27. Magyar Innovációs Nagydíj

forrás: Prím Online, 2018. november 22. 16:49

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, ill. szervezeteket, melyek 2018-ban jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő innovációs díjakra, köztük az Innovációs Nagydíjra, 2019. február 13-ig lehet jelentkezni.

2018. november 21-én, az MTA Klubjában hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség a 27. Magyar Innovációs Nagydíjat. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, ill. szervezetek  vehetnek részt, amelyek a 2018. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el.

 

A találkozón Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke ismertette a jelentkezés feltételeit, az eddigi tapasztalatokat. A Pályázat először 1992-ben került kiírásra, az azóta eltelt 26 év során 1186 pályázat érkezett, s az 1028 mérhető innovációs teljesítmény közül 202 kapott innovációs díjat.

 

Az idei pályázaton a 2018. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további hat kategóriában kaphatnak díjat. Az ünnepélyes átadásra 2018. március végén kerül sor az Országházban. 

 

Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2018-ban elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli. 

 

A meghirdetésen a bírálóbizottság elnöke, Dr. Palkovics László nevében az NKFI Hivatal elnöke, Birkner Zoltán tartott előadást „A 2019. év innovációs célkitűzései” címmel.

 

A 2017. évi innovációs díjakat elnyert vállalkozások közül az Innovációs Nagydíjat nyert Richter Gedeon Nyrt. elnöke, Bogsch Erik – aki egyben az idei Innovációs Klub ülés házigazdája is volt –, az Ipari Innovációs Díjban részesült MOL Nyrt értékesítési vezetője, Puskás Levente, az Agrár Innovációs Díjban részesült KITE Zrt. innovációs főigazgatója, Hadászi László, a Környzetvédelmi Innovációs Díjban részesült Gremon Systems Zrt. ügyvezető igazgatója, Lóczi János és az SZTNH Innovációs Díjában részesült Kőröstej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. marketing és PR vezetője, Nagy Béla számolt be a 2018. évi innovációs tevékenységükről.

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Biztonságos Internet Nap 2019

Belegondoltál már abba, mi lenne, ha te lennél Magyarország egyik legnépszerűbb influencere? Mit tennél, ha a legjobb barátod személyes adataival élnének vissza a világhálón?

2019. január 5. 12:22

Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit

Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának négy résztvevőjét. A 2019 januárjától negyedik alkalommal induló öt hónapos programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. 

2018. december 20. 08:35

Innováció a közjó szolgálatában

15 millió forint összdíjazású technológiai pályázatot indít a Vodafone Alapítvány. A Vodafone Digitális Díjra olyan cégek, nonprofit szervezetek és magánszemélyek nevezését várják, akik kész digitális megoldást tudnak kínálni a gyermekeket, a családokat és a nonprofit szervezeteket érintő mindennapi kihívásokra, problémákra. A pályázati felhívás részletei ezen a linken érhetők el. 

2018. december 12. 17:59

A Hankook támogatásából robotokat és 3D nyomtatót vettek a jövő mérnökeinek

Az abroncsgyártó vállalat 2018-ban második alkalommal hirdette meg Hankook Oktatási Pályázati Programját (HOPP), amire olyan Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyei középiskolák jelentkezhettek, amelyek kiemelt hangsúlyt fektetnek a gazdasági, technológiai vagy társadalmi innovációs törekvések saját tevékenységükbe való átültetésére. Az egyenként 2-2 millió forinttal támogatott, öt darab oktatási intézmény között találjuk a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumát is, ahol a támogatást az informatikai ágazat fejlesztésére fordították.

2018. december 11. 15:53

A VISZ pályázatán egy 160 éves gimnázium bizonyult a leginnovatívabbnak

Immár harmadik alkalommal ítélte oda a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) a magyarországi középfokú oktatási intézményeknek meghirdetett Az év középiskolai digitalizációs tanári csapata díjat. 

2018. december 8. 11:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Technológiával az örökélet felé

2019. január 14. 10:53

Az LG és a Microsoft közösen forradalmasítja az autóipart

2019. január 12. 10:47

Új technológiák az online játékgépekhez

2018. december 28. 08:02

123 magyarországi ALDI áruháznál állít üzembe elektromosautó-töltőket az E.ON

2018. december 19. 14:13
cloudappsportal.com