Nagy étvágyú Matávcom
A Matávcom 100%-os Matáv-tulajdonú, országos hatáskörű és elhelyezkedésű cég, amelynek elôdei 1990 óta dolgoznak versenypiaci körülmények között, Matávcom néven egyesülve pedig 1997 óta vannak a piacon. Szolgáltatásaik közül a legjelentôsebbek az ISDN-képes telefonrendszerek és alkalmazások, digitális telekommunikációs rendszerek és alközpontok, CTI-megoldások, CT- és DECT-telefonrendszerek, strukturált belsô hálózatok, biztonságtechnika, videokonferenciás rendszerek.
Az X-Byte már akkor a hálózati megoldásokat hirdette, amikor még a számítógép is ritkaságnak számított. A kft. jogelôdje, az X-Byte Számítástechnikai Szövetkezet 1985-ben, magyar magánszemélyek társaságaként alakult, 150 ezer forint alaptôkével. Többszöri tôkeemeléssel ez az öszszeg 20 millióra emelkedett. Nevéhez fűzôdik az elsô strukturált hálózat megépítése, s mint a Lucent Technologies system-integrátora jogosult az AT&T Systimax SCS hálózatok tervezésére, kivitelezésére és hivatalos regisztrálására, az IBM hivatalos business-partnereként pedig az IBM ACS rendszerét is tervezi és építi. Az X-Byte által eddig épített hálózatok száma meghaladja az ötezret, legfontosabb partnere az MNB, a Földművelésügyi Minisztérium, az AB-AEGON Biztosító, a Nitrokémia Ipartelepek, de a Graphisoft Park is a referenciái közé tartozik. A szakmában elsôként építette ki az ISO 9001-es minôségbiztosítási rendszert, amelynek köszönhetôen élettartam-garanciát is vállal strukturált rendszereire.
A BCN Kft. neve mindenekelôtt a videokonferenciázás hazai bevezetésével és elterjesztésével kapcsolódik össze. Az eddig telepített közel 300 rendszerrel piaci részesedését 70% körülire becsülik ezen a területen. Az 1990 óta amerikaimagyar vegyes vállalatként működô cégnek azonban más "kulcsszavai" is vannak, ha a kínálatát kérdezik: az egyik a "hálózati multimédia", a másik pedig a "multimédia-kommunikáció", amely videostreaming-megoldásokat és IP feletti beszéd-, illetve faxátviteli rendszereket jelent.
A két nevét megtartó megvásárolt cég a Matávcom egy-egy ágazataként működik tovább. Érdekesség, hogy az Answare Kft. megvétele is szerepel az "étlapon", ezek a tárgyalások azonban még nem zárultak le.
Kapcsolódó cikkek
- BCN Rendszerház Kft.: Egyesült a Matávcom és a BCN Kft.
- e-Település program a MatávCom szolgáltatásaival
- Új vezetők a Matáv Csoport leányvállalatai élén
- Bedő Erik távozik a MatávComtól
- Netépítő: internetes szolgáltatáscsomag kicsiknek és közepeseknek
- Átszervezés a Matáv Csoportban
- MatávCom: comDay és születésnap
- Aranyvasárnap a hazai hírközlésben: a Vivendi az első bejelentő
- Matávcom: járműkövető rendszer, új leányvállalat SafeCom
- MatávCom: márkaépítés Ogilvy & Matherrel
A KPMG és a Microsoft globális ESG Akadémiát indított
A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban.
Mesterséges intelligenciával harcol a Binance a tiltott piacbefolyásolás ellen
Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el lehessen távolítani. Ugyanakkor a befektetőknek is érdemes odafigyelniük azokra a jelekre, amelyek az árakat manipuláló tevékenységekre utalnak.
Mostantól a Liberty irodaházban működik az eMAG hazai központja
2023 nyarának végén az eMAG Magyarország új székházba, a Wing Zrt. által fejlesztett Liberty irodaház déli szárnyába költözött a Könyves Kálmán körúton. A legnagyobb magyar e-kereskedő* a 40 ezer négyzetméter alapterületű irodaház harmadik és negyedik emeletét, mintegy 3800 négyzetméternyi irodaterületet bérel. Ide tette át székhelyét a cégcsoport két másik brandje, a Sameday futárszolgálat és a felújított okostelefonok piactereként működő Rejoy.hu is.
Stratégiai megállapodást írt alá a Corvinus és az ExxonMobil
A piacvezető magyar gazdasági egyetem és az energiaipari cég magyarországi leányvállalata együttműködésének fő célja, hogy a kölcsönös fejlődés érdekében szorosabbra fűzzék az oktatás-kutatás, valamint a gazdasági szféra kapcsolatát.