Két magyar vállalkozás is szerepel a Deloitte Technology Fast 50 listán

forrás: Prím Online, 2018. október 15. 16:27

Minden korábbinál nagyobb növekedést értek el az idei Deloitte Technology Fast 50 Central Europe listán szereplő cégek, az előző négy évben átlagosan 1290 százalékkal bővült az árbevételük. A 3D-s nyomtatással foglalkozó cseh Prusa Research vezeti a rangsort, amelyre idén két magyar cég került fel, a Supercharge és a SmartFront.

Rekordmértékű növekedést értek el a Deloitte Technology Fast 50 Central Europe lista 2018-as szereplői, a tavalyi, szintén csúcsot jelentő 1127 százalék után ezúttal már 1290 százalékkal nőtt az átlagos árbevételük 2014 és 2017 között. Az immár 19. alkalommal meghirdetett verseny győztese a cseh Prusa Research lett, a 3D-s nyomtatással foglalkozó vállalkozás 17118 százalékos forgalombővülést ért el. A tavalyi rangsor élén végző, online repülőjegy-foglalási szolgáltatást működtető, szintén cseh Kiwi.com 14377 százalékos fejlődést tudott felmutatni, amellyel a második helyet érték el, míg a harmadik helyezett horvát Q Software 3894 százalékkal növelte árbevételét.

 

„Az idén sorban harmadszor döntöttek rekordot a régió technológiai vállalatai az átlagos növekedésük alapján, ami azt mutatja, hogy folytatódik az ágazat robbanásszerű fejlődése a térségben. Eltérően az előző évektől, amikor az első ötbe kizárólag új szereplők kerültek be, idén az élmezőnyben két olyan társaság is található, amelyek már tavaly is ott voltak az elit rangsorban” - mondta el Csűrös Balázs, a Deloitte Technology Fast 50 hazai programvezetője.  

 

Magyarországot idén két vállalat képviseli a Fast 50 rangsorban. A Supercharge Kft. 740 százalékos növekedéssel a 12. helyet szerezte meg a régiós listán. A 2010-ben alapított cég Budapest mellett már Londonban is rendelkezik irodával és olyan nagyvállalati ügyfeleknek fejlesztenek elsősorban mobilra szánt digitális megoldásokat, mint az OTP, a Santander Bank, a Deutsche Telekom, vagy a Magyarországon a NetPincér.hu márkával jelen lévő Delivery Hero. 

 

A másik magyar vállalkozás, a 2011-ben alapított SmartFront elsősorban kis- és középvállalatok számára fejleszt rugalmas, webalapú vállalatirányítási megoldásokat. A társaság 2014 és 2017 között 288 százalékkal tudta növelni árbevételét, ezzel a 45. lett az idei Fast 50 listán. 

 

A Fast 50 rangsorban való szerepléshez még túl fiatal cégek számára kiírt Rising Star kategóriában az okos utcabútorokat fejlesztő horvát Include tudta felmutatni a leggyorsabb fejlődést. A nagyméretű, de jelentős növekedést elérő társaságokat értékelő Big5 kategóriában a cseh ZOOT online ruházati üzlet nyert. 

 

 

 

A leginnovatívabb technológiai fejlesztés díját idén harmadik alkalommal választotta meg a független zsűri, a győztes a litván Brolis Semiconductor lett, ami a vérminták elemzésére használható kompakt lézeres berendezést fejlesztett ki. Ebben az évben a kiemelkedő társadalmi-és szociális hatású innováció új kategóriaként jelent meg a versenyben, a győztes pedig a napelemek új generációját fejlesztő lengyel Saule Technologies lett. 

 

A Deloitte Magyarország leginnovatívabb technológiai fejlesztés különdíját az ULTINOUS kapta. A 2017-ben alakult mesterséges intelligenciára alapozott videoanalitika-technológiát fejlesztő cég már a globális piacon terjeszkedik, és deep learning alapú arcfelismerő algoritmusukkal elsősorban kereskedelmi, biztonsági és webes alkalmazásokat támogat.

 

A 2018-as közép-európai Deloitte Technology Fast 50 program teljes riportja ezen az oldalon érhető el.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services

Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitja meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok, vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.

2023. június 5. 14:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39