Sokba kerülhetnek a megtévesztő Black Friday reklámok

forrás: Prím Online, 2018. november 23. 13:45

A Black Friday magyarországi népszerűségének növekedésével együtt jár az is, hogy egyre több panasz érkezik az akciókkal kapcsolatban. A fogyasztóvédelmi hatóságok is fokozottan figyelnek erre az időszakra, ezért a kereskedőknek érdemes szakértőkkel előre egyeztetniük az akcióik tartalmát, mivel ha hibáznak, akár több millió forintos bírságot is kaphatnak.

A Black Friday kezdeményezés 1966-ban indult az Egyesült Államokból és pár éve nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A karácsonyi szezon kezdetét jelző időszakban számos bolt és online webáruház kínálja termékeit hatalmas kedvezményekkel. A GKI Digital kutatása szerint az idén november 12-től 25-ig tartó időszakban az egész éves online kereskedelmi forgalom csaknem 9 százaléka fog realizálódni, valamint az egy főre vetített, átlagosan 45-50 ezer forintos várható költés mellett idén az online rendelések közel 40 milliárd forintos forgalmat eredményezhetnek*. 

 

A Black Friday népszerűségének növekedésével természetesen egyre nő az akciókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma is, annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok évről évre próbavásárlásokat hajtanak végre ebben az időszakban, eljárást indítanak a megtévesztően akciózó kereskedőkkel szemben és a fogyasztók figyelmét külön is felhívják a leggyakoribb megtévesztésekre. Nagyon gyakori például, hogy a meghirdetett akcióban gyorsan kifogy a kedvezményes áron kínált árukészlet, a kereskedők nem létező, fiktív árakból adnak kedvezményeket, vagy hatalmasnak tűnő akciót hirdetnek, de az akcióba bevont termékek köre valójában nagyon szűk.

 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly például azért büntetett 20 millió forintra egy vállalkozást, mert a Black Friday kampányában azt ígérte a fogyasztóknak – például a „Több száz termék vár rád csak egy napon át akár 70 százalék kedvezménnyel!” szlogennel -, hogy az akcióban nagymértékű kedvezménnyel érhetők el termékei. Ezzel szemben a kereskedő hirdetéseiben megjelölt kedvezmény kizárólag olyan árucikkeknél volt elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem voltak tipikus termékeknek tekinthetők és a teljes kínálat kevesebb, mint 1 százaléka volt elérhető a reklámokban megjelölt, „akár 70 százalékos” kedvezménnyel. Jelenleg is folyamatban van egy eljárás, amiben a GVH azt vizsgálja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás megtévesztette-e a fogyasztókat azzal, hogy kiemelkedő mértékű, akár 80 százalékos Black Friday kedvezményeket hirdetett, miközben az akcióban valószínűleg a termékeknek csak egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette. 

 

A fogyasztóvédelmi szabályok betartása nemcsak a vállalkozások reputációjának fenntartása miatt fontos, hanem azért is, mert a szabályok megszegése súlyos – akár a vállalkozások előző évi nettó árbevételének 10 százalékáig terjedő - bírságot is maga után vonhat. A GVH jogsértés megállapítása esetén a jogsértő cégek reklámköltségéből vagy a reklám kapcsán realizált árbevételből kiindulva szab ki jellemzően több millió forintos bírságokat.

 

„Fontos, hogy a kereskedelemmel foglalkozó cégek ne csak a mindennapi gyakorlatukban, hanem a kiemelt profittal kecsegtető adventi-karácsonyi időszakban is a fogyasztóvédelmi szabályok betartásával hirdessék termékeiket, akcióikat. Ebben segítséget nyújthat az, ha a vállalkozások a kereskedelmi kommunikációjukat még annak közzététele előtt tőlük független szakmai testülettel vagy ügyvédi irodával véleményeztetik. Ez a preventív intézkedés egyrészt segíthet a fogyasztóvédelmi szabályoknak való megfelelésben, másrészt egy esetleges későbbi versenyhivatali eljárás során jelentős bírságcsökkentési tényező lehet a GVH fogyasztóvédelmi bírságközleménye szerint” - mutatott rá dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának vezető ügyvédje.

 

____________

* Forrás: GKI Digital, https://gkidigital.hu/2018/11/15/elhuzodik-az-idei-black-friday/

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Így lehet sikeres a digitális átállás az ipari vállalatoknál

Az ipari vállalkozások 94 százaléka szerint a digitális átalakulás nagy hatással lesz a működésükre a következő 2-3 évben, ugyanakkor 55 százalékuk még mindig csak részben felkészült a hatékony digitalizációra – derül ki a Schneider Electric és az Omdia közös felméréséből. Számos cég kiemelten kezeli a fejlett elosztott vezérlőrendszerek (DCS) bevezetését.

2022. szeptember 28. 09:56

GLAMI: a magyarok többsége az emelkedő költségek ellenére sem tervez kevesebbet költeni divatcikkekre

Európa egyik vezető divatkereső platformja kilenc régiós országban készített felmérést az infláció és az energiaárak növekedésének vásárlási szokásokra gyakorolt hatásáról. A kutatás szerint a magyarok túlnyomó többsége az elmúlt hónapokban növekedést tapasztalt a ruházati cikkek és cipők kiskereskedelmi árában, de egyelőre csak a fogyasztók harmada tervez emiatt jelentősebb kiadáscsökkentést.

2022. szeptember 27. 20:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38