Fejlett fájlkezeléssel a zsarolóvírusok és a GDPR kihívásai ellen

forrás: Prím Online, 2018. július 25. 12:33

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a File Governance Suite

A programcsomag segítségével a vállalatok még hatékonyabban kezelhetik fájljaikat, a hagyományos backup rendszerek által kínált lehetőségekhez képest gyorsabban állíthatják vissza értékes adataikat akár ransomware támadás után is, és eleget tehetnek a biztonsági, illetve törvényi előírásoknak, beleértve az új uniós adatvédelmi rendeletet, a GDPR-t.

 

A Verizon 2018-as Data Breach Investigations Report jelentése alapján a zsarolóvírusok számítanak a legnagyobb biztonsági fenyegetésnek, ez a típusú kártevő ugyanis a leggyakoribb a rosszindulatú szoftverek között 39 százalékos aránnyal. A zsarolóvírusos támadások szinte minden vállalatot érintenek szerte a világon, ami az adatvesztés mellett az előírások miatt is nehézséget jelent a cégek számára. A GDPR például többek között azt is megköveteli, hogy a szervezetek megfelelő védelmet építsenek ki a biztonsági résekkel és adatszivárgásokkal szemben, és a személyes adatokat érintő incidenseket az ügyfelek és az illetékes hatóságok felé is jelentsék.

 

 

A File Governance Suite csomag révén a vállalatok egyszerűbben gondoskodhatnak a megfelelő védelemről, mivel a megoldások lehetővé teszik adatvédelmi házirendek kialakítását és betartatását, elveszett vagy zárolt fájlok helyreállítását, a tartalmak ellenőrzését és a személyazonosságalapú fájlmenedzsmentet. A csomag arra is lehetőséget biztosít, hogy az értékes és bizalmas fájlokhoz a cégek csak egy proxy fiókon keresztül engedélyezzék a hozzáférést. Az eszközök segítségével az illetékes szakemberek a fájlok tartalmát is elemezhetik, és szükség esetén törölhetik vagy biztonságosabb helyre mozgathatják a személyes vagy érzékeny adatokat tartalmazó elemeket.

 

A csomag magában foglalja a File Reporter megoldást, amely átfogó képet nyújt a céges fájlrendszerekről, a hálózaton belül érvényes fájlhozzáférésekről, valamint a tárolt adatok struktúrájáról és egyéb jellemzőiről. A File Governance Suite másik eleme a File Dynamics hálózati, fájlrendszer-felügyeleti és biztonsági eszköz, amely a fájlmenedzsmentet könnyíti meg, és képes automatizálni a kapcsolódó feladatokat, beleértve a tárhelyek kiosztását, illetve a fájlok helyreállítását, migrálását vagy törlését. A két termék együttes használatával a szervezetek gyorsan feltérképezhetik fájltárolási rendszereik állapotát, valamint végrehajthatják a biztonságos és optimális működéshez esetlegesen szükséges módosításokat.

 

A csomag segítségével a szervezetek az adatmennyiség növekedését is kordában tarthatják. Felderíthetik, pontosan milyen fájlokat tárolnak és azok milyen fontossággal bírnak, majd házirendek alapján automatizálhatják az egyes fájlok áthelyezését, archiválását vagy törlését. A csomag szintén lehetővé teszi a hálózati tárhelyek automatikus kiosztását az egyes felhasználók vagy csoportok számára, illetve a tárolóeszközök közötti terheléselosztást is képes automatizálni.

 

A File Governance Suite már elérhető. További információ:

https://www.microfocus.com/products/file-governance/

https://www.microfocus.com/campaign/download/micro-focus-file-governance-suite/

https://www.microfocus.com/campaign/download/file-governance-suite/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05