakozó tanárok és iskolaigazgatók gondolatai enélkül is rímeltek a digitális oktatásra.

2018. október 16. 08:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

eTrends Monitor: a készpénzmentes fizetés már népszerűbb a netezők körében

2018. október 8. 10:12

Videót vetít, kezet fog, ölel, táncol a robot

2018. szeptember 21. 14:07

Mely területeken jelenti a fejlődés motorját a nyílt forráskód

2018. szeptember 19. 14:18

A drón vagy a Tesla gyorsul jobban?

2018. szeptember 18. 14:04
cloudappsportal.com