Észtország magyar informatikusokat toboroz
A technológiai szempontjából a világ legsikeresebb országai közé tartozó Észtország toborzási kampányt indított magyar szakemberek számára Career Hunt címmel, élvonalbeli IT-vállalatokkal közösen, nemzetközi szinten ismert cégek (pl. Taxify, Twilio, Microsoft, Veriff és Swedbank) vezetői pozícióinak betöltésére.
A kiválasztott jelöltek öt napos meghívást kapnak Észtországba, ahol megismerkedhetnek IT-óriásokkal, ellátogatnak a NATO internetes biztonsági központjába és a Robotexre, a világ legnagyobb robotikai fesztiváljára, valamint jövőbeni pályafutásukat potenciálisan meghatározó állásinterjún vesznek részt.
Az előzetes interjúztatást a munkaadókat a megfelelő jelöltek keresésében támogató Jobbatical nemzetközi állásközvetítő portál végzi. A cég vezérigazgatója, Karoli Hindriks szerint a technológiai szektorban a munkaerőhiány jelenti világszerte és Észtországban is az egyik legnagyobb problémát. A most indított kampány megváltoztathatja az emberek toborzásról alkotott elképzeléseit. „Az egyszerű álláshirdetés már nem elég” – mutat rá a szakember. „A munkavállalók sokkal mobilabbak, mint korábban, és még nagyobb erőfeszítésre van szükség elérésükhöz”.
Karoli Hindris meglátása szerint egészen rendkívüli változásokon megy keresztül a toborzási tevékenység az előző évtizedhez képest. A ManpowerGroup globális toborzási vizsgálata szerint a munkaerőhiány nagyobb problémát jelent napjainkban, mint bármikor az elmúlt 12 évben. A világszerte megkérdezett munkaadók 45%-a nyilatkozott úgy, hogy nehézséget jelent számára a megfelelő hozzáértéssel rendelkező munkavállalók megtalálása. A 43 ország több mint 39 ezer munkaadójának részvételével zajló tanulmány megállapította, hogy a speciális műszaki készségekkel rendelkező munkatársak (mérnökök, informatikusok) iránt a legnagyobb a kereslet. A munkaadók egynegyede szerint idén nehezebb megfelelő szakembereket felvenni, mint tavaly.
A Career Hunt lehetővé teszi az észtországi karrier iránt érdeklődő szakembereknek, hogy ingyen eljussanak az országba, és megismerkedjenek a rendelkezésre álló lehetőségekkel még azelőtt, hogy a költözés mellett döntenének. Találkozhatnak a munkaadókkal és megtudhatják, milyen lehetőségek várnak rájuk Tallinban és összességében véve Észtországban. Felkereshetnek olyan IT-óriáscégeket, mint pl. a Taxify, ellátogathatnak a NATO internetes védelmi központjába és a Robotexre, sőt igazi szaunaélményben is részük lehet.
A mindössze 1,3 milliós Észtország egyre növekvő informatikai és távközlési szektorral rendelkezik. Az előrejelzések szerint 2020-ra 37 ezer infokommunikációs (IKT) technológiai szakember hiányzik majd a piacról, és a betöltetlen pozíciók egy részére Magyarországról keresnek jelölteket.
A jelölteknek kínált csomag tartalma:
- ötnapos utazás Tallinba, ingyen repülőjeggyel és szállással;
- ingyenes belépés helyi technológiai rendezvényekre, a NATO internetes biztonsági központjába, találkozás helyi startupokkal;
- találkozás a potenciális munkaadókkal és csapataikkal;
- szórakozás (igazi skandináv szaunaélmény, kézműves sör és Robotex);
- ismerkedés Észtországgal, mint leendő lakó- és munkahellyel.
A jelentkezéseket szeptember 23-ig várják a következő oldalon: https://careerhunt.eu/.
Kapcsolódó cikkek
- Mintegy százezer informatikai eszközt kapnak iskolák
- #CodeLikeAGirl – mert a technológia világának szüksége van a lányokra!
- Van egy ember a cégnél, akit ritkán látni, de ha baj van, azonnal hívhatjuk
- A lányoké a jövő az informatikában?
- Piaci körkép: átlagosan 4 hónap alatt és 1 millióért bárki szoftverfejlesztő lehet, akár állásgaranciával is
- Erős éve lesz az informatikai szektornak
- Tizenhét ismert ember tesz hitet a programozás fontossága mellett
- Mivel nyerhető meg az informatikai háború?
- A CODECOOL „Tanulj meg kódolni!” kampányt indít
- One Ingram: az IT szektor hatékonyságnövelő újdonságai egy helyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?
Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.
A SteelSeries bővíti a díjnyertes Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis headsetek és az új Arctis Nova sorozat létrehozója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, valamint a gaming- és esport perifériák világelső gyártója kiterjeszti az Arctis Nova univerzumot az Arctis Nova 4 bevezetésével, amely már Magyarországon is elérhető.
Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője
A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.
Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.
Paradigmaváltást hoz a Data Mesh a technológiai adatplatform területén?
A digitális térben gyorsuló ütemben jön létre adat, aminek feldolgozása, tárolása és kiaknázása egyre fontosabbá válik. Lényeges, hogy a vállalatok hogyan közelítik meg ezt a területet, ugyanis megfelelő módszerrel, az adatok helyes kezelésével, feldolgozásával és üzleti értéket teremtő információ kinyerésével piaci előnyre tudnak szert tenni.