24 órán belüli áruhitellel erősít az eMAG

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 4. 10:11

Az eMAG a fogyasztói élmény további javítása céljából olyan áruhitel programot vezetett be, mellyel a vásárlók kiemelkedően egyszerűen és a hazai piacon a leggyorsabban (egy napon belül) juthatnak hozzá a kiszemelt termékekhez. 

Az eMAG és a Cofidis Magyarország szövetségre lépése stratégiai fontosságú mindkét cég életében. Az eMAG jelenleg a legnagyobb csak online módon értékesítő kereskedő Magyarországon, a Cofidis pedig az online hitelek specialistájaként annak élvonalában van és ezt a szerepet a jövőben tovább kívánja erősíteni. A két vállalat együttműködése idén július elején indult el. Azóta már az első vásárlói hiteligénylés és finanszírozás is megtörtént, az igényléstől számított 24 órán belül.

 

Kényelmi szolgáltatások teljes körét hozza el az együttműködés

„Sokat várunk a Cofidissel való együttműködéstől, hiszen az új finanszírozási lehetőségekkel vásárlóink számára új lehetőségek nyílnak: az eMAG-tól megszokott kiemelkedő színvonalú vásárlási folyamat során egyszerűen, gyorsan igényelhetnek áruhitelt, ők maguk dönthetnek arról, egy-egy terméket milyen ütemezéssel kívánnak kifizetni. Így nem maradnak le a legjobb akcióinkról akkor sem, ha éppen nem áll rendelkezésre a szükséges összeg.” – fogalmazta meg Catalin Dit, az eMAG magyarországi vezetője.

 

„Az eMAG jelenleg a legnagyobb csak online módon értékesítő kereskedő Magyarországon. A Cofidis pedig az online hitelek specialistájaként az online áruhitelezés élvonalában van és ezt a szerepet a jövőben tovább kívánja erősíteni, ezért is döntöttünk a szövetség mellett”. – mondta el Holló Bence a Cofidis Magyarország ügyvezető igazgatója.  

 

A két vállalat együttműködése idén július elején indult el. Már az első nap kimagasló számú igénylés érkezett, az első finanszírozás (a Cofidis vállalásának megfelelően) mindössze 24 órán belül megtörtént.  

 

Tovább erősít az eMAG

Az eMAG a magyarországi online piac egyik legnagyobb szereplője, így a legszélesebb termékkörrel rendelkezik. A webáruházban több mint 1 000 000 aktív terméket találhatnak meg a vásárlók.  A legnépszerűbb termékek közé a TV-k, a nagy háztartási gépek és fehéráruk, valamit a mobiltelefonok és táblagépek tartoznak. Ezek együttesen a forgalom több mint felét adják. Egyre nagyobb az érdeklődés emellett a cipők, a női ruházati termékek, illetve a táskák és egyéb kiegészítők iránt is.

 

A vásárlók átlagosan évente 11 alkalommal rendelnek az eMAG-tól, az átlagos kosárérték pedig az elmúlt pénzügyi évben kiemelkedően, 22%-al nőtt 12 hónap alatt. A fogyasztók számára az egyszerű és gyors folyamat mellett a biztonság is nagyon fontos, éppen ezért a vállalatnál vásárolt termékekre 30 napos termék-visszaküldési lehetőséget biztosít ingyenesen, indoklás nélkül kérelmezhetően. A garanciális ügyintézéshez mindössze egy online űrlapot kell kitölteni, az eMAG teljeskörű garanciát vállal a meghibásodásokra, ajtótól-ajtóig garanciális szolgáltatásával. Ez időt takarít meg a fogyasztóknak, illetve problémamentessé teszi az ügyintézést. Az eMAG felveszi a terméket, elszállítja a hivatalos szervizbe, majd visszajuttatja a vásárlóhoz a lehető legrövidebb időn belül. Ez a szolgáltatás is ingyenes az eMAG vásárlóinak.

 

Országszerte ismerik és használják az eMAG webáruházát, az online vásárlók száma azonban Közép-Magyarországon a legnagyobb, a rendelések 32 százaléka, a forgalom 35 százaléka köthető ide. A legfrissebb pénzügyi jelentés szerint a lezárt pénzügyi évben Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Fejér, illetve Somogy megyében egyaránt bővülést regisztrált a vállalat.

 

A SimilarWeb adatai alapján az eMAG messze a legnagyobb forgalmú hazai webáruház, több mint kétszer annyi látogatással mint a második és a harmadik helyezett eredménye együttvéve. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Work Trend Index: Virtuális asszisztens fogja tehermentesíteni az embereket a munkahelyeken

Alapjaiban alakítja át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia a Microsoft idei Work Trend Index kutatása szerint. Az AI nem veszi el az emberek munkáját, hanem felszabadítja őket a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre. Az elmúlt évek technológiai fejlődése gördülékenyebbé tette a kommunikációt, közben azonban az erre fordított idő és a munkatársakkal megosztott információ mennyisége is vészesen megnőtt. A problémára az újgenerációs mesterséges intelligencia, az irodai szoftverekbe hamarosan beépülő Copilot kínál megoldást, amit a felmérés szerint a munkavállalók többsége bizakodva vár.

2023. június 7. 12:55

Bárki az energiaátmenet aktív résztvevője lehet

Az energiaátmenet aktív résztvevője válhat bárkiből a Schneider Electric, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ és az Atelier 21 nevű francia civil szervezet új, képzési kezdeményezésének köszönhetően. A „Legyél az energiaátmenet résztvevője” címet viselő ingyenes tanfolyam már elérhető angol nyelven, a későbbiekben pedig további nyelveken is hozzáférhető lesz. A tanfolyamra június 12-ig lehet jelentkezni.

2023. június 7. 11:23

A NEXT 3D konferencia az additív gyártás hazai ipari alkalmazásaira fókuszál

Ha érdeklik a 3D nyomtatás sikeres, hazai ipari alkalmazási példái, jelölje be naptárában a szeptember 12-i dátumot és vegyen részt a NEXT 3D konferencián! Az egyedülálló iparági találkozó az additív gyártás trendjeire, a területet megmozgató kérdésekre és a szakma legjobb gyakorlataira fókuszál.

2023. június 7. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39