Vállalatbiztonsági kompetenciaközpontot hoz létre a Micro Focus Budapesten

forrás: Prím Online, 2018. október 4. 11:03

A Micro Focus bejelentette, hogy biztonsági kompetenciaközpontot hoz létre Budapesten, amellyel aktívan támogatja a cégeket a megfelelő védelmi rendszer kialakításában és működtetésében. A vállalat a közelmúltban vette át a HPE szoftveres üzletágát, ennek köszönhetően az egyik legátfogóbb biztonsági portfóliót kínálja a hazai piacon. A termékpaletta segítségével a szervezetek megfelelő védelmet nyújthatnak felhasználóik, alkalmazásaik és adataik számára.

„A HPE szoftveres üzletágának átvételének, illetve az előző években végrehajtott, egyéb akvizícióinknak köszönhetően a Micro Focus a világ egyik vezető, tisztán szoftverekkel foglalkozó vállalatává nőtte ki magát. Portfóliónkban számos piacvezető termék megtalálható, amelyeket mostantól a magyarországi szervezetek helyi, professzionális kereskedelmi és műszaki támogatás mellett vehetnek igénybe” – foglalta össze Gur Nedivi, a Micro Focus EMEA régiójának feltörekvő piacaiért felelős értékesítési igazgatója.

 

 

A kompetenciaközpont 2018 októberétől működik Budapesten a Novell PSH keretein belül, tízfős, külön erre a célra dedikált szakembergárdával. Az Enterprise Security Center az ügyfelek és a szoftverekkel foglalkozó partnerek számára egyaránt támogatást nyújt a teljes, Magyarországon elérhető vállalatbiztonsági termékportfólióhoz, amelynek segítségével a szervezetek átfogó védelmi rendszert építhetnek ki a leggyakoribb kiberfenyegetésekkel szemben.

 

A cégeknek nagy szükségük van a szakértői támogatásra, mivel a kiberveszélyek száma folyamatosan nő. Az ilyen jellegű támadások már 2015-ben 3 billió dolláros károkat okoztak, és ez az érték a becslések szerint 2021-re a duplájára nő. Ezzel egyidejűleg a kiberbiztonsági szakemberek iránt is fokozódik az igény, így három éven belül várhatóan a jelenlegi triplájára, 3,5 millióra nő a betöltetlen munkahelyek száma. 

 

„A vállalatok számára rendkívül komoly probléma, hogy a kiberfenyegetések egyre összetettebbek és a számuk is meredeken nő, miközben egyre nagyobb a hiány biztonsági szakemberekből. A HPE biztonsági termékekkel kibővített, átfogó portfóliónkkal és a professzionális helyi támogatással aktívan tudjuk segíteni a helyi szervezeteket az ilyen jellegű kihívások leküzdésében” – mondta Szittya Tamás, a Novell Magyarország Dél-Kelet Európáért felelős regionális igazgatója.

 

 

A Micro Focus széles kínálata magában foglalja az adatok, az alkalmazások és a végpontok védelméért felelős szoftvereket, valamint a személyazonosság- és hozzáféréskezelési termékeket, illetve a biztonsági műveleteket (Security Operations) végző eszközöket egyaránt. Ezek a helyi támogatással érkező megoldások jól integrálhatók egymással, segítve a holisztikus védelmi rendszer kialakítását. A végpontok védelméről a ZENworks, míg a személyazonosságok és a hozzáférések kezeléséről a NetIQ termékek segítségével gondoskodhatnak a vállalatok, amelyek már korábban is elérhetőek voltak hazánkban. 

 

A HPE szoftveres üzletágának átvételével mostantól a Micro Focus portfóliójába tartozik többek között a Voltage és az Atalla, amelyek az adatok biztonságának fenntartásában támogatják a vállalatokat. Utóbbi a FIPS 140-2 szabványnak megfelelő, 3. szintű hardveres titkosítást kínáló eszköz. A Gartner által a piacvezetők közé sorolt Voltage termékcsalád pedig egyebek mellett olyan szoftvereket kínál, amelyek a felhőben és a helyszínen tárolt levelek, fájlok és egyéb érzékeny adatok védelméről gondoskodnak. Ezáltal többek között a GDPR követelményeinek teljesítését is elősegíti.

 

Az alkalmazások biztonságát a Fortify család használatával növelhetik a szervezetek, amely szintén a piacvezetők között szerepel a Gartner Magic Quadrant elemzésében. Ezek az alkalmazásbiztonságot tesztelő termékek képesek feltérképezni, elemezni és jól átlátható formában megjeleníteni az alkalmazásokban található sebezhetőségeket. 

 

A Security Operations feladatok ellátásában pedig az ArcSight termékvonal támogatja a cégeket a kibővült portfólióban, mivel átfogó képet nyújt a biztonsági incidensekről és a kapcsolódó információkról, illetve a fenyegetések elhárításában is segítséget nyújt. A Micro Focus új vállalatbiztonsági kompetenciaközpontja az ArcSight szoftverek mellett támogatást nyújt a hasonló funkciókkal rendelkező Sentinel biztonsági információ- és eseménykezelő rendszerhez is. A vállalat a jövőben is folyamatosan továbbfejleszti és új funkciókkal bővíti mindkét termékvonalat, valamint professzionális support szolgáltatást kínál a megoldásokhoz.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05