Hazai orvostechnológia startupok mutatkoztak be az Egyesült Államokban
Ötvenedik alkalommal rendezték meg az Amerikai-Magyar Orvosok Szövetségének (HMAA) konferenciáját a floridai Sarasota-ban, melynek keretében magyar orvostechnológiai innovációk is bemutatkoztak a Startup Campus, a Rocket Shepherd és a Magyar Nemzeti Kereskedőház közreműködésével.
A konferencia tudományos programja széles körű biomedikai és sebészeti témákra terjedt ki: az általános orvosokat, szakembereket és kutatókat megszólítva, akiknek célja, hogy mélyebben megértsék a klinikai orvostudomány alapjait és annak alkalmazását.
Az ünnepi konferenciát, melynek keretében öt orvostechnológiai startup vállalkozás is bemutatkozott, Áder János köztársasági elnök nyitotta meg.
„Azzal céllal vettünk részt a konferencián, hogy erősítsük az Egyesült Államokban praktizáló, kutató orvosok és a hazai orvostechnológiai startup vállalkozások közötti együttműködést. A közös gyökerek mellett a tudományos, szakmai, valamint üzleti területen is valós kapcsolódási pontokat azonosítottunk a cégek és a diaszpóra között, melynek eredményként a közeljövőben konkrét együttműködések fognak elindulni.
A Startup Campus nemzetközi programján keresztül nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is ösztönözni szeretné a magyar diaszpóra és a hazai startup vállalkozások közötti kapcsolatfelvételt, partnerséget.” – mondta el Kovács Zsolt, a Startup Campus működtető Enterprise Hungary ügyvezetője.
A rendezvényen a startup szekciót Szabó László washingotni nagykövet nyitotta meg, melyet követően bemutatkozott az orvosok, orvostanhallgatók és kutatók munkáját applikációval segítő InSimu, a NowTechnologies Gyroset elnevezésű intelligens eszköze, ami a mozgáskorlátozottaknak fejmozdulatokkal segít a kommunikációban és a mozgásban egyaránt, a Dermus Vision csapata, akiknek megoldásai segítik a bőrrák korai észlelését és kezelési tervezését, valamint a Sigma Drugs, akiknek célja az elsősorban a vesét érintő fibrotiás betegségek kezelésére szolgáló új gyógyszeripari megoldások fejlesztése.
Az eseményen a magyar kötődésű Biotia, az AI alapú, kórházi fertőzésmegelőzést fejlesztő csapat is részt vett.
A HMAA, a Startup Campus és a Rocket Shepherd a jövőben szorosabb együttműködésre törekszik a hazai orvostechnológiai innovációk és az Egyesült Államokban kutató dolgozó orvosok, kutatók összekötése érdekében. Ennek a munkáját segíti 2019 januárjától a Rocket Shepherd online startup platform, amely a hazai és regionális szereplők felfedezhetőségét támogatja.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- A délkelet-európai startupok az IBM Cloud-ot választják az innováció serkentésére
- Navigare necesse est, avagy amerikai úticélok 2019-re
- Nem csupán az információ, az érték is digitalizálható
- Londonban és Berlinben mutatkoztak be magyar startupok és befektetők
- Két magyar startup is esélyes a 25.000 eurós fődíjra
- 4 magyar csapat került az európai egészségügyi startupok élmezőnyébe
- Félidőnél jár a Startup Campus V4 Global Tour
- Hogyan befolyásolják a digitális megoldások az egészségügy jövőjét?
- Az USA-ba érkezett a Startup Campus Global Tour
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új nemzetközi online esemény az Eplan-tól
Milyen kihívásokkal néznek szembe a gépgyártók és a kapcsolóberendezés-gyártók napjaink globális piacain? Hogyan határozható meg a helyes irány a hatékony tervezéshez a munka korai szakaszában? A 2023. június 21-re meghirdetett Eplan L!ve 2023 rendezvény lényegre törő válaszokkal, a szoftver új verziójának legfontosabb elemeivel készül, és felvázolja, miként támogatja ügyfeleit a tervezéstől a gyártásig vezető úton lépésről-lépésre. Bevált gyakorlati példákat ismerhetünk meg a Harro Höfliger, a Kratos Industries és a Sany vállalatoktól, betekinthetünk munkafolyamataikba és tervezési módszereikbe, melyek maximális következetességet és hatékonyságot tesznek lehetővé a számukra.
Az erdei ökoszisztéma helyreállítására kötött szövetséget az Epson és a WWF
Az erdőirtás által erőteljesen sújtott területek megóvására is kiterjeszti az Epson és a világ legnagyobb természetvédelmi civilszervezete, a WWF azt a partneri együttműködést, amely még 2022 márciusában és a délkelet-ázsiai tengervédelemre összpontosítva vette kezdetét. A mostantól három évig tartó kooperáció keretében az Epson 1,6 millió eurónak megfelelő támogatással járul hozzá a WWF erdészeti projektjeinek sikerességéhez.
A diákmunkában elindult a nyári szezon
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.
Mesterséges intelligencia ír hirdetéseket egy ingatlanirodának
Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál már a mesterséges intelligencia (MI) generálja a hirdetési szövegeket.
Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services
Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitja meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok, vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.