Inspiráló előadások a tudomány új példaképeitől

forrás: Prím Online, 2018. november 28. 18:33

November 22-én, az idei SCIndikátor elődöntőn harminc lelkes fiatal mutatta be kutatását a szakmai zsűri előtt. A tengerbiológiától az asztrofizikáig számos jövőbemutató témával ismerkedhetett meg a közönség a tudománykommunikációs program elődöntőjén. Az este végén kiderült, ki az a szerencsés tizennégy kutató, aki továbbjutott a három hónapos, ingyenes mentorprogramba.

Változatos témákban inspirálódott a közönség: Hogyan lehet megelőzni a gyerekkori elhízást? Lehet-e a növényi alapú, lebomló műanyag a plasztik hulladékszennyezés megoldása? Hogyan pontosítható a csillagászat új érzékszerve gravitációs hullámok használatával?

 

Az egyetemistáknak három perces prezentációban kellett összefoglalni kutatási területüket. Kiderült az is, hogy a szárnyas csigák háza épp olyan, mint a fák gyökerei vagy évgyűrűi, lenyomatai a környezet változásának. Németh Richárd, tengerbiológus hallgató kutatása rávilágított arra is, hogy a faj eltűnése a tápláléklánc teljes pusztulásához vezethet.

 

„Hét évesen, amikor elkezdtem a tengerbiológiával foglalkozni, nem gondoltam volna, hogy tizenhat évvel később egy tudományos verseny döntőjébe kerülhet egy ilyen téma. Úgy tűnik mégis sikerült!” – Németh Richárd, az ELTE alapszakos tengerbiológusa, az egyik továbbjutó.

 

A jövő épületeiről és a biomimetikáról tudtunk meg többet B. Varga Emese, az Újvidéki Egyetem építész hallgatójának előadásából. A biomimetika egy olyan tudományág, amely a természetben meglévő jelenségeket, elveket igyekszik megérteni, és alkalmazni őket a különböző műszaki tudományokban. „Sok kihívással néztem szembe idén, de számomra egyik sem volt olyan idegtépő, mint a előző napi út Újvidékről Budapestre, a SCIndikátor elődöntőjére. Az este tele volt izgulással, nevetéssel és nagyon tartalmas munkákkal.” 

 

Fotó: Potyó Imre

 

A szakmai zsűriben nemcsak a tudomány képviselői foglaltak helyet, de a kommunikációs és az üzleti szektor képviselői is részt vettek a döntéshozásban: 

  • Dr. Balázsi Katalin (MTA Vékonyrétegfizika Labor vezetője) 
  • Dr. Turcsányi-Szabó Márta (ELTE Informatikai Karának Oktatási Innovációért felelős dékánhelyettese, a T@T labor alapítója)
  • Rosa Susana Durao Nhancale (tudományos kutató és filantróp) 
  • Kovács-Bernárdt Tamás (a LogMeIn egykori ügyvezetője, a ChimeIn alapítója) 
  • Maróy Ákos (az EUEdge alapítója és az AeroGlass vizionáriusa)

 

„Nagyon nehéz volt dönteni, hiszen mindegyik előadás és téma a maga nemében fantasztikus! Végül az döntött, hogy a versenyző személyisége, szakmai tapasztalata és az előadása tartalma mennyire volt összhangban.” – nyilatkozta Dr. Balázsi Katalin, az MTA Vékonyrétegfizika Labor vezetője, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke és a SCIndikátor szakmai zsűri tagja. 

 

A programot három éve indította a Nők a Tudományban Egyesület azzal a céllal, hogy a tudomány és technológia területén kutató egyetemistákat támogassa a kommunikációs készségfejlesztésben. 

 

„Ma már nemcsak a Facebookon, de a médiából is dőlnek a tudományos álhírek. A fake news műfaj minden kutatási területen megjelent: a figyelemfelkeltő, szórakoztató mégis tudományosan pontatlan, akár hamis tartalmak fénysebességgel terjednek az online világban.” – mondta Szigeti Fanni a programot szervező Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője, majd hozzátette: „A SCIndikátor azoknak a kutatóknak segít, akik különböző tudományos felismerések hiteles és pontos forrásai. A szakmájukban eredményes fiatalok a képzés végére készen állnak arra, hogy közérthetően és szórakoztatóan mutassák be tudományos szenvedélyeiket.”

 

A következő hónapokban a döntősök a személyre szabott mentorálás és csoportos tréningek alatt dolgoznak előadás- és beszédtechnikájuk fejlesztésén. Az improvizáció, történetmesélés mellett a mentoráltak elsajátíthatják a saját márka felépítésének eszközeit, az időgazdálkodást és a videókészítést is. 

 

A február végi döntőn a tizennégy fiatal bemutatja, miben fejlődött, és az is kiderül, hogy ki lesz az Év SCIndikátora.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05