Támogasd az általad kiválasztott tanárt vagy iskolát

Elkezdődött az év legszebb időszaka, amikor az ünnepek közeledtével megtelik a lelkünk örömmel. Ilyenkor sokkal nyitottabbak és segítőkészebbek vagyunk és előtérbe kerül az, hogy másoknak örömet okozzunk. A Hősök Tere Kezdeményezés idén harmadik alkalommal elindított karácsonyi akciójában a támogatók pénzadományaiból tanároknak nyújtanak tréningeket, akik ezt követően a frissen szerzett tudásukkal hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az iskolákból egy sokkal együttérzőbb, együttműködőbb és másokat segítő generáció kerüljön ki.
Adni jobb, mint kapni, főleg ha egy olyan dolgot adunk, amitől jobb lesz a világ. A Hősök Tere Kezdeményezés küldetése, hogy Magyarországon társadalmi norma legyen az együttérzés és az, hogy teszünk egymásért. Ez a szervezet éppen az ehhez szükséges tudást és eszközöket adja át az embereknek.
1 tanár legalább 40 diáknak tudja tovább adni ezt a tudást! A karácsonyi adománygyűjtő akciónak a célja, hogy az összegyűjtött adományokból minél több tanár részt tudjon venni a tréningen és az ő segítségükkel eljusson a diákokhoz a Hősök Tere Kezdeményezés legfontosabb üzenete, vagyis az, hogy merjünk kiállni és tenni másokért..
Hogyan csatlakozhatsz a Hősök Tere Kezdeményezés karácsonyi akciójához?
A karácsonyi adománygyűjtő akció keretén belül, minden 55.000 forint adomány után egy pedagógus ingyenesen vehet részt a Hősök Tere Kezdeményezés tréningjén. Bármekkora támogatás nagy segítséget jelent. Ha egy vállalat vagy egy magánszemély a teljes összeget tudja vállalni , akkor kiválaszthatja azt a pedagógust vagy iskolát, akit vagy amelyiket támogatni szeretne ezzel a képzéssel.
- Egyszeri alkalommal szeretnéd támogatni a kezdeményezést? Az ajándékok vásárlására szánt összeget vagy annak egy részét most a pedagógusképzéseink támogatására is fordíthatod. De az ünnepi időszak tökéletes alkalom lehet például egy jótékonysági sütivásárra, Mikulás-partira is, és a befolyt összeget felajánlhatod a nemes célra. Amennyiben céges szinten csatlakoznátok a programhoz, ezzel akár ki is válthatjátok a szokásos karácsonyi ajándékokat és az arra szánt összeget a kezdeményezés javára ajánlhatjátok fel.
- Rendszeres támogató lennél? Egy kisebb összeg is nagy segítség, főleg ha rendszeresen lehet rászámítani. Ez a támogatási forma kiemelten segíti a Hősök Tere Kezdeményezés fenntartható és tervezhető működését.
Legyen szó iskolai, munkahelyi, vagy akár társadalmi közegről, a Hősök Tere Kezdeményezés hisz az elfogadásban, az egymást támogató tettek erejében! Amennyiben többet szeretnél megtudni róluk, látogass el honlapjukra, Facebook vagy Instagram oldalukra.
Kapcsolódó cikkek
- A tudatos nethasználat oktatása egy messenger-fejlesztéssel
- Szolnokra is megérkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- 11 táblagép átadásával Rezibe érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- A BT kapta a Legjobb Oktatási Együttműködés díját a HIPA idei díjátadóján
- Duális képzést indít a Siemens az Óbudai Egyetemen
- Tízezrek ismerhették meg, hogy mi a pálya!
- Nyolc kiváló pedagógust ismertek el Rátz Tanár Úr Életműdíjjal
- Összefog az utánpótlásnevelés érdekében
- Ezt kell tudnunk, ha nem akarjuk, hogy minket is leváltson egy robot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
Új eszközt kínál a fenntarthatósági törekvések még eredményesebb megvalósításához a vállalkozások és szakemberek számára a Schneider Electric, már lehet jelentkezni a társaság Fenntarthatósági Iskolájába. Az ingyenesen elérhető digitális platform számos interaktív tanfolyamot kínál, amelyek célja, hogy felvértezze az érdeklődőket a fenntarthatósági teljesítményük javításához szükséges ismeretekkel és készségekkel.
Korlátlan belföldi mobilinternetet kínál az új Mobilnet XXL díjcsomag
A megnövekedett adatigényekre reagálva megújítja hordozható eszközökhöz is használt, csak mobilinternetet biztosító SIM-kártyákhoz tartozó lakossági hordozható mobilinternet portfolióját a Vodafone Magyarország. A szolgáltató új díjcsomagja, a korlátlan belföldi adatkeretet kínáló Mobilnet XXL a Mobilnet Start+, a Mobilnet Medium+ és Mobilnet 150 GB csomagokat váltja.
Bionika, robotika és intézményi spinoff fejlesztések az idei Innovációs Napon
Hatodik alkalommal rendezi meg a kutatókat és ipari partnereket összekötő eseményét, az Innovációs Napot a Műegyetem - FIEK (Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ) június 8-án. Az idei év központi témája az egyetem innovációs sokszínűsége lesz. Dróntechnológiai, bionikai és robotikai fejlesztések is bemutatkoznak a programban. Az Innovációs Napon debütál az egyetem új spinoffokat és startupokat támogató programja a BME U[S]³.