Startupból világcég – ez kell a sikerhez
Jó csapat és menedzsment, működőképes stratégia, hosszú távú célkitűzés és egy csipetnyi szerencse – ha ezek az összetevők adottak, egy Magyarországról indult startup is meghódíthatja a világpiacot, ahogyan az NNG példája is mutatja. Az autóipar legnagyobb szereplőinek szállító cég kétszer is szerepelt a Deloitte „Technology Fast 50 Central Europe” rangsorában.
Mindössze 4 évvel az alapítás után, 2008-ban már szerepelt a Deloitte „Technology Fast 50 Central Europe” listáján az NNG, majd a következő évben ismét bekerült a régió leggyorsabban növekvő innovatív vállalkozásai közé. A társaság a 2006-os CeBIT-en jelent meg a nemzetközi nyilvánosság előtt navigációs megoldásával, és az ottani siker komoly lökést adott a vállalat fejlődésének, aminek köszönhetően néhány éven belül saját piacukon az egyik legnagyobb szereplővé váltak.
„Nem hátrányként, hanem inkább előnyként éltük meg, hogy egy viszonylag kis piacon, Magyarországon indultunk el. A technológiát az emberek hozzák létre és a magyar mérnökök szaktudása kiemelkedő, a kreativitás és a szakmai ismeretek, amik jellemzik őket, komoly versenyelőnyt jelentenek. Emellett abból adódóan, hogy kis piacról van szó, mindig kreatív megoldásokkal kell előjönni, és ez bizony nagy rugalmasságot eredményez. A nyugati világból érkező nagy versenytársainkra sokkal kevésbé jellemző a technológiai függetlenség és rugalmasság, mint ránk” – mondta el Nagy István, az NNG pénzügyi vezetője.
„A sikerünk egyik legfontosabb eleme hogy időben felismerjük a piaci igényeket, trendeket és ennek megfelelően dolgozzuk ki a stratégiát. Ebben kulcsszerepe van a csapatnak,az alapítóknak, a tulajdonosoknak és a menedzsmentnek is. Ha ezek a feltételek adottak, akkor a többi tényező már szinte jön magától. Persze egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy valaki jó időben, jó helyen legyen és jó döntéseket hozzon” – fűzte hozzá Nagy István.
A ma már közel ezer főt foglalkoztató NNG 2008-ban hozott egy fontos stratégiai döntést, amely értelmében a korábbi PND (Personal Navigation Device) fókuszt áthelyezve átálltak az autóipar kiszolgálására. „Minden külső visszajelzés hasznos a menedzsmentnek és a munkavállalóknak is, hiszen belső energiatöbbletet ad és visszaigazolása annak, hogy amit csinálunk elismerésre méltó és valóban jó úton haladunk. A Deloitte Technology Fast 50-be való bekerülés egyrészt ezt jelentette számunkra, másrészt pedig a piacon való megjelenés szempontjából is kifejezetten pozitív hozadéka volt. Ezzel egy olyan visszaigazolást kaptunk, mely a piac, a partnerek számára is megerősítette, hogy az NNG megbízható partner, akire lehet számítani” – tette hozzá az NNG pénzügyi vezetője.
„A Deloitte „Technology Fast 50 Central Europe” rangsorban az NNG mellett korábban olyan magyar cégek szerepeltek, mint a Tresorit, a Starschema vagy a Solvo Biotechnology. Az ő példájuk mutatja, hogy kreativitással, kitartással Magyarországról indulva is elérhet nemzetközi sikereket egy startup. A Fast 50 programunk egyik kiemelt célja, hogy felhívjuk az innovatív cégekre a figyelmet és biztos vagyok abban, hogy a következő években szép számmal találkozunk majd az NNG-hez, illetve a többi említett társasághoz hasonló magyar sikersztorival” – mondta el Csűrös Balázs, a Deloitte Magyarország Technology Fast 50 programért felelős vezetője.
A Deloitte idén ismét meghirdette a „Technology Fast 50 Central Europe” versenyt, amire a 2014-2017 között látványos bevételnövekedést felmutató innovatív cégek jelentkezését várják a régió 18 országából.
A Technology Fast 50 Central Europe versenyre a http://www.deloitte.com/hu/fast50 weboldalon lehet jelentkezni 2018. július 31-ig, a rangsort 2018. október 11-én mutatják be. Valamennyi, a feltételnek megfelelő jelentkező automatikusan részt vesz a Deloitte EMEA Technology Fast 500 versenyen is.
További részleteket tudhat meg a Deloitte podcastjából.
Kapcsolódó cikkek
- Tilos lesz a vevők hátrányos megkülönböztetése: itt a geo-blocking szigorítás
- Közeledik a türelmi időszak vége az online számlaadat-szolgáltatás kapcsán
- Innováció nélkül nincs növekedés
- A multik kerülhetnek először célkeresztbe a GDPR miatt
- Új vezető a Deloitte Magyarország German Desk üzletágánál
- Ideje felkészülni a vállalkozásoknak az Ipar 4.0-ra
- Indul a Deloitte Technology Fast 50
- GDPR: büntetni a NAIH fog, de a kis- és középvállalatokat egyelőre csak figyelmezteti
- Magyarországról nevezik ki a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának új vezetőjét
- Kedvező piaci dinamika a hazai vállalatértékesítési és felvásárlási piacon
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában
Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag nullára csökkenti az anyagveszteséget egy nemzetközi díjjal elismert magyar technológia. Az Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé beválasztott GLT Delta az épületszkennelés, a négydimenziós tervezés és az előregyártás kombinálásával vált pécsi családi vállalkozásból európai referenciákkal rendelkező céggé.
A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget
Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára válik elérhetővé a marketing – állítja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.
Az Unió jóváhagyta a új e-aláíró platformot
Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform Uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.
Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál
Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.
Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk
Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.